Most tart a harmadik événél az Imre Zoltán Program. Mi volt a koncepció az elinduláskor?
Pataki András: „Láthatóvá tenni a fiatalokat” – ez volt a mottónk az első perctől kezdve.
A magyar kultúrafinanszírozás ugyanis nem biztosított az IZP indulása előtt a táncművészet területén dolgozó, alkotó pályakezdők számára olyan támogatási környezetet, ami a szakmai indulásukhoz szükséges volna.
A nagy társulatok ligájában kevés eséllyel pályázhattak az NKA kollégiumához, és ha kapnak is támogatást, olyan minimális kerethez juthatnak, amiből legfeljebb részprogramokat tudnak finanszírozni. Ezért az Imre Zoltán Programot két fő pillérre helyeztük. Az egyik, hogy akik támogatást kapnak, teljes körű finanszírozásban részesüljenek a színpadra állítástól a forgalmazásig, és legyen lehetőségük olyasfajta edukációs programokon is részt venni, ahol a produkciók létrehozásához szükséges összes ismeretet meg tudják szerezni. Ez volt az első pillér. A másik pedig, hogy egyfajta táncszínházi nevelési program megvalósításával, és ehhez kapcsolódó konferenciákkal növeljük a befogadóközeget is.
Pataki András és Ertl Péter
Konkrétan milyen részterületekre tudnak támogatást igényelni a pályakezdők?
Kovács Gerzson Péter: Mi kell egy produkció létrehozásához? Meg kell fizetni a művészek tiszteletdíjait, a jelmez- és díszlettervezőt, a közreműködők gázsiját. Tehát lehetett pályázni a produkciókban résztvevők személyi költségeire és dologi költségekre. Valahol létre kell hozni az előadást: próbaterem kell. Egy pályakezdő nem tudja kigazdálkodni a piaci bérleti díjakat, ezért támogattunk a próbaterem szolgáltatási pályázatokat is. Szükség van sajátos ismeretekre ahhoz, hogy egy darabot létre tudj hozni. Ezért ezen tudás átadására „konferencia-sorozatot” finanszíroztunk. Pályázatot írtunk ki, hogy külföldi rezidencia- és vizitprogramok során inspirációhoz, új kapcsolatokhoz juthassanak a nyertes pályázók. Egy táncosnak karban kell tartania a testét, ezért egy nagyon színes spektrumon szolgáltató, a táncosok számára ingyenes tréningekre is adtunk pénzt. Ha ez még mindig nem elég, támogattuk mentorok igénybevételét. Azután az elkészült darabot játszani kell valahol, ehhez is adtunk támogatást, sőt, a Táncszínház bevállalta azt is, hogy a vidéki előadásokat menedzselje. Tehát itt egy hosszú folyamatról van szó, amelynek minden egyes elemét finanszíroztuk. Ez egy egyedülálló konstrukció, a magyar kultúrafinanszírozásban talán csak a könnyűzenei Hangfoglaló program komplexitása mérhető az IZP-hez, de más ilyen összefüggő és koncepciózusan kitalált programról nem tudok.
Meghatároztak maximálisan elnyerhető összeget? Illetve ha valaki mindezekre a lehetőségekre pályázni akar, akkor azt megteheti?
PA: Hat altéma foglalkozik az alkotókkal, mindegyikben meghatároztunk egy maximálisan elnyerhető összeget, de az nem volt kizárva, hogy valaki több altémára pályázzon. Sőt, az volt a célunk, hogy minél több területen próbálkozzon az alkotó.
Az is fontos, hogy alkotói kategóriában két csoportot indítottunk: az abszolút kezdők kategóriáját és a pályájuk elején levő, de már bizonyított alkotók pályázatait.
Ertl Péter: Azt szerettük volna, hogy a különböző modulok közül mindenki válassza ki azt, amire szüksége van azon a ponton, ahol a művészi pályáján tart. Ha én képzésre akarok menni, azt választom. Ha külföldre akarok menni, akkor azt. Ha produkciót szeretnék létrehozni, akkor gyártási költségre kérek pénzt. Mindenki reálisan pályázott, persze ha valaki túl sok dolgot akart volna egyszerre, azt kontrolláltuk volna. Igyekeztünk a pályázatok közül a legfantáziadúsabbakat, legígéretesebbeket kiválasztani, és nagyon izgalmas munka volt a pályázatok elbírálásától eljutni a kész produkciókig. Ahogy Gerzson is említette, a Táncszínház segítette a vidéki forgalmazást a második kategóriába tartozó, nagy produkciók esetében, de arra is figyeltünk, hogy a teljesen pályakezdő, egyes kategóriában megszülető produkcióknak is legyen piaca. Ebben a fesztiválok segítségét kértük, akik szép számban meghívták ezeket a produkciókat.
Szeri Viktor: Melinda álma (Fotó/Forrás: Kővágó Nagy Imre)
Mi alapján húzták meg a határt az első és a második alkotói kategória között? Ha valaki az egyik évben első műves kategóriában pályázott, akkor a következőben már csak a kettes, „tapasztaltabb alkotók” kategóriájában indulhatott?
Nagy Zoltán: Nagyon fontos kiemelni, hogy nem életkorra vonatkozik a kiírás, hanem arra, hogy az adott alkotó a pályájának melyik szakaszában tart. Azt szerettük volna, hogy minél több tapasztalattal és tudással felvértezve kerüljön a pályázó abba a szituációba, amikor koreográfiát készít, annak érdekében, hogy ne nyomja agyon az alkotás lehetősége, és hogy valóban érett művészekkel találkozzunk. Az első kategóriából három önálló produkció létrehozása után lehet átlépni a következő kategóriába.
Próbálunk programszerűen gondolkodni, és valahogy a pályázók tudomására juttatni, hogy nem csak az alkotáson keresztül lehet tapasztalatot szerezni ebben a szakmában, hanem úgy is, hogy nézel előadást, vizitprogramra mész, vagy rezidenciára.
Hallasz arról, hogy milyen fényterveket lehet készíteni, stb. Én azt szeretem ebben a programban, hogy nem teljesen alkotásközpontú. Nem arról van szó, hogy a pályázó készít egy alkotást, amit megmérünk, aztán viszont látásra.
PA: Az is fontos, hogy a mentorprogramot az abszolút kezdő kategóriában kötelezővé tettük, a kettes kategóriába pedig lehetőségként építettük be. A kezdőknek jobban fogtuk a kezét, akik pedig már gyakorlattal rendelkeznek, azok eldönthették, hogy milyen irányba szeretnének menni. Megneveztettünk az alkotókkal bizonyos számú mentort, majd próbáltuk úgy visszarendezni hozzájuk a mentorokat, hogy senkit ne terheljünk túl.
KGP: Van egy plafon is, amit ha az alkotó elér, kiesik, hiszen az már nem kezdő, aki létrehozott mondjuk hat előadást. A hetediknél már tessék beállni a többiek közé, és szkanderozni a nagy (de legalábbis ismert) társulatok között. Azt gondoljuk, hogy ennyi saját koreográfia elkészítése után már látszik az adott alkotó.
Mészáros Máté: A távolság mechanikája (Fotó/Forrás: Bellai László)
Műfajilag hogy alakult a pályázók köre? Klasszikus balett vagy néptánc területéről érkeztek egyáltalán pályázatok?
NZ:
A pályázatot műfaji kötöttség nélkül írtuk ki, tehát a néptánctól, a baletten át, a kortárs táncig bárki pályázhatott.
PA: Mégis a független szféra fogta meg inkább a lehetőséget, valószínűleg a helyzetéből adódóan. A nagy társulatok táncművészei kevésbé voltak aktívak e téren, de voltak azért jelentkezők a Győri Balettől, Kecskemétről, Szegedről.
NZ: Azt is látni kell, hogy az IZP-vel párhuzamosan rengeteg más program is zajlik Magyarországon. A Csoóri Programot például kifejezetten a néptánc számára írták ki, de a Staféta is a cirkuszra és néptáncra fókuszált idén. Lehet, hogy ezért is van egyfajta műfaji aránytalanság az IZP-re pályázók körében. Mi kifejezetten felhívtuk a figyelmét az együttesvezetőknek, hogy szóljanak a tehetséges táncosoknak erről a pályázati lehetőségről. Mi ennyit tehetünk.
KGP: A kulcsszó az innováció, a kiírás ezt várja a pályázótól. Egyszer csak elkezdtek jönni a pályázatok, többségében a kortárs műfajból, míg a többi műnem kevéssé érdeklődött a program által kínált lehetőségek iránt. Ez alapján azt gondolhatjuk, hogy a klasszikus balett és a néptánc kevéssé kíván innovatív lenni. A két cél – innováció és hagyományőrzés – ez esetben nem találkozott. Gondolhatjuk azt is, hogy az úgynevezett kortárs, független szférában szocializálódott alkotók kénytelenek a saját lábukra állni, figyelni a pályázatok kínálta lehetőségeket, majd élni velük. A másik két műnem jellemzően nagy együttesekben, állami/önkormányzati fenntartású intézményekben éli az életét, ahol a táncosnak/koreográfusnak nincsenek ilyen kényszerei. Én a jelenség okát elsősorban abban az attitűdbeli különbségben látom, amivel a különböző műnemek aktorai a művészeti pályájukat élik. Ennyire evidensen és látványosan semmi sem bizonyította még számomra, hogy ezen a téren ekkorák az eltérések.
Csalódottak, hogy a balett és a néptánc területéről kevesen pályáztak?
KGP: Én azt reméltem, hogy sokkal többen fognak jelentkezni a struktúrában és a biztos működési háttérrel bíró együttesekben dolgozó táncosok közül, és hogy ezen együttesek vezetői majd biztatják a táncosaikat, hogy tegyenek próbát, hiszen különleges lehetőség az IZP forrásainak felhasználása. A Magyar Nemzeti Balettől például egyetlen pályázat sem érkezett. Pedig ott még előzménye is van ennek, hiszen a kilencvenes években a Nemzeti Balettstúdió is lehetőséget kínált a táncosainak, hogy koreográfusként próbálják ki magukat.
PA: Én a szándékot nem feltétlenül a társulatvezetőktől vártam, hanem a társulati tagoktól. Azt gondolom, hogy egy struktúrában működő táncosnak koreografálni extra feladat is a társulati feladatain túl. Iszonyatosan leterheltek a táncosok.
Nagyon elhivatottnak kell lenni az alkotás irányában annak, aki a táncosi feladatain túl az idejét, energiáját, szellemi kapacitását saját koreográfia készítésére fordítja.
Ez egy extra igény. Ezt szerettük volna a társulatokban fölébreszteni. Szerintem ez egy nagyon hosszú folyamat, és ha a program tovább működik, a társulatvezetők gondolkodását is meg kell ebben a kérdésben dolgozni, hogy hagyják az alkotóerőket megnyilvánulni.
Kovács Gerzson Péter és Nagy Zoltán
Valóban ekkora különbségek lennének egy független alkotó és egy struktúrában dolgozó táncos kapacitásait illetően?
KGP:
Az úgynevezett függetleneknek semmivel sincs több szabad mentális és fizikai kapacitása, mint az előbb említett társulatok leterhelt táncosainak,
hisz nekik is életben kell maradniuk, amihez egyszerre több produkciót kell kiszolgáljanak, mert egy nem tudja eltartani őket. A művészeti tevékenység mellett egyéb munkákat vállalnak, tanítanak, vagy elmennek pincérnek – tehát hihetetlen teher alatt működnek ezek a sokszor démonizált függetlenek. Ráadásul a struktúrában dolgozó táncosok számára eleve adott az az infrastrukturális környezet, ami az alkotáshoz kell. Vannak táncostársak, ezáltal az egyeztetési procedúra sokkal egyszerűbb, van a környezetükben zeneszerző, díszlettervező, a társulatvezető személyében eleve adott a mentor.
Miben mérhető ezen előadások sikere, tekintve, hogy a kezdő alkotók még saját nevükön nem tarthatnak számot nagy közönségre?
KGP: Egy kortárs produkción számon kérni a nagy nézőszámot hibás megközelítés. Sőt azt a paradoxont is fel kell vállalnunk, hogy ha egy kortárs produkciónak nagyon nagy a nézettsége, akkor az már kezd gyanússá válni. De a lényeg, hogy jórészt ismeretlen alkotókról van szó, akiket hozzá kell juttatni az alkotás és a közönség előtt való megjelenés lehetőségéhez, mert az IZP nélkül erre nagyon csekély esélyük lenne.
NZ: Eközben pont az a célunk, hogy a táncművészetre minél jobban ráirányítsuk a fókuszt, és hogy átmenjünk az operettszériába a kortárs műfajjal. Erre szolgál a program másik pillére, a közönségbázis építésre.
A táncszínházi nevelési programra vonatkozó pályázatokról mit érdemes tudni?
EP: Ennek két fontos része van. Egyrészt lehetett pályázni a frissen gyártott előadáshoz kapcsolódó előkészítő és feldolgozó foglalkozásra. Ezek két-vagy három lépcsős programok. Másrészt tudtunk támogatást adni a komplex táncszínházi nevelési programokra, amelyeknek az a célja, hogy drámapedagógusok, színházi nevelési szakemberek, és táncművész-koreográfusok dolgozzanak együtt. Utóbbira kevesebben pályáztak, de azért születtek ilyen előadások is. Az előbbi, két-háromlépcsős programok esetében bárki pályázhatott, tehát nem volt feltétel a drámapedagógus képzettség. Ha egy koreográfus akart ilyen programot kidolgozni, azt is lehetővé tettük, mert a cél a fontos.
Nagy Emese: Jigi jigi (Fotó/Forrás: Éltető Anna)
Hogy változott az Imre Zoltán Program a három év alatt?
KGP: Az egyik változtatás, hogy mostanra összeér a kezdők és a már tapasztalattal bírók kategóriája, tehát nincs hézag az egyes és kettes pályázói kör között. Kezdetben egy szereplője volt a próbatermi szolgáltatási körnek, azonban időközben megjelentek újabb ajánlattevők is, tehát megváltoztattuk a szabályozást annak érdekében, hogy mások is beléphessenek a próbatermi szolgáltatási körbe. Eleinte egyetlen tréningszolgáltatásra lehetett pályázni, de kiderült, hogy erre nagyobb érdeklődés van, ezért ezt a kört is bővítettük.
PA: Változott a vizitorprogramra vonatkozó pályázat is, hiszen volt, hogy mi kerestünk külföldi partnereket, hol pedig azt mondtuk, hogy te hozd a saját ajánlatodat.
KGP:
Az IZP-nek mobilnak, önkorrekcióra késznek kell lennie, hiszen a zárt rendszerek halálra vannak ítélve.
A kezdetekkor kijelentettük, hogy folyamatosan monitorozni fogjuk magunkat a visszajelzések alapján és nyitottak leszünk a változtatásokra.
hírlevél
