Tánc

Miért fontos, hogy gondolkodó táncosokat neveljünk?

2018.06.29. 15:30
Ajánlom
Miközben a közelmúltban a lejárató Billy Elliot-cikk és a Három tánc című dokumentumfilm miatt előtérbe került a tánc - azon belül a balettképzés - erőteljesen megosztó volta, aközben történt valami tisztán reménykeltő esemény is ezen a téren: levizsgázott a Lőrinc Katalin vezette modern tánc évfolyam.

Bár túlzásnak hathat egy mérlegre tenni ezen események súlyát, azt gondolom, mégsem az. Túlzásnak hathat a klasszikus balettképzést összehasonlítani a modern táncképzéssel, véleményem szerint nem az. Pont az indokolatlanul nagy szakadék miatt nem, ami az azonos intézményben működő két szemléletet elválasztja egymástól. A Billy Elliot épp azért került az Operaház műsorára, hogy népszerűsítse a gyerekek körében a balettműfajt, a Három tánc pedig más eszközökkel ugyanerre törekszik. Csak míg előbbi a tánc szépségét már-már lila ködbe burkolja (ami az N. Horváth Zsófia-típusú újságírók számára meleg propagandával ér fel), addig Halász Glória filmjének tanulsága épp az ellenkezője, mégpedig hogy a balett olyan kemény fizikai és lelki igénybevételt jelent, ami az élsportolókéval vetekszik. Néhány éve én is betekintést nyertem a klasszikus balettképzésbe, és azzal az élménnyel távoztam, hogy

a balettképzés nemcsak a műfaj eredeti formáit konzerválja nagyon erősen, de az ahhoz kapcsolódó kommunikációs formákat, a mesterek és tanítványok közötti kőkemény hierarchikus viszonyrendszert is.

Tiszteletreméltó, hogy ezek a fiatalok – már aki bírja – a helyenként spártai körülmények között is végigcsinálják a képzést, de közben kérdéses, hogy mennyire szükséges mindez az elérendő siker érdekében. Mindenesetre a balett szakra felvételiző magyar gyerekek és azt elvégzők egyre kisebb létszáma beszédes adat – és nem szabad mindezért a korszellemet és a kapitalista világ farkastörvényeit okolni. Az is beszédes, hogy míg a táncról mindenkinek van véleménye, addig nem hallottunk egyetlen aktív táncost sem megszólalni a témában, ahogy a #metoo kampány idején szintén csendben volt a táncos szakma. Nem volt hozzáfűznivalójuk? Elhatárolódnak ezektől az eseményektől? Netán nincsenek arra trenírozva, hogy szabadon véleményt formáljanak őket érintő kérdésekben? 

Az Magyar Táncművészeti Egyetem két különböző szakirányú osztályának vizsgája válaszokat kínál.

34838339_10212326430466257_3383193447555923968_o-115901.jpg

Kiss Rebeka, az MTE végzős, modern tánc szakos hallgatója (Fotó/Forrás: Palotai Misi)

Adott egy klasszikus balettvizsga, ami egyetlen szó, egyetlen konferálás nélkül lezajlott, és ahol a legnagyobb siker éppen egy modern táncdarab, Ohad Naharin izraeli koreográfus darabja, amit élvezettel táncoltak a növendékek. És adott egy modern táncvizsga, ahol a darabok között szinte minden vizsgázó magához ragadta a mikrofont, hogy személyes hangon meséljen az etűdökről, mivel azok is személyesek voltak. Ez utóbbiról szeretnék írni. Lőrinc Katalin egyedülálló pedagógus ma nem csak a tánc-, de azt gondolom, a teljes magyar művészképzésben is azzal, hogy felismerte a kor követelményeit, és elengedve az akadémikus beidegződéseket, a tanítványaiba vetett bizalommal arra nevelte őket, hogy foglalkozzanak magukkal ne csak fizikai, technikai, de szellemi síkon is. Itt nem az elméleti képzésre, hanem a kreativitás felébresztésére gondolok egy olyan építő közegben, ahol a hibázás a tanulás egyik természetes velejárója, relatív fogalom.

Ezzel nem csak annak a sztereotípiának vette elejét, miszerint a táncosok nem szellemi lények, és nem tudják magukat verbálisan kifejezni, de annak is, hogy a táncot ne csak végrehajtó „bábokként” éljék meg, de az önkifejezés személyes terepeként is használják azt.

Mert manapság minden táncos koreográfus is. Ahogy arra már az estjük első fele is rávilágított Cunningam-, Pina Bausch- és Mats Ek-koreográfiákkal, a XX. századi tánctörténet is leginkább a test és ezzel együtt az elme felszabadításáról, a kettő összhangjának megtalálásáról szólt, csak hajlamosak vagyunk az előző korok által levont tanulságokat rendszerszinten elfelejteni. Itt most a klasszikus balett védelmében felszólalhatnánk, hogy ez a műfaj sokkal kevesebb egyéni szabadságot enged meg, ugyanakkor azt is érdemes látni, hogy a klasszikán végzetteknek csak töredéke fog klasszikus balett-társulatoknál elhelyezkedni, a viszonylag korai "nyugdíjazás" után pedig nekik is jó alternatíva lehetne nem csak a tanítás, de a koreografálás is, ami viszont megkívánja a kreatív alkotás képességét. 

Tehát az egyéni önkifejezés hitelességének szellemében Lőrinc Katalin arra ösztönözte tanítványait, hogy saját maguk koreografáljanak versenyszámokat olyan nemzetközi versenyekre, ahol nem volt elvárás a saját koreográfia, mégis – talán pont azok önazonossága miatt – erős nemzetközi mezőnyben is kitűntek velük. A Rácz Réka koreografálta duó, a Mindegy, valamint Bacsó Gabriella, Kiss Rebeka és Stúpek Míra Tördület 2.0. című, újrakorografált hármasa már éretten gondolkodó, sokoldalúan képzett fiatalok kiforróban lévő fogalmazásmódjáról tanúskodik.

Lőrinc Katalin azt is kiharcolta az egyetem vezetőségénél, hogy terepre, vagyis társulatokhoz menjenek gyakorlatra, (nem is értem, ilyen eddig miért nem volt?) és ott új darabok létrehozásában vegyenek részt. A Frenák Társulat, a Közép-Európa Táncszínház, a Feledi Project, a Grecsó Zoltán-féle Willany Leó Improvizációs táncműhely, vagy épp a fiatal koreográfus, Takács László darabjai elsősorban a tekintetben voltak meggyőzőek, milyen jól idomulnak ők a teljesen különböző, a tanrendben nem szereplő táncnyelvekhez. Belülről pedig azt szolgálta mindez, hogy kipróbálják az alkotást társulati működésben és integrálódjanak a szakmába. Ezek közül üdítően hatott a néptáncosként végzett fiatal táncos-koreográfus, Takács László Crush című darabja, aki az egész évfolyamot mozgatta dinamikus, tört ritmusokkal machináló, izgalmas koreográfiájában: nem csak óriási pontosságot, de szuggesztív kifejezőerőt is megkívánt a táncosoktól, akik mindezt fantasztikusan prezentálták.

34752511_10212326433386330_2989674172935831552_o-115904.jpg

Andalodva - Hód Adrienn koreográfiája a modern évfolyammal (Fotó/Forrás: Palotai Misi)

A legizgalmasabb mégis az est második része volt, ahol az utóbbi idő teljesen egyéni, műhelymunkában született szólóit és csoportos koreográfiákat láthattunk.

A saját darabokba bátran belefogalmazták saját tapasztalataikat, így az esetleges befejezetlenségük, kidolgozatlanságuk ellenére is hordoztak magukban valami erősen lényegit.

Horváth Attila például vizuálisan nagyon egységes világot teremtett a pasztell színű ruhákkal, a fegyelmezett mozdulatokkal, és a profin kivitelezett, róluk készült fotókból zenére szépen összevágott vetítéssel. Erdélyi Zsombor az egyedüllétet ábrázolta békés együttlétként önmagával akrobatikától sem mentes szólójában. Rovó Virág Die(s)Harmonie című koreográfiájában egy lányokból álló csoport belső dinamikáit, az egymásba vetett bizalom kényes egyensúlyát fogalmazta táncba. Stupek Míra Várnagy Kristóf számára készített szólójában szinte zene nélküli, nagyon erősen kitett és intim színpadi helyzetben állt helyt bátorsággal. Míg (S)WE(A)T című etűdjében Lukács Levente a kortárs- vagy modern táncosok társadalmi megítélésére reflektált öniróniával, magát és társait szinte tánc nélküli mozgásra korlátozva, egy technobuli-szituációt erősítve fel a belső feszültségek apokaliptikus kivetülésévé. Talán ennyiből is látszik, mekkora energiák szabadultak fel ezekből a fiatal táncosokból, és mennyiféle mondandójuk van, ami egyébként - ha nincs ott Lőrinc Katalin, aki dzsinként előcsalogatja belőlük - sokáig szunnyadhatott volna még. 

34162874_10212294704953139_3968888413905485824_o-115907.jpg

Szilvási Anna Dzsumbuj című darabban (Fotó/Forrás: Palotai Misi)

A legmeglepőbb találkozások mégis az est befejező részében voltak, ahol azokkal a meghívott koreográfusokkal dolgoztak, akik korábban már vendégtanárként jelen voltak az oktatásuk során. Fülöp László, Hód Adrienn, a MA-ZE társulat és Duda Éva koreográfiái egy olyan, rég fennálló kerítést is átszakítottak, ami eddig a Budapest Kortárs Táncfőiskola táplálta progresszív tánc szcéna, és az MTE modern táncképzése által képviselt, konzervatívabb, technikailag megalapozottabb vonulata húzódott. A táncdíjakat sorra nyerő, a befogadót erősen provokáló Hód Adrienn koreográfiában például eksztatikus paródiában csúcsosodott ki minden, amit ők a táncról gondolnak. Nemcsak a balettet, de a gyomorból jövő progressziót is kifigurázták, amihez nem átallottak gátlástalanul bevetni előadói, színészi képességeiket. Nézőként óriási élmény volt a Hód Adrienn-i extravagáns formanyelvet olyan táncos-egyéniségek által előadva, akik magas szinten beszélik azt a táncnyelvet is, amit közben – indirekt módon – kifiguráznak. A Maze táncosai, Várnagy Kristóf és Nagy Emese részéről pedig önzetlen gesztus volt, hogy a saját, a Trafóban debütált, Gaga-módszer szerint készült Dzsumbuj-koreográfiájukat felajánlották az évfolyam számára, és rájuk szabták azt. Ebben is brillíroztak - élen Szilvási Annával, akinek nagyon erős, elnyújtott színpadi pillanata volt, amikor a közönséggel farkasszemet nézve állította meg az időt. Az est befejező darabja, Duda Éva Dobbantó című koreográfiája pedig lehetőséget adott a nagy össztáncoknak, amiben a fiatalos lendületük végre szabadon szárnyalhatott. 

34414293_10212292790145270_9018849508150214656_o-115907.jpg

Dobbantó - Duda Éva koreográfiája a modern évfolyam számára (Fotó/Forrás: Palotai Misi)

Mi lehet ebből a tanulság? 

  • A táncosoknak vannak gondolatai, igen, már 20 évesen is
  • A táncosok akkor is lehetnek lenyűgözőek, ha hagyjuk őket élni. Nem szükséges meggyötörtnek lenniük és szenvedniük ahhoz, hogy valami maradandó élményt okozzanak a nézőnek 
  • Nem kell képzelt ellenségeket gyártani magunknak, van átjárás a különböző alműfajok között
  • Egy táncos test nem csak egy, de számos táncnyelvet el tud sajátítani, és egyik nem csorbul a másiktól, vagyis azért, mert valaki kortársat táncol, még nem szükségszerűen "butul" el a klasszikus képzettsége
  • Mindenféle táncos kísérletnek van létjogosultsága, mert a művészet lényege, hogy olyan érzésekkel, tapasztalásokkal ajándékozza meg a nézőt, amivel addig nem találkozott, és így a művészetben irányított körülmények között tud átesni ezen a beavatáson
  • Ha nem nyomjuk el a táncosok egyéniségét csírájában, lehetséges, hogy olyan inspiráló közeget teremtünk számukra, amiben a táncot nem terhes kötelezettségként, hanem örömteli munkaként fogják megélni
  • Több Lőrinc Katit a magyar táncéletnek!

(A borítókép Futár Ernő fotója, rajta Kiss Rebeka, Rácz Réka, Rovó Virág és Hoffmann Luca)

Mesternő, nagybetűvel

Kapcsolódó

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Klasszikus

Csodagyerekeket hív új évadjába a Pannon Filharmonikusok

Az élet sója mesei motívuma kíséri végig a zenekar 2021/22-es évadát, amely során a fiatalok nem csupán a közönség soraiban, de a színpadon is helyet foglalnak. A Varga Tibor hegedűművész és tanár emlékének szentelt koncerten versenygyőztes ifjú szólisták lépnek fel.
Színház

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Színház

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.
Vizuál

A terek végrendelkezése – Gergye Krisztián kiállítása Szentendrén

Akvarelljeit mutatja be Gergye Krisztián kortárs táncművész és koreográfus a szentendrei MANK Galériában, amely helyet ad továbbá egy transzformatív performansznak is szeptember 25-én, 10 és 18 óra között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Kötélen sétált át Párizs fölött egy artista – VIDEÓ

Az ismert francia művész, Nathan Paulin az Eiffel-torony és a Szajna túlpartján álló Chaillot Színház között kifeszített kötélen egyensúlyozott végig.
Tánc gyász

Elhunyt Loósz Krisztina táncművész

A Győri Balett egykori magántáncosát tragikusan fiatalon, 57 évesen érte a halál – tudatta az intézmény a Facebook-oldalán.
Tánc ajánló

Szinergiák – Különleges találkozásoknak ad otthont a Fővárosi Nagycirkusz

A társművészeteké a főszerep idén ősszel a Fővárosi Nagycirkuszban. A Carmina Burana mágikus világa, az Urban Verbunk egyszerre újító és hagyományőrző táncművészete, a Duda Éva Társulat újraértelmezett táncszínháza és a Monte Christo grófja című musical, valamint a Kijevi Cirkuszakadémia művészeti projektje várja a közönséget.
Tánc hír

„Premier” fesztivál a Nemzeti Táncszínházban

Három nemzetközi társulat részvételével és hazai bemutatókkal veszi kezdetét a tánc legrangosabb hazai ünnepe, a Budapest Táncfesztivál, melyet szeptember 18. és október 9. között rendeznek meg a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc hír

Rendhagyó fesztivállal búcsúzik a jubiláló L1danceFest

Huszadik, és egyben utolsó alkalommal rendezik meg szeptember 1. és 5. között az L1 Egyesület a kortárs előadóművészetek egyik legrangosabb szemléjét, amely a jubileum alkalmából a budapesti bázis mellett számos vidéki helyszínen képviselteti magát.