Kozma Attila (Fotó/Forrás: Mónos Gábor)

- Korábban már több irodalmi- és filmadaptáció szerepelt a Miskolci Balett repertoárján: a Rómeó és Júlia, a Nagy Gatsby, majd az Anna Karenina után most itt van a Casablanca. Miért kerültek túlsúlyba a történetmesélő táncelőadások?

- Mivel a Miskolci Balett vidéki együttes, ezért feladatunk, hogy kineveljünk egy táncszerető közönséget – ez egy hosszú folyamat. A nézőink ezeknek az alkotásoknak többnyire ismerik a cselekményét, ez pedig megkönnyíti számukra az előadás befogadását, hiszen a történet és a mozdulat összekapcsolódása egy teljesen más kommunikációs forma, mint a prózai előadások szövegközpontú nyelve.

A Casablanca egy krimi, ami magában foglal egy szerelmi háromszöget, miközben bizonyos értelemben szociográfiai mű is, úgyhogy nagyon sokrétű, tág és izgalmas alapanyag.

- Kertész Mihály kultuszfilmjében fontos szerepe van a 2. világháborúnak mint történelmi-politikai háttérnek. Az adaptálás során ezt a rendezők általában arra szokták használni, hogy reflektáljanak a jelen aktuális eseményeire. Ön élt ilyen aktuálpolitikai utalásokkal?

-Eleinte főként szociografikus darabokat készítettem a Miskolci Balett számára, most viszont inkább a szórakoztatás irányába próbálom a balettegyüttes repertoárját alakítani. Ezért most csak finoman utaltam a jelenlegi helyzetre:

Nem akartunk történelmi tükröt felállítani, csak olyan szinten van jelen ez a téma, hogy a filmbéli bolgár emigráns pár nálunk arab ruhába öltöztetett anya és gyermeke képében jelenik meg, akik európaivá akarnak válni.

Miskolci Balett: Casablanca (Fotó/Forrás: Éder Vera)

- Ezek a történetmesélő táncelőadások színészi játékot is megkövetelnek a táncosoktól.

- Amikor táncosokat válogatok az együtteshez, akkor igyekszem kiválasztani azokat, akik alapvetően jó színészi képességekkel rendelkeznek. Ez kötelezettségünk is, hiszen jelenleg az ország egyik legjobb művészszínháza a miskolci. A balettegyüttesnek szoros kapcsolata van a prózai és zenés színházi tagozattal: járunk egymás előadásaira és civilben is megvitatjuk a tapasztalatainkat – nagyon inspiráló ez a fajta műhelyszellemiség. A művészszínházi vonalhoz kapcsolódva a Miskolci Balett a Játékszínben mutatja be a kísérletibb, alternatívabb előadásait, mint amilyen Gergye Krisztián Harlequinada című koreográfiája, vagy az én Don Quijote-rendezésem volt-, a Kamaraszínházban pedig a közönségbarátabb előadások kapnak helyet.

- Tavaly rendezték meg először a Horizont Nemzetközi Táncfesztivált Miskolcon. Ennek a rendezvénynek is az a célja, hogy a helyi közönség körében népszerűsítsék a műfajt?

- Igen, azzal a különbséggel, hogy itt igyekszünk nagyrészt külföldi társulatokat bemutatni, közülük is kimondottan az alternatív és kortárs együtteseket.

Azt gondolom, hogy a miskolci közönségnek a legkevésbé van rá ideje vagy pénze, hogy alternatív előadásokra járjon, ezért mi elhozzuk nekik ezt az élményt.

Emellett pedig hamarosan elindítunk egy hat előadásból álló beavatószínházi programot, melynek során felső tagozatos általános iskolásokkal beszélgetünk a műfajról, táncstílusokról, a tánc kifejezésmódjáról, karakterformálásról, és az előadások felépítéséről. Úgyhogy erősen gyúrjuk a közönséget, hogy megszeressék a táncot.