- Hogyan lett az előadás alapjául szolgáló film címéből (A Single Man - Egy egyedülálló férfi) Öngyilkos érzelmek?

- Feledi János: Szerintem mindannyian ismerjük azt az állapotot, amikor az érzelmeink elragadnak bennünket, és csak arra tudunk gondolni, hogy nincs tovább, mindennek vége. A filmben és az előadásban is a főszereplő egy napját látjuk, amikor tudatosan, mondhatni precízen készül az öngyilkosságra. Aztán megismerkedik egy fiatalemberrel, aki miatt mégis máshogy döntene; de nem választhat, mert szívrohamot kap. Ha jobban megnézzük a karaktert, a hónapok óta lefojtott érzelmeit, nem a szívrohamon fogunk megdöbbenni, hanem azon, hogy miért nem roppant össze már korábban. A saját lelkivilágunk nagyon le tud minket húzni fizikailag is; például sok betegség gyakran pszichikai eredetű. Ha hagyod, hogy a magánélet, a problémák, az érzéseid legyűrjenek, az olyan, mint az öngyilkosság. Innen jött a cím.

- Az is tudja követni az előadást, aki nem látta a filmet?

- F.J.: Igen. Úgy raktuk össze az egészet, hogy aki nem látta a filmet, az is értse a darabot. Az Idők folyamán, szintén filmen alapuló előadásunkban csak rövid vetítések voltak, de a nézők így is tudták követni, hogy mi történik. Most végig lesz animáció. Az a célunk, hogy a történet, az előadás érthető legyen, de ne szájbarágós.

- Hogyan szoktatok felkészülni egy új előadásra?

- Lisztóczky Hajnal: Az előadás fele azon múlik, hogy jó dolgot vegyünk elő. Az alapötletet Jani (Feledi János - a szerk.) szokta hozni. Mindig elmondja, hogy miért ezt választotta, mit akar vele közölni, és általában már van hozzá három-négy kép a fejében. Az előadás ívét is ő szokta megadni, utána közösen megbeszéljük, hogy miért és hogyan következzenek egymás után a dolgok, és ezeket átnézzük dramaturgiai szempontból is. Én mondom a gócokat, hogy hol van a gond, ő pedig megoldja.

Szerintem egy táncdramaturg esetében nagyon fontos, hogy legyen múltja a táncvilágban - hogy ne csak azt tudja mondani, hogy valami nem jó, kevés vagy sok, hanem azt is, hogy miért és mit kell tennie a táncosnak. Tudni kell, hogy a táncosok min mennek keresztül, és hogyan tud valami megtörténni a színpadon a tánc segítségével.

F.J.: Nekem például most azért is nehéz ez az előadás, mert én magam is táncolok benne, így nem mindig tudom kívülről nézni. Benne vagyok technikailag, lelkileg és fizikailag is. Ezért nem tehetem meg, hogy tánc közben is a többieket figyelem, hanem magammal kell foglalkoznom.

- Hogyan kezdtél el balettozni?

- F.J.: Az általános iskolában ajánlották fel, hogy a szülők beírathatják a gyereküket a közeli zeneiskolába, ahol aztán délutánonként tanultunk többek között szolfézst, néptáncot, társastáncot és balettet. A szülők örültek, mert nem kellett aggódni a gyerek miatt, vigyáztak rá, közösségben volt - én pedig megszerettem a táncot. A balettmesternőm tehetségesnek tartott, ő javasolta, hogy felvételizzek a Balettintézetbe.

- Hogy telik egy napod a főpróbahéten?

- F.J.: Délelőtt tíztől kettőig a Nemzetiben próbálok, Bozsik Yvette koreográfiájában fogok táncolni egy most készülő előadásban. Eközben a másik két szereplő, Bajári Levente és Pazár Krisztina az Operában próbál, szintén más előadásokra. Utána átrohanok a Szkénébe technikai építésre, ellenőrizni a díszleteket, megnézni a világítást. Öt óra után pedig lenyomjuk egyszer-kétszer a koreográfiát.

- Lisztóczky Hajnal már évek óta állandó munkatársad...

- F.J.: Mikor először elkezdtünk Hajnival együtt dolgozni, odaálltam elé, és mondtam, hogy szeretnék egy darabot. Ő megkérdezte, hogy mit, mire azt válaszoltam, hogy egy táncos előadást. Ő ismét megkérdezte, hogy: „jó, jó, de mit?" Mire én megint azt válaszoltam: egy táncos előadást. Ez nagyjából két hétig így ment. Néha ugráltam előtte egy kicsit, hogy na, ez az, ezt akarom. Én nem tudok jól fogalmazni, de Hajni érti, hogy mit szeretnék elmondani és segít magamat kifejezni. Ő a mentorom.

- L.H.: Janit már korán felfedeztem magamnak, akkor is láttam benne a csillogást, mikor képtelen volt elmondani, hogy pontosan mit is akar csinálni. Nagyon nehéz a táncról beszélni. Olyan árnyalatnyi dolgokat érzel, mikor táncolsz, amiket szinte lehetetlen szavakkal kifejezni. Táncolni is ugyanúgy meg kell tanulni, mint beszélni vagy írni, ez után alakulhat ki a saját, rád jellemző nyelvezeted, amit meg kell tölteni emócióval. Én is táncoltam, és a legszebb dicséret, amit kaptam az volt, hogy beszélek a színpadon. Mi azért táncolunk, mert nekünk ez a kifejezési módunk. Ahogy másnak a festés, az írás, vagy ruhák készítése.

- Hogyan áll össze egy koreográfia?

- L.H.: Jani mindent előre megkoreografál, úgy érkezik a próbákra. Felveszi magát, ahogy táncol, elhozza nekem és megmutatja. Úgyhogy az egész csak belőle van. Ez nagyon nehéz, fárasztó és kemény munka, amit egyelőre még nem észlel, de nem lehet sokáig így csinálni. Építkeznie kell azokból is, akikkel dolgozik.

- F.J.: Szeretek előre dolgozni. Frusztrálna, ha csak állnék a próbán, mert hirtelen semmi nem jut eszembe. Sem én, sem a táncosok nem engedhetjük meg magunknak, hogy raboljuk egymás idejét.

- L.H.: De minden testen máshogy mutatnak a mozgások.

- F.J.: Talán ha lenne egy társulatom, akikkel egész nap szabadon dolgozhatnék, más lenne a módszerem. De ott egyelőre még nem tartunk.