Két alak áll egymással szemben. A mértani, geometrikus testek tökéletes precizitással mozognak, és egy vonalakból álló univerzumot jelölnek ki maguk körül. Az egész jelenet annyira matematikus, hogy néhány másodpercre el is feledkezünk arról, hogy amit látunk, az nem robotok találkozása, hanem különleges jelmezekbe bújtatott emberi testek tánca.

Mindez a zseniális Oskar Schlemmer agyából pattant ki, aki egyszerre volt festő, szobrász, táncos, formatervező és építész. Szenvedélyesen szerette volna felszabadítani a művészetet annak korlátai közül, ezért egy koreográfiai „térképet” használt az emberi test lehetőségeinek kitolására. Absztrahálta az emberi testet, a mozdulatokat pedig stilizálta. A nyak szerinte henger volt, a fej gömb, a végtagok vonalak, és ennek szellemében tervezett absztrakt, geometrikus jelmezeket. Érdekes módon, amit mi a test szabályozásának látunk – mármint, hogy nagy, nehéz jelmezekbe bújtatta a táncosokat, ami korlátozta mozgásukat – azt ő a táncos felszabadításának szándékával találta ki:

– fogalmazott Schlemmer, aki Paul Hindemith zenéjére hozta létre darabját. Úgy vélte ugyanis, hogy a táncnak nem szabad önmagán túlmutatnia; megelégelte, hogy a táncos test mindig utal valamire, egy történetre, egy karakterre, egy történelmi eseményre, ahogy a színház vagy az opera. Ebből a szempontból a bábok és a marionettek mozgását esztétikai szempontból jobbnak látta, és úgy vélte, az emberi test absztrakciójával sokkal pontosabb tartalmakat lehet kifejezni, mint organikus mivoltában.

A táncot tehát egyfajta képzőművészeti attitűddel közelítette meg, ahol a test téralkotó elem, formája, színe egy kép része. Ennek megfelelően a Triád-balettet három geometriai formára építette fel: a háromszögre, a körre és a négyzetre (innen a triád kifejezés), valamint minden szakasznak más színt kölcsönzött. Az első három jelenetben a citromsárga volt az uralkodó szín, ami a vidám hangulatot kölcsönzött a darabnak, az előadás közepét az ünnepélyes rózsaszín árnyalatok határozták meg, míg az utolsó három jelenetnél a fekete dominált, amivel a misztikus és fantasztikum ábrázolás volt a rendező célja.

Különös, magával ragadó és kissé félelmetes balettjét 1922. és 1929. között hét alkalommal mutatták be, amikor a tőzsdei összeomlás térdre kényszerítette a nyugati világot. A nácik azonban számtalan kortárs alkotóval együtt Schlemmer munkáit is degenerált művészetté nyilvánították, így hamarosan a feledés homályába veszett. Az előadásairól csupán fotók készültek, mozgókép nem, 1970-ben azonban megpróbálták a fotók alapján videóban rekonstruálni ezt a világot, nemrég pedig a Bajor Ifjúsági Balett tett kísérletet arra, hogy visszahozza ezt a különös táncirányzatot a színpadra.

(A fejlécképen a Bajor Ifjúsági Balett Triád-balettjének egyik táncosa, Nagisa Hatano, fotó: Wilfried Hösl)