Lőrinc Katalin (Fotó/Forrás: Kincses Gyula)

Egészen más jelenlétet, készenlétet, és rugalmasságot kíván a táncművészek részéről a mai alkotói világ, mint régen. Nem jellemző már az a rendszer, amikor egy adott profilra képzett táncosokat vártak a társulatok, ahova leszerződve akár nyugdíjig dolgoztak. Projektalapú működési rendszer van, ami olyan táncosokat kíván, akik sok mindenre képesek.

Ennek nem felelt meg az a tanmenet, ami a hagyományos balettképzés mintájára jött létre, tehát hogy rengetegféle technikát tanulunk, de viszonylag elszigetelten táncvilág valóságától.

Milyen eszközökkel segítette őket az új helyzethez való alkalmazkodásban?

Az első évben bizonyos órák keretében kéthetenként mást hívtam meg: kívülről jövő koreográfust, együttesvezetőt, projektvezetőt – nem feltétlenül tanárokat. Majd a következő félévben elküldtem őket mindenféle társulatokhoz, az együttesvezetők pedig nagyon nyitottak voltak rájuk. Frenák Pál például rögtön az egész csapatot meghívta volna az új bemutatójába. Az utolsó félévben megint visszajöttek az iskola falai közé: elkezdtünk egy csokrot készíteni abból, amit ők tapasztaltak. Ekkor volt olyan koreográfus, akit speciálisan visszahívtam valamiféle mozaikot készíteni a csapat számára, mert az első kurzusa annyira sikeres volt. Ilyen volt Hód Adrienn, Várnagy Kristóf és Duda Éva is, aki olyan mértékben kedvet kapott a csapathoz, hogy azt mondta, csináljunk valamit közösen. Ebből született a Dobbantó című komoly munkánk 20 táncossal, amit június elején nagy sikerrel mutattunk be a Trafóban. Ezek a találkozások mindenkinek élményt jelentenek. A srácoknak, hogy együtt dolgozhatnak a profi táncosokkal, a táncosoknak pedig az a hihetetlen frissesség és odaadás jelent felüdülést, amit ők hoznak magukkal. Ezeket a mozaikokat és a saját koreográfiáikat fogjuk bemutatni a Müpában június 25-én.

A MTE végzős modern évfolyamának Dobbantó című előadása (Fotó/Forrás: Futár Ernő)

A saját darabok készítése már nagy önállóságot feltételez. Hogyan lehet rávezetni a fejlődésben lévő személyiségeket, hogy megfogalmazzák magukat a színpadon?

Ez folyamatos munka. Először maguk sem hitték el, hogy ilyet lehet. Az egyik fontos színtere ennek a repertoár óra volt, ami nálunk a saját repertoárt jelentette. Itt tudták gyakorolni azt az önállóságot, ami az iskolából kilépve, a szakmában már elvárásként fogalmazódik meg velük szemben: korrigálni a saját hibájukat, reagálni minden helyzetre, döntést hozni. Egyébként sehol nem próbálhatták volna ki tét nélkül, milyen az, amikor nem egy főnök mondja meg, hogy mit kell csinálni.

Az egyik első momentum, amikor élesben is bemutatták ezeket a szólókat, 2016 koratavaszán volt, amikor készítettem velük egy beavató műsort Mi a kortárs tánc és hol vagyok benne én? címmel. Végigmentünk a tánctörténeti korszakokon, és a jelenhez elérkezve azt kértem tőlük, hogy saját magukból fogalmazzák meg a jelen táncát. Amikor ez megvolt, akkor mindenki kapott egy papírt, tollat, leültünk és akkor kérdéseket intéztem hozzájuk. Például: „Amikor elkezdtünk dolgozni, mit gondoltál, hol lesz ebben a helyed?”, vagy „Amikor először megmutattuk a színpadon a darabot, mennyire láttad az egésznek a célját?” Hihetetlenül izgalmas volt látni, ahogyan elkezdtek örülni annak, hogy rá lettek kényszerítve ezek tudatosítására. Rájöttek, hogy milyen nehéz okosan bánni a szabadsággal. Szóval nem volt ez olyan könnyű nekik, de a végére már nagyon élvezték.

A modernesek Dobbantó című előadása (Fotó/Forrás: Eifert János)

Olyan, mintha a mostani modern évfolyammal való közös munka során elhalványult volna a Táncművészeti Egyetem modern tánc képzése és a Budapest Kortárstánc Főiskola közötti határvonal, illetve a két intézmény képzési profilja közti szakadék is.

Én tanítottam a Budapest Kortárstánc Főiskolán, és nagyon sokat tanultam az intézményt vezető Angelus Ivántól, tehát biztos, hogy az ott szerzett inspiráció hatott rám. Én is úgy látom, hogy csökkent a különbség. Sokszor ér engem az a kritika, hogy nekünk nem kellene kortárs táncosokat képezni, hiszen arra ott van a Kortárstánc Főiskola, de én is a jelenkori, kortárs táncszíntérre próbálom a táncosokat felkészíteni. Ettől még a tanításunk szerkezete nem ugyanolyan. Ha összehasonlítanám a két intézményből kikerült táncosokat, azt látom, hogy itt erősebb a fizikai alap, tehát többféle technikai kihívásnak tudnak megfelelni. A Kortárstánc Főiskolán pedig éppen a szabadság és az elengedés megy nekik jobban: szabadabban, kreatívabban tudnak gondolkozni, mert ezt tanulják kezdettől fogva. Úgyhogy vannak különbségek, de ez egyáltalán nem baj. Én azt hiszem, hogy a balett szakon is el lehetne kezdeni a felvevőpiachoz való alkalmazkodást.

Mi motiválta a nemrég megjelent A test mint szöveg című tanulmánykötet megírásában?

Nekem értelmezési kényszerem van teoretikus táncosként. Ez azért érdekes, mert

Ezért én azt gondoltam, hogy majd tánc közben jól megfigyelem magam, és ezeket a reflexiókat írom le. Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy ez lehetetlen, hiszen tánc közben máshol van a fókusz. Ezt a kalandot követi végig a könyv úgy, hogy a tánctörténetet nem alkotók és előadások sorozataként vizsgálom, hanem mint annak a történetét, ahogyan a különböző korok gondolkodtak a testről. Ami még nagyon piszkált engem, hogy hogyan lehet a verbalitáson és a narratívakényszeren túl egy másik figyelmi fókuszt felébreszteni. Tehát hogy ne a cselekményességet vagy narratívát keressük a táncdarabban, hanem próbáljunk más módokon is rezonálni a látottakra. Itt, Európában a kulturális hátterünk miatt annyira a drámai alkotások befogadására és a verbalitásra vagyunk szocializálva, hogy nehéz ettől eltérni. Közben pedig a tánc szakírásnak sincsen még egységes terminológiája, ami nem csoda, hiszen pont arra való a mozdulat, amit szóban nem tudunk kifejezni. Ezért én egy csomó dologra, amire nem találtam szakkifejezést, kerestem egy általam szemléletesnek gondolt kifejezést. Úgy látom, hogy egy olyan időszakot élünk, amikor az emberiség világnézete is változik: a filozófia is az utóbbi évtizedekben fordult újra a test felé. A világegyetemből visszajöttünk az emberhez, és most magunkra próbálunk szavakat találni.