Tánc

Menjünk közelebb!

2010.02.06. 21:28
Megosztom
A Nemzeti Táncszínház az évad második felében az utóbbi hónapok legsikeresebb bemutatóit tartja műsoron a Művészetek Palotájában. A választék igen hívogató: kortárs és néptáncprodukciók, valamint a klasszikus balettet is felvonultató koreográfiák közül csemegézhetünk. A megjelenített témák sora nem kevésbé változatos, a névsor pedig kétségkívül a hazai élvonalat jelzi: Frenák Pál, Bozsik Yvette, Zsuráfszky Zoltán, Juhász Zsolt és Román Sándor darabjai tavasszal is láthatók a Fesztivál Színházban.

Bozsik Yvette tervei között már régóta szerepelt a Halál és a lányka feldolgozása. A nyáron szinte egyszerre érkezett Pina Bausch és a fiatal vak lány, Matatek Judit halálának híre. Bozsik kettejük emlékének ajánlotta a koreográfiát. „Már dolgoztunk az előadáson, amikor hirtelen az egyik táncoslány édesapja is meghalt. Ha az embert hirtelen ilyen veszteségek érik, az mindig megrendíti. Egy olyan darabot szerettem volna készíteni ebből, ami ellép ettől a hangulattól, és némi humorral, játékossággal oldja fel a tragédiákat. Beszéltetni akartam a táncosokat - ez Bausch egyik fontos eszköze volt, amit szerettem volna megidézni - és más olyan konkrétumokat is beépítettem, amelyek felismerhetőek, ha valaki egy kicsit is követte a munkásságát. A Halál és a lánykához a Schubert-dalból külön hangfelvételt készítettünk, amelyen Jandó Jenő zongorázik és Várhelyi Éva énekel."

Az est második része, a Lábán Rudolf-díjas Menyegző eredetileg a Magyar Állami Operaházba készült. Török Jolánnak, a Nemzeti Táncszínház igazgatójának, Keveházi Gábornak és a Magyar Állami Operaháznak köszönhető, hogy a darab tovább él a Művészetek Palotájában. A Menyegző új szereposztásban, a Magyar Nemzeti Balett szólistáival, a Bozsik Yvette Társulat táncosainak közreműködésével látható. „Úgy érzem, hogy bár gyönyörű volt a Menyegző az Operában, a Müpa intimebb terében jobban hat, mivel az apróbb koreográfiai elemek és arcrezdülések is érvényesülnek - mondja Bozsik. - Örülök, hogy ez a két koreográfia együtt látható, hiszen két különböző arcomat tudom velük megmutatni. Látványos, vizuálisan szuggesztív előadásokról van szó, ami Khell Zsolt díszlettervezőnek és Pető József fénytervezőnek, valamint a két jelmeztervezőnek, Velich Ritának és Bozóki Marának is köszönhető. Számomra mindig nagyon fontos a vizualitás, s a Müpában igazán jól kihasználhatóak a színpadtechnikai lehetőségek, itt igazán lehet szárnyalni."

„A létezésünkkel szerettem volna foglalkozni, egyfajta létezésrítust feldolgozni" - mondja a Duna Művészegyüttes egyik vezetője, Juhász Zsolt, a már korábban bemutatott, de sikerének köszönhetően még mindig repertoáron tartott Örökkön-örökké című előadás koreográfusa. „Itt a fa áll mindennek a középpontjában, hiszen ez az elem mindenféle kultúrában különleges jelentőséggel bír, igen erős szimbólum. Miután nagyon szeretem a színházban az absztrakciót, a tiszta formákat, amik többféle értelmezést is sugallnak, ilyen eszközökkel dolgoztam." A koreográfusi munkát olyan táncórák segítették, ahol külföldről érkezett táncmesterek saját országuk hagyományainak megfelelő néptáncot tanítottak a társulatnak. Antonopoulos Georgios, Charitonidis Chariton és Mehmet Öcal Özbilgin görög és török tradíciókba vezették be a táncosokat, a koreográfus pedig továbbgondolta a tőlük tanultakat. „Az otthonukban, Görögországban nincs hivatásos néptáncegyüttes, nem tekintik színházi műfajnak a saját történelmükből származó hagyományokat, ezért számukra nagyon érdekes, hogy hogyan nyúl a tradícióikhoz egy idegen. Ott originálisan jelenítenek meg mindent, sosem változtatnak" - meséli Juhász Zsolt. Mihályi Gáborral közös irányítása alatt a Duna Művészegyüttes táncosai példaértékű alázattal és tisztelettel dolgoztak az új anyaggal, így egy archaikus hangulatú, igazán tisztességesen megtanult néptáncokkal előadott est kerekedett, amelyben mégis ott lebeg a modernség hangulata. Innovatív színházi módszerek ezek, olyan út, amelyen haladva a Duna Művészegyüttes alkotógárdája egyre pontosabban találja el a kapcsolódási pontokat a múlt és jelen művészete között. A zene Szokolay Balázs és Dongó Mátyás munkája, akik szintén ráéreztek arra a hangvételre, világzenei matériára, ami tükrözi az alkotók eredeti szándékát, vagyis Mihályi Gábor és Juhász Zsolt azon törekvését, hogy a hagyományos, tiszta népzenei környezetet könnyen befogadhatóvá tegyék a mai közönség számára. A zenei alapot Bognár Szilvia igen hatásos színpadi egyénisége és szintén tiszta hangja egészíti ki.

Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Együttes művészeti vezetője így emlékszik vissza a Tenkes kapitány című koreográfia ötletének megszületésére: „1997-ben volt szerencsém együtt dolgozni az Egri csillagokból készült táncprodukcióban, ami hasonlóan nagy falat volt. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy egy kalandos táncjátékot kellene bemutatni a Tenkes kapitánya alapján." Végül egy nagyszabású projektté duzzadt a produkció, amit óriási sikerrel mutattak be novemberben. A kritikák is dicsérték, így az alkotók reménykednek, hogy a tavaszi tizenhat alkalommal még nagyon sokan fogják látni. „Számunkra az volt a legfontosabb, hogy úgy készítsük el a darabot, hogy megmaradjon a film kedvessége, humora, játékossága. Nagyon nehéz dolgunk volt, hogy a természetet a színpadra „hozzuk", illetve hogy a pincesort, a kazamatákat, az emlékezetes iszapfürdő helyszínét is izgalmasan ábrázoljuk." A Honvéd Együttes fiatal táncosai számára - akik mögött egyébként máris meglepően hosszú repertoár van - Zsuráfszky szerint egy valódi jutalomjáték az előadás, amiben megmutathatják sokoldalúságukat.

A Boldogság 69:09 című ExperiDance-produkcióban az alkotók párhuzamot vonnak a címben szereplő két dátum, 1969 és 2009 között. Történelmi panteon helyett- de természetesen nem elfeledkezve a háttért adó körülményekről - azonban az itt élők személyes konfliktusait, sikereit, érzéseit igyekeztek feldolgozni. Román Sándor koreográfiájában a hétköznapok emberei hétköznapi harcaikat vívják a boldogságért; az ExperiDance társulatától megszokott látványos, mozgalmas és szórakoztató, különleges színpadi minőségben. A zenei környezetet napjaink népszerű elektronikus zenéi és az 1969 körüli időszak slágerei vegyesen alkotják. Az előadás olyan érzelmi hatásokat próbál megjeleníteni, ami a mai közönség számára is ismerős: a mindennapok egyszerű örömei utáni vágy, a szerelemben történő önmegvalósítás lehetősége, mint életcél - mindaz, ami és negyven évvel ezelőtt is fontos volt és fontos ma is mindannyiunknak.

A Frenák Pál Társulaté a legfrissebb bemutató, amelyben a mestert ezúttal az átalakulás, az átmenet érdekli, az a határvonal, amely a letisztult formák és kész identitások között húzódik. A Seven című koreográfia témája az egyén saját kultúrájából való kiszakadása és idegen közegbe való beilleszkedése. Kérdésfeltevései az individuum és a nemzeti identitás újraértelmezését boncolgatják.  A megjelenített színpadi tér és a rugalmas térformák ennek az állandó mozgásnak, a táncosok robbanékony jelenlétének köszönhetően egy víziót alkot a világról, ahol az álom és a valóság határa elmosódik. Rávilágít a modern kori kultúrák és társadalmak, s a bennük élő, illetve őket alkotó egyéniségek viszonyára.

Mindegyik darab játszik az idővel, változó és a változatlan érzelmeinkkel, harcainkkal. Sokféle stílus és iskola szerint, de az említett koreográfusok és táncosaik mind ezekről mesélnek: hogyan közelíthető egymáshoz élő és holt, idegen és ismerős. Ha megnézzük őket, jó eséllyel jutunk közelebb mi is - éppen ahhoz, amihez szeretnénk.

2010. február 12. 19:00
Fesztivál Színház

Bozsik Yvette Társulat: Halál és a lányka / Menyegző

  

2010. március 12. 19:00
Fesztivál Színház

Örökkön-örökké - a Duna Művészegyüttes előadása

  

2010. február 23., március 17. 15:00 és 19:00
Fesztivál Színház
A Tenkes kapitánya - a Honvéd Táncszínház előadása

2010. január 15. 19:00, január 24. 15:00 és 19:00, február 4., 5. 19:00, március 9., 10. 19:00
Fesztivál Színház
Az EXPERIDANCE Produkció és a Nemzeti Táncszínház bemutatja: BOLDOGSÁG 69:09

2010. január 27. 19:00
Fesztivál Színház
Seven - a Frenák Pál Társulat előadása

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.