Tánc

Minden idők legnagyobb balerinája

2016.02.12. 11:45
Ajánlom
Anna Matvejevna Pavlova 1881. február 12-én, ezen a napon született Szentpéterváron.

Tízéves korától a Marinszkij Színházban működő balett iskolában tanult, majd a Cári Baletthez csatlakozott és néhány év elteltével, 1906-tól prímabalerina lett.

anna pavlova

anna pavlova

Legelső vendégszereplésére 1907-ben került sor Moszkvában, a világ pedig két évvel később a francia fővárosban ismerhette meg Szergej Gyagilev társulatában. A Gyagilev-balettben Nizsinszkij és a férfi táncosok mellett Pavlova úgy érezte nem fog tudni érvényesülni, még annak ellenére sem,  hogy Fokin Stravinsky Tűzmadár című balettjéhez készített koreográfiájában neki szánta az egyik főszerepet.

A Pavlova-torta
pavlova torta

pavlova torta

Pavlova 1926-ban Ausztráliába és Új-Zélandra utazott egy koncertkörút erejéig. A látogatásnak köszönhetően a két ország egyaránt a táncosnő nevével fémjelzett sütemény szülőföldjének tartja magát. Ha a kérdést el kellene dönteni, az édesség valójában inkább Új-Zéland nemzeti desszertje. Nincsenek pontos feljegyzések arról, hogy végül ki is találta fel a Pavlovát, de röviddel a balerina koncertkörútja után bukkant fel a recept. Még a turné évében megjelent egy szakácskönyv, amiben egy tojáshab, tejszínhab, gyümölcs összetételű sütemény leírása is megjelent. Közel tíz évvel később 1935-ben Perth várásában egy bizonyos Bert Sache már olyan recept szerint sütötte a Pavlova-tortát, ahogy ma is ismerjük. A hagyományos Pavlova nagy, kerek édesség, amelynek az összetevői felvert tojásfehérje, cukor, ecet, kukoricaliszt, tejszínhab és gyümölcs. *F&W

Pavlova a saját útját akarta járni, így 1910-ben nyolc társával együtt megalakították saját társulatukat, amihez később nem csak orosz táncosok csatlakoztak. Az új társulat első külföldi szereplése rögtön a tengerentúlra vezet, ahol a MET-ben lépnek fel. A legtöbb amerikai néző ekkor, 1913-ban találkozott először a klasszikus balettal. 

cziffra szelet

cziffra szelet

Kóstolja meg a Cziffra-szeletet
Az I. Cziffra Fesztivál koncertsorozatból és mesterkurzusból, a következő évadban rendezendő Cziffra György Zenei Versenyből, kiállításokból és gyerekprogramokból épül fel, de egy különleges édesség, a Cziffra-szelet is megszületett ebből az alkalomból. 

mozart

mozart

Kinek ne lenne a kedvence a Mozart-golyó?
Mozart  születésének 260. évfordulóján összegyűjtöttük, mi minden született a közelmúltban a kultusza nyomán, mi mindent adtak el Mozart nevével és megtaláltuk a legnagyobb rajongóját is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Zenés színház

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Könyv

Beleolvasó – Edith Bruck: Gyönyörű romlásom

A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.
Tánc ajánló

Aki nélkül nem létezne a hazai kortárs tánc

Vannak kivételes formátumú pedagógusok: a szűk szakmán belül mindenki ismeri a nevüket; azok, akiket tanítottak, rajongással beszélnek róluk, de a széles közönség nem is tudja, mennyit köszönhet a szerény háttérembereknek. Jeszenszky Endre jellemzően ilyen tanár volt.