Utoljára David Attenborough természetfilmjében, az Our planetben, annak is a madarak udvarlási szokásait bemutató jeleneteiben láttam olyan kreatív és meghökkentő mozdulatokat, mint ezen az estén.
Itt nem az utódnemzés volt a tét, és vérre sem ment a harc, mégis volt valami ősi, bizsergető izgalma annak, ahogy a különböző műfajból érkező táncosok „összecsaptak”.
Az első hazai battle-t szervezték meg kortárs és urban/hip-hop/break táncosoknak azzal a szándékkal, hogy a két erős, de zárt szcéna képviselői találkozzanak és rácsodálkozzanak egymásra, inspirálják egymást, nyissanak magukon és ezáltal a másikon.
(D)open Your move (Fotó/Forrás: Csányi Kriszta)
Mindezt két fiatal táncos alkotó, a finn származású, tiszteletbeli magyar táncos, Jenna Jalonen és Horváth Nóra, a Lábán Rudolf-díj történetének legfiatalabb, 2019-es díjazottja találta ki, pontosabban adaptálta hazai viszonyokra külföldről. Az ő közös szerveződésük a Collective Dope, ami amellett, hogy az összefogás reményében kölcsönösen nagyobb figyelmet szán egymás előadásainak,
valami olyasmi missziót is magára vállalt, hogy belülről rázza fel kicsit a kortárs táncéletet, ami ebben az esetben a jelenkori popkultúrába való becsatornázást is jelenti.
Jenna és Nóra mindketten kapcsolatban vannak az urban táncosokkal, sőt, saját koreográfiáikban, amiket október 4-én be is mutattak, szintén élnek a szociális táncok elemeivel. (Ezek külön cikket érdemelnének, ami sajnos meghaladja a jelen cikk korlátait). A battle, vagyis táncpárbaj ötletéért pedig nem kellett messze menniük, hiszen mindketten európai alkotók, (Nóra jelenleg Brémában táncol, Jenna pedig folyamatosan nemzetközi együttműködésekben vesz részt), így látták, hogy Nyugat-Európában mennyire népszerűek a kortárs vs. urban összejövetelek.
A battle mint forma az urban danceből jön, és a ’70-es évek Amerikájában alakult ki, amikor a lakótelepen gengelő fiatalok így döntötték el a státuszharcokat, vagy csak örömből összejártak jammelni.
(D)open your move (Fotó/Forrás: Csányi Kriszta)
Amikor fél 8 körül a Trafóba érkeztem, már tömény „valóságszag” áradt a nagyteremből, a tánctéren vibráló, pozitív feszültség robbanásszerűen áradt szét a teremben. Mint a sportmérkőzéseken, csak
itt nem a fizikai erejüket mérték össze, hanem a mozdulat szabadságának fokát. A cél nem ringbe szállni, hanem ellenkezőleg, kilépni azok közül a keretek közül, amik szorítanak.
A kortárs táncosoknak ezért urban zenére (ezt Kántor Mátyás, aka DJ Lil Matt szolgáltatta), az urban táncosoknak pedig „kortárs zenére” kellett táncolniuk, amit Gryllus Ábris játszott, aki rengeteg kortárs tánc előadáshoz írt már zenét. Itt egy kisebb fogalomzavarba ütközünk: bár az urban dance műfaja is nagyon szerteágazó (breakdance, house, hip-hop, locking, popping, electric boogie, vouge stb.) és így zeneileg is nagyon sokféle irányt magába olvaszt, de ezek közös jellemzője, hogy beat-alapú elektronikus zenék. Ehhez képest milyen zenére táncolnak a kortárs táncosok? Bármilyenre a klasszikus zenétől a kortárs komolyzenén át, a technón keresztül a glitch-hopig vagy popig bezárólag. Ugyanez a mozdulatok szintjén is kiütközött: a műfaj eredetéből adódóan az urban táncok tele vannak olyan akrobatikus és pantomim elemekkel, a végtagok anatómiát meghazudtoló izolációjával, amiknek célja pont az, hogy egyéni képességeiket fitogtassák, lenyűgözzék vele a másikat. Míg a kortárs műfajban sokkal inkább az a jó táncos ismérve, hogy mennyire intelligensek és artikuláltak a mozdulatai, milyen dinamikai íveket tud felépíteni, mennyire szuggesztív, ami egy két perces improvizációban kevésbé tud transzparensen megmutatkozni. De a jó hír az, hogy mivel senki nem a másikat, legfeljebb magát akarta meghaladni, igazi örömtáncokat láttunk, a táncosok lénye izzott, és jó néhány olyan összecsapás is akadt, amikor azt sem volt könnyű felismerni, ki a kortárs táncos, és ki a hip-hop, vagy breaktáncos.
(D)open your move (Fotó/Forrás: Csányi Kriszta)
Az is hatékonynak bizonyult, hogy a táncosok kortárs-urban párokba rendeződve, kettő a kettő ellen felállásban csaptak össze, így az egyéni szólók mellett partnermunkára is lehetőség nyílt, ebből pedig olykor gyönyörű, jelenidőben komponált koreográfiák születtek. A körök végén a háromtagú zsűri - Hód Adrienn kortárs koreográfus, a hip-hop táncos Fazekas Róbert, és a francia Link Bink – arra a térfélre mutatott, ami neki jobban tetszett, így került ki végül a győztes pár. Ezt az estét az elképesztő prágai urban táncos, Kristián Mensa és Esterházy Fanni, a Frenák Társulat tagjának párosa nyerte.
Azt pedig, hogy hova vezethet az említett műfajok találkozása, a legplasztikusabban talán a zsűritag Link Bink szólója fejezte ki,
akinek belső fókuszból indított táncos monológja organikusan olvasztott egybe kortárs és urban technikákat, és minimalizmusában is maximális feszültséget teremtett. Olyan volt, mint egy haiku. (Róla itt láthatsz egy videót, egy 2016-os battle-ről). Beat - I just wish to feel you (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)
Az ilyen alkalmak után, amikor az improvizáció, a színpadi kitettség és a versenyhelyzet izgalma összeadódik, hajlamos az ember megkérdőjelezni a megrendezett, megkoreografált színpadi előadások érvényességét. De ezt semmiképp nem tenném, hiszen amit Horváth Nóra Beat című koreográfiája és Jenna Jalonen Beat - I just wish to feel you című darabja adott ugyanazen az estén, az megkérdőjelezhetetlen. Két női-férfi viszony. Az egyik a mozdulat szerepéről beszélt a társas kapcsolat kialakításában, a másikba a bizalom és a kölcsönös felelősségvállalás kérdése fogalmazódott bele – közel sem ilyen patetikusan, mint ez hangzik. És hogy a kollektívájuk célja sikeresnek bizonyult, azt az előadások végén az urban táncosok ovációja is jelezte, ami - ha szabad ilyet megjegyezni - némileg hangosabb és nyersebb, mint egy átlag kortárs táncnéző közönségé.
Felvetődik, hogy meddig lehet tágítani a résztvevő táncosok körét?
Mi történne, ha egy operaházi balettművész a maga elképesztő hajlékonyságával, spicctechnikájával és ugrásaival szállna be a táncpárbajba, esetleg egy néptáncos a végtelenségig variálható csapásolásait és figuráit vetné be?
A lehetőség adott, hiszen a szervezők ígérete szerint hamarosan megrendezik a következő alkalmat, ahová műfajtól függetlenül várják majd a jelentkezőket.
hírlevél
