- Miként értékeli azt, hogy megkapta az Étoile címet?

- Nagyon fontos számomra ez az elismerés. Bevallom, egyáltalán nem számítottam rá. Természetesen nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy én leszek a díjazott. Hálás vagyok Ókovács Szilveszternek és Solymosi Tamásnak, aki egyébként azt mondta a Csillagóra gálaest után, hogy nagyra értékeli a munkámban, hogy akár kicsi, akár jelentős feladatot ad, azt mindig maximális odaadással végzem el. Másfelől nézve ez a kitüntetés azt is bizonyítja, hogy érdemes volt ezt a pályát választanom.

Anna Karenina (Fotó/Forrás: Csillag Pál)

- Milyen kihívásokat emelne ki az elmúlt évekből, hiszen nyilvánvalóan nem mindegyik feladat lehetett egyformán kedves.

- Több darabot említenék, az Anyegint és a Manont. Ha ezekben valaki szóló szerepet táncolhat, összeteheti mindkét kezét. E kettőn kívül a Seregi-balettek továbbra is az életem fontos részét képezik, így nagyon örülök, hogy a Rómeó és Júlia idén ismét műsoron szerepelt. De hogy ne csak a múltról beszéljünk, a Csipkerózsika Aurórája egy szerepálom, egyike a balerinák legnehezebb feladatainak, amit mindig is nagyon szerettem volna eltáncolni. Egykori orosz mesternőm, Elvira Kokorina mondta, hogy

látja bennem Csipkerózsikát.

Már csak az ő emléke miatt is nagyon örülök annak, hogy Auróra megtalált. Kellemes emlékek kapcsolódnak továbbá A Szilfidhez is, amely számomra különleges élmény volt, illetve a nemrég bemutatott A diótörő-felújításunk is óriási energiákat mozgatott meg az egész együttesben. Mindig újabb és újabb inspiráló feladatok jönnek, s amíg ez így van, addig jól érzem magam.

- Júliát még magától Seregi Lászlótól tanulta be. Milyen élményei vannak ebből az időszakból?

- Amikor tizennyolc évesen Hágai Katalin megfogta a kezem és azt mondta, hogy próbáljuk meg, egy csoda tárult fel előttem. Megismerhettem közelről a Mestert, most is a fülembe csengenek a mondatai és Kaszás Ildikó instrukciói. Szerencsére akkor nagyon sok időm volt a figura megtanulására és a benne való elmélyülésre. Az azóta eltelt hat év alatt sokat „öregedtem”, sokat változtam. Minden előadás egy új találkozás Júliával, mindig más válik számomra fontossá vele kapcsolatban. Úgy is fogalmazhatok,

az életem és a szerep egyre mélyebben összeér bennem.

- Mi változott a bemutatkozás óta?

- Például eltűnt az a félő izgalom, ami bénítóan hatott rám. Sokkal jobban be tudom osztani az energiámat és a lelkemet. Lényegesen tudatosabban élem meg ma ezt a nőalakot.

- Eddig nem csak egy Rómeó oldalán lépett színpadra...

- Minden évben újabb és újabb férfiak halálát okoztam (nevet). Idén fordult elő először, hogy úgy állt mellettem Leblanc Gergely, hogy vele már táncoltam Júliát. Előtte Simon István, Bakó Máté, Bajári Levente voltak a partnereim.

A diótörő (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia)

- Mit gondol, mit kapott Seregi Lászlótól a hazai táncélet?

- Amikor megismertem a Mestert, talán már nem volt annyira energikus, mint pályája csúcsán, de ettől függetlenül csodáltam őt. Tekintélyes ember volt, aki ha belépett a terembe, akkor mindenki megpróbálta a maximumot is felülmúlni. Engem nagyon inspirált és hiányzik. Hiszem, hogy az előadások alatt mind a mai napig velünk van, és szerencsés vagyok, hogy nemcsak Júliát, hanem Biancát és Sylviát is eltáncolhattam a figurái közül.

- A kortárs koreográfiák iránt mennyire nyitott?

- Alapvetően klasszikus táncos vagyok, ez áll igazán közel a szívemhez. A kortárs irányzatokat is figyelemmel követem.

- Mely művészi feladatok vonzzák még? Hogy élte meg, hogy A hattyúk tava kettős főszerepe eddig elkerülte?

- Eddig a pas de trois-ban és kishattyúként is felléptem. Remek kihívás karban táncolni, ilyenkor másfajta felelősség van a táncoson. A csoporttáncokban ugyanis több ember alkot egy egységet, így fokozottabban kell alkalmazkodnunk egymáshoz. Maga A hattyúk tava egy olyan klasszikus alkotás, amelynek minden alakját öröm megformálni.

- Voltak, vannak példaképei?

- Többen. Hogy csak egyet említsek, Volf Katalin mindenképpen kivételes számomra. Amiben tudtam, megnéztem annak idején. A külföldiek közül az ember sokakat csodál. Amikor egy évet Londonban töltöttem, számtalan előadásra jutottam el és több táncossal „estem szerelembe”, az ő sorsukat, már amennyiben még a pályán vannak, igyekszem követni. Fontosak és motiválók a példaképek, akiktől naponta igyekszem sokat tanulni,

az ő maximalizmusuk, magatartásuk hihetetlen inspiráló erő.

- Mi az, amire egy Étoile leginkább vágyik?

- Konkrét feladatokról nem álmodozom. Ami jön és ami megérinti a lelkemet, annak megpróbálok örülni. Ráadásul babonából sem mondok ki dolgokat, hátha emiatt nem valósulnak meg. Volt egy térdsérülésem, ami sok mindenre megtanított, többek között arra, hogy ha valami vár rám, annak nagyon kell örülni. Ami pedig valamiért nem sikerül vagy elkerül, azt el kell tudnom engedni. Tudatosan próbálok az aktuális feladataimra koncentrálni és mindenben, mindenkor a jót keresni.