Tánc

Milyen táncelőadásokat ajánl a Fidelio októberre?

2016.10.09. 16:03
Ajánlom
Klasszikus balett, kortárs tánc, valamint a báb és a tánc összekapcsolásából születő kísérletező előadás is szerepel októberi válogatásunkban.

eARTh

október 10. 19:00 Müpa

Juronics Tamás az évad társulatának választott Szegedi Kortárs Balett élén ezúttal egy, a tánc műfajától szokatlan témához nyúlt: a környezetét kizsákmányoló emberiség problémájához.

Lassan közhelynek tűnik a környezetvédelem fontosságának megemlítése, miközben a kozmikus időszámítás szerint másodperceink vannak hátra ezen a csöpp bolygón. Juronics Tamás a lengyel Góreczki zenéjére koreografált valódi táncdrámát, hiszen ez a zene az alapvető létkérdések felvetésére sarkallja a hallgatót. Végig akarjuk-e nézni szenvtelenül saját vesztünket a kanapén ülve a tévében, vagy felállunk, hogy fordítsunk egyet sorsunkon?

Szegedi Kortárs Balett

Szegedi Kortárs Balett (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia)

A tó

október 11-12. 20:00 Trafó 

Kálmán Eszter új bemutatója - Bercsényi Péter és Dányi Viktória közreműködésével - a báb és a tánc összekapcsolásával kísérletezik játékos formában.

Milyen kihívásokkal kerülhet szembe egy táncos, ha fizikai korlátait keresi? Az élő anyag képességeinek vannak határai. Az élettelen báb ezzel szemben a bábos kezében nagyszerű táncos lehet, rivalizálva az élő test lehetőségeivel. A hattyúk tava mesei motívumait is felhasználó előadásban egymással versengve alkotnak kreatív egységet a báb és a test, a bábos és a táncos, mígnem eltűnnek a határok élő és élettelen között.

Kámán Eszter: A tó

Kámán Eszter: A tó

Szálkák

október 18. 19:00 MOMKult

 Feledi János nem először koreografál költészeti inspirációra: Psyché című Weöres-táncinterpretációja után itt az azonos című Pilinszky-kötet gondolatiságát megjelenítő Szálkák.

A koreográfus előadásával arra kérdez rá, mit üzen nekünk a 21. században az egyik legkeresztényebb költőnk? Pilinszky 1972-es kötetével új korszakot nyitott életművében: a világról való apokaliptikus látomás helyébe az emberi lét eseményeibe való belenyugvás, került. Feledi is arra biztat az ő verseinek megjelenítésén keresztül, hogy merjük észrevenni a jót, higgyünk magunkban, abban, hogy előrébb jutunk, ha szeretettel viszonyulunk egymáshoz.

Feledi Project: Szálkák

Feledi Project: Szálkák (Fotó/Forrás: Szigetiphoto)

Spartacus

Időpontok: opera.hu Magyar Állami Operaház

Októberben Seregi László első igazi, három felvonásos nagybalettje kerül a Magyar Nemzeti Balett repertoárjának középpontjába.

Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó, Spartacus című előadás egy csapásra mérföldkő lett a magyar táncéletben. Generációk sora élvezi 1968 óta a történelmi témájú koreográfiát, amely az ókori rabszolgalázadás történetét dolgozza fel úgy, hogy a harc és a versengés helyett az emberi érzelmekről, és az elnyomásról beszél. „A téma örök amíg embereket nyúznak, ölnek, igazságtalanul bántanak, és vannak emberek, akik kitörni vágynak” - fogalmazott az előadás örök aktualitásával kapcsolatban Seregi László.

Spartacus

Spartacus

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Istenek, hősök és titkos szobák – elindul Európa legnagyobb immerzív színházi kalandja

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció nyílik november 5-én Budapesten. A Walk My World című show hatezer négyzetméteres, filmdíszleteket idéző, mitikus világában istenek, hősök és különös lények várják a közönséget egy soha nem tapasztalt élmény felfedezésére.
Tánc hír

A tánc a jóllét és egészség szolgálatában – sikerrel zárult a 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia

A Magyar Táncművészeti Egyetem október 10. és 11 között rendezte meg a jubileumi, 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferenciát „Test, Lélek, Lüktetés – A tánc a jóllét és egészség szolgálatában” címmel.
Tánc hír

Magyar sikerek a Szebeni Balletversenyen – Balog Márton első helyezést ért el

A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói ismét bizonyítottak: kiváló eredményeket értek el a Szebeni Balletversenyen, ahonnan egy első és három harmadik helyezéssel tértek haza.
Tánc hír

Miklósa Erika: „Már harmadik éve figyelhetem a Budapest Ballet Grand Prix mágikus felívelését”

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.
Tánc hír

Novemberben ismét Budapesten versenyeznek a balett fiatal tehetségei

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.