A korlátlanságot megragadni merész, sőt majdhogynem lehetetlen vállalkozás, hiszen a reprezentálás formája, a testi adottságok, valamint a szabálynélkülisége miatt definiálhatatlan eszme szavakba öntése önkéntelenül is keretek közé szorítja a műfajt. A mozdulat művészete című film éppen ezért inkább a mozdulat szintjén igyekszik rekonstruálni az akkori gondolkodásmódot és mozgáskultúrát.
Roboz Ágnes A mozdulat művészetében (Fotó/Forrás: A mozdulat művészete / Facebook)
Három idős, 90 és 100 év közötti táncosnő – Kovács Éva, Preisich Irén és Roboz Ágnes – élettörténetén keresztül a néző bepillantást nyerhet a 20. század magyar társadalmának életébe, különböző táncstílusok kialakulásába, társadalmi megítélésébe. Sokkal inkább történelmi időutazás ez, mintsem tánctörténeti kalandozás, ugyanis az egyéni sorsokon keresztül politikai rendszerek, az emberi méltóságot porba tipró intézkedések, és az ennek nyomán széthulló, egykor fényesnek hitt karrierek elevenednek meg. Ugyanakkor
az egész filmet átszövi a hiány: hiába az archív felvételek, a mozdulatok mentén kibontott életutak részletessége, az alkotás sem a történelmi események, sem a tánc szintjén nem mélyed bele a részletekbe, nem keresi az ok-okozati viszonyokat, egyszerűen és tisztán csak megmutat,
elvágva annak a lehetőségét, hogy azonosulni lehessen az interjúalanyokkal, valamint az általuk képviselt világképpel.
Lehet ebben valamiféle szándékoltság is, amely arra irányul, hogy ilyenformán érzékeltesse a mozdulat végtelenségét, a mozgásművészet megfoghatatlanságát, de sokkal inkább tűnik céltalanságnak, vagy egy olyan gesztusnak, amely a l’art pour l’art mintájára el akar mondani három történetet, bármiféle konklúzió nélkül, a művészet szabadságát hirdetve.
Kovács Éva A mozdulat művészetében (Fotó/Forrás: A mozdulat művészete / Facebook)
Hogyan táncolták a négy elemet?
– teszi fel a kérdést Börcsök Boglárka, Kovács Éva pedig először a Zeneakadémia Solti-termének színpadán – ahol egykor oly sokat táncolt –, majd otthonában eleveníti fel a mozdulatokat. Valóban ösztönösnek tűnnek a láblendítések, a kéztartások, amiket a rendezőből tanítvánnyá átlényegülő Börcsök igyekszik az instrukciók alapján rekonstruálni, ám a rengeteg „nem jó”, „nem így” felszólításra óhatatlanul is felmerül a nézőben gondolat, hogy még a szabálynélküliségnek is vannak szabályai.
Nincs ez máshogy a másik két interjúalany esetében sem: más-más stílust képviselnek, máshogyan gondolkodnak, más aspektusból közelítenek a tánchoz, különböző életutat jártak be, mégis a mozdulathoz való viszonyukban van valami megragadhatatlan egység. A filmben ők is táncolnak, a tánc hatására pedig kinyílik a tekintetük, eltűnik az öreg test korlátozottsága, szinte megfiatalodnak.
A mozdulat művészetének ez a legfelemelőbb pillanata – megmutatja a tánc erejét és a lélek egyesülését a mozdulattal.
A film március 3-án 13:30-tól látható a BIDF – Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretében.
Fejléckép: Börcsök Boglárka és Kovács Éva (forrás: A mozdulat művészete / Facebook)
hírlevél
