Tánc

Megválasztották a Táncművészeti rektorát

2015.07.24. 13:19
Ajánlom
Szakály György marad a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora, kinevezése augusztus 16-tól három évre szól.

A július 23-ai Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a miniszterelnök a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben foglalt jogkörében eljárva - az oktatásért felelős miniszter előterjesztésére - a Magyar Táncművészeti Főiskolán Szakály György egyetemi tanárt a 2015. augusztus 16-tól 2018. augusztus 15-ig terjedő időtartamra a rektori teendők ellátásával ismételten megbízza. A Magyar Táncművészeti Főiskola honlapján olvasható, hogy a főiskola 15 tagú szenátusa április 22-i ülésén ellenszavazat nélkül támogatta Szakály György rektor újrajelölését.

Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész 2003. december elsején balettmesterként kezdte pedagógiai és intézményirányítói pályafutását a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 2006-ban a főiskolán belül működő Táncművészképző Intézet igazgatója lett, majd később rektorhelyettesként már a Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézet vezetése is feladatai közé tartozott. 2011. július 1-től a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora. Mostani vezetői pályázatában a következő három év legfontosabb feladatául tűzte ki a hazai táncművész- és pedagógus-, valamint koreográfus- és táncelméleti szakemberképzés világszínvonalra emelését, további szakmai és infrastrukturális fejlesztésekkel. A főiskola nemzetközi kapcsolatainak jelentős kibővítését tervezi, valamint az intézmény régiós oktatási és táncművészeti központtá alakítását.

Az évek óta tartó törekvéseknek köszönhetően reális esély van arra, hogy az intézmény egyetemmé válásához szükséges feltételek belátható időn belül megteremtődjenek - áll a honlapon. A tervek között szerepel egyebek mellett a hazai angol nyelvű balettmester-képzés megteremtése, amely jelenleg a zágrábi egyetemmel való együttműködés keretében zajlik. Mindez feltétele a főiskolával speciális hallgatói jogviszonyban álló több mint 40 külföldi növendék létszámnövelésének. A világ minden tájáról érkező, elsősorban klasszikus balettművész szakon tanulók száma az elmúlt 10 év alatt megduplázódott és az igény az MTF-en zajló képzés iránt egyre nő.

A következő időszak legnagyobb infrastrukturális fejlesztése a főiskolához tartozó Kazinczy utcai Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézet Columbus utcai campusba való költöztetése. 2013 decemberében a kormány előirányozta az intézmény meglévő épületegyüttesének szomszédságában lévő Amerikai út 96. szám alatti ingatlan megvételéhez szükséges összeget. Számtalan tárgyalás eredményeképpen 2014 végén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a tulajdonosa lett az ingatlannak, ezzel egy időben a főiskola pedig a vagyonkezelője. A tíz éve üresen álló épület felújítása önerőből, és kormányzati támogatásból indul el, és a tervek szerint a 2016/17-es tanév már az új komplexumban kezdődhet.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Tánc magazin

Táncfilm készült a kényszeresség mögé zárt káosz találkozásáról a bürokráciával

A Nagy Emese által koreografált és Bartha Máté által rendezett kisfilm, OCD – Ordinary Catastrophic Day címmel egy rendmániás kaotikus utazását tárja elénk hét percbe sűrítve.
Tánc ajánló

Néptáncegyüttesek látványos produkciói a 28. Duna Karneválon

Nemzetközi és hazai táncegyüttesek fellépésével rendezik meg a 28. Duna Karnevált június 9-16-ig Budapesten. A fesztiválon fellép többek között a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes és a Romengo.
Tánc ajánló

A balettvilág sztárjai lépnek fel a Magyar Állami Operaházban

Jacopo Tissi és Alejandro Virelles is bemutatkozik a Magyar Nemzeti Balett művészeivel 2023. május 27-én a VII. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán a Magyar Állami Operaházban.
Tánc hír

Lám, a tánc tényleg mindenkié – átadták a Lábán Rudolf-díjat a legjobb innovatív kortárstánc előadásoknak

Idén a független szakmai grémium Hód Adrienn vegyes képességű előadókkal létrehozott, nemzetközi koprodukcióban készült Harmonia című darabját, és Szeri Viktor fatigue című szólóját ítélte a szcéna legjobbjainak. Az elismerést május 10-én, este adták át a Trafóban.