Tánc

Modern Táncsportok Világbajnoksága Veszprémben

2012.06.22. 17:35
Ajánlom
Két hétvégén át versenyeznek hazai és külföldi táncosok és tánccsoportok Veszprém megyében. A versenysorozatban 12 ország csaknem kétezer versenyzője méri össze tudását több táncfajtában.

Barna Attila, a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a versenysorozat június 23-án, szombaton, Balatonfüreden, az Amatőr Művészi Táncok Világbajnokságával és a Nemzetközi Amatőr Táncfesztivállal veszi kezdetét. Idén először különválasztották a művészi- és a sport táncterületet, a művészi táncfajták versenyében 4 ország 600 versenyzője lép színpadra szombaton a füredi sportcsarnokban. Június 23-án délelőtt az utánpótlás korcsoport versenyez, míg a versenyző korcsoport délután és este kerül sorra.

A Modern Táncsport Világbajnokságon június 28. és július 1. között Veszprémben, a Március 15. úti Rendezvénycsarnokban a sport táncterületen 9 ország 1600 versenyzője méri össze tudását. A négynapos rendezvényen nemzetközileg elismert szakmai zsűri rangsorolja a produkciókat, közöttük balettmesterek, dzsessz- és társastáncmesterek, illetve szakedzők szerepelnek. Barna Attila tájékoztatása szerint egy-egy napon több mint 300 produkciót láthat a színpadon a közönség, a versenyeken délelőtt a gyermekek, délután a junior és felnőtt kategóriában indulók mérettetnek meg. A sport táncterület versenysorozatában a többi között break, dance show, disco dance, disco freestyle, funky, hip-hop, és street dance táncfajtákat láthat a közönség. Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere elmondta: a megyeszékhely idén második alkalommal ad otthont a táncsportok világbajnokságának, de a városban nagy hagyománya van a tánccal kapcsolatos kulturális rendezvényeknek. Az idei rendezvényt is a Szépország Rendezvényiroda szervezi, a bajnokságon utánpótlás és versenyzői kategóriák szerepelnek. Közlése szerint a verseny sok látogatót vonz, a látványos bemutatókon a több száz kísérőn kívül a városlakók is szívesen részt vesznek. A világbajnokságon Magyarországot közel 700 versenyző képviseli, a rendezvény július elsején gálaesttel zárul.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.
Tánc hír

MTE 75: Látványos fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartó programsorozattal ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját. A tánc világnapjának előestéjén az Andrássy úton található W Budapest Hotel, a korábbi Állami Balett Intézet falának fényfestésével is felelevenítették az intézmény múltját.