Tánc

Megszűnik a Coincidance Táncszínház a TAO eltörlése miatt

2018.12.21. 10:40
Ajánlom
December 19-én adott ki közleményt Gyulai Júlia társulatvezető a megszűnésről.

Gyulai Júlia, a társulat művészeti vezetője 2008-ban alapította a Coincidance-t, és két és fél évvel ezelőtt váltak professzionális együttessé. Az általuk képviselt, kortárs ír táncnak nevezett stílus az európai kortárs tánc és az ír sztepp tánc alapjainak ötvözéséből alakult ki. A Szentivánéji álom, a Széttáncolt cipellők, a The Irish Impulse és a Merlin című táncelőadások után december 19-én mutatták be Aurora címmel egyedi Csipkerózsika-interpretációjukat. Ez az előadás még januárban látható lesz a Müpa színpadán. A szinhaz.hu kérdésére Gyulai Júlia elmondta, rengeteg nehéz helyzetet sikerült már megoldaniuk, ám az idő rövidsége miatt erre most nem maradt lehetőségük.

A forrásaink február végén kimerülnek, onnan kezdve nem tudunk fizetést adni a táncosoknak. Nem akarom, hogy bizonytalanságban teljen a karácsonyuk, ezért jelentettem be a működésünk megszüntetését”

– fogalmazott.

gyulai_julia-103516.jpg

Gyulai Júlia (Fotó/Forrás: Fidelio)

A Coincidance közleménye

Kedves közönségünk!

A Coincidance Táncszínház 2019. február végével jelenlegi formájában megszünteti működését az előadóművészeti TAO támogatás eltörlése következtében.

A nagyközönségtől a 2018. december 19-ei Aurora – Egy új Csipkerózsika történet című kőszínházi bemutatónkkal búcsúzunk.

A Széttáncolt cipelők december 30-án, az Aurora pedig január és február folyamán a Művészetek Palotájában ifjúsági programként még látható lesz.

Aki teheti, kérjük, jöjjön el! Mindenkit várunk szeretettel!

Gyulai Júlia

koreográfus, művészet vezető

Lemondja tervezett bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon a kultúr-tao körüli bizonytalanság miatt

Kapcsolódó

Lemondja tervezett bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon a kultúr-tao körüli bizonytalanság miatt

A magánszínház közleményt adott ki, amelyben azt írják, színházakat is érintő finanszírozási bizonytalanság miatt kényszerülnek erre a lépésre.

Végigsöpör a tao-változások előszele a színházi szakmán

Végigsöpör a tao-változások előszele a színházi szakmán

Az Orlai Produkciós Iroda és a Veres1Színház is csatlakozott a vészharangot megkongató magánszínházakhoz, akik a társasági adókból történő kultúratámogatási lehetőség megszűnése miatt kerültek nehéz helyzetbe.

A Magvető Café-ban is elmaradnak a tervezett bemutatók januártól

A Magvető Café-ban is elmaradnak a tervezett bemutatók januártól

A kulturális tao-támogatás megvonása a Magvető Cafét is érzékenyen érinti. Közleményükben arról írnak, januártól biztosan elmaradnak a tervezett saját előadások.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Kiválóan szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói a Budapest Ballet Grand Prix-n

Első alkalommal rendezték meg a Budapest Ballet Grand Prix-t, ahol az egyetem hallgatói számos dobogós helyezést és különdíjat értek el. Az egyetem gratulációját fejezte ki a győzteseknek és felkészítő mestereiknek.
Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.
Tánc ajánló

Marilyn Monroe története a Miskolci Balett előadásában

Két előadással vendégszerepel a Miskolci Balett a Nemzeti Táncszínházban november 9-én: a Marilyn Monroe életéből készült Vörös napló Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával látható, míg a Jobb későn, mint soha című produkciót Hugo Viera portugál koreográfus elgondolása alapján tekinthetjük meg.
Tánc ajánló

Új szereposztással látható a Recirquel ünnepi produkciója

A Millenáris Üvegcsarnokban a közönség szeme láttára kelnek életre a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek, a különleges cirkuszi térnek köszönhetően a nézők a lebilincselő történet részeseinek érezhetik magukat.