Gergye Krisztián rendkívül sokoldalú művész: táncos, koreográfus, performer és rendező, azt viszont kevesen tudják, hogy a képzőművészet nemcsak ihletforrásként van jelen életében, hanem aktív művelője is annak. Június 21-én akvarelljeiből nyílik kiállítása a Kőszegi Várszínházban Levitációk címmel. A tárlatot megnyitja: Vojnich Erzsébet, közreműködik: Lőrinc Katalin, a kiállítás kurátora: Trifusz Péter.
Gergye Krisztiánnal beszélgettünk az előadóművészet és a képzőművészet viszonyáról, misztikus terekről és a pillanat kimerevítéséről.
Jól tudom, hogy Kőszegre szinte hazajársz?
Igen, Kőszeg a szülővárosom és egy nagyon fontos állomás az életemben. 2007-ben hívott meg először Gelencsér Ildikó, a Kőszegi Várszínház művészeti vezetője, hogy egy táncelőadással lépjek fel, azóta pedig minden évben egy új projektet hozok létre itt. Ez a mostani év annyiban speciális, hogy egy kiállítással térhetek vissza, ugyanis gyerekkorom óta vonz a képzőművészet, és mostanra állt össze egy olyan anyag, amely alkalmas a bemutatásra.
Mire ad alkalmat számodra alkotóként a képzőművészet és az előadóművészet kölcsönhatása?
Mindig is foglalkoztattak a képzőművészeti alkotásokban rejlő mögöttes tartalmak, a koreográfiáimban gyakran indulok ki ilyen sűrű mondanivalójú képekből. A két terület párhuzamosan jelenik meg a művészetemben, a színpadképet is legtöbbször egyfajta festményként képzelem el, amely képes elemelni a látottakat és tágabb asszociációs kereteket megnyitni a nézők előtt.
Az előadóművészet a pillanatról szól, rögtön elillan, a festmények azonban a pillanat lenyomatai, megmaradnak. Ehhez is van saját viszonyod alkotóként?
A tánc szempontjából leginkább az érdekel, hogyan lehet az időt manipulálni, hogy az előadás pillanatisága szubjektívvé váljon: felgyorsítani vagy annyira lelassítani, hogy szinte állóképnek hasson. A festmények képesek ezt az időtlenséget megteremteni, ám ez sem feltétlenül kimerevített idő, hiszen a nézővel való viszonyban van valami dinamikus.
Tavaly egy különleges performansz, az Aukció című előadás keretében táncolás közben festettél meg képeket, amiket az előadás végén el is árvereztetek, amelyek pedig nem találtak gazdára, azokat megsemmisítettétek. Erős gesztusok, hogy élted meg ezt a fajta alkotást táncosként, illetve festőként?
Ennél a munkámnál maga a festészet aktusa került a középpontba, az akciófestészet egyfajta paródiája az előadás, aminek a végeredménye egy véletlenszerű absztrakció lett. Az emberi test, a festék és a vászon eggyé válása révén megszülető lenyomat értelmezési mezői érdekeltek, ám ez egy teljesen másfajta alkotói létezés, mint amiben a mostani kiállításon szereplő képeim születtek.
Hány évet ölelnek fel az alkotások?
A válogatás során valahogy úgy alakult, hogy a kiválasztott képek háromnegyede olyan alkotás lett, amelyek a karantén idején készültek. Talán most állt be egy olyan nyugalmi állapot az életemben, amiben ezek a képek megszülethettek.
Milyen témák jelennek meg a képeken?
Teljesen hétköznapi, mégis valamiért kicsit misztikus, másfajta időben létező terek keltik fel leginkább az érdeklődésemet, amikben meglátok valamit. Az ebben rejlő költészetet igyekszem elcsípni, amikor festménnyé formálom. Lehet ez egy letakart állványzat, amely mögül átsejlik egy romos épület vagy például az a kiégett, tető nélküli műhely, amit a Ferdinánd-hídról szoktam látni.
A megnyitón Lőrinc Kati közreműködik, úgy tudom, ez lesz az első fellépése zárt térben a járvány kitörése óta. Hogyan készültök rá?
Egyedül készül a fellépésre, direkt ebben maradtunk, amikor felkértem őt. A tárlatot Vojnich Erzsébet nyitja meg, ami nagy megtiszteltetés a számomra. A kiállításhoz kapcsolódóan tervezek egy új szólót Ahol a sötétség címmel, amely lényegében egy térinstalláció lesz az egyik festményem alapján. Ennek július 29-én tartjuk a bemutatóját a Kőszegi Várszínházban.
A kiállítás megtekinthető augusztus 2-ig.
Fejléckép: Gergye Krisztián (fotó: Dömölky Dániel)