A Győri Balett 2010. őszi Queen-bemutatóját a színpadi próbákon kívül is komoly munka előzte meg. Sokáig úgy tűnt, nem kapják meg a zenei jogdíjakat a magyarországi előadáshoz, de végül hosszas kultúrdiplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően a Bécsben játszott darab hazánkba is eljuthatott, először csak egy évre, harminc előadásra kapva engedélyt. A Művészetek Palotájában 2010 óta játszott előadás a legismertebb Queen-dalokat gyűjti egy csokorba egy rendhagyó színházi este keretén belül, ahol a rockzenétől némileg szokatlan balett és olykor más, könnyedebb táncok jelenítik meg a műfaj egyik legnépszerűbb csapatának zenei univerzumát. Ben van Cauwenbergh belga koreográfus neve már ismerősen csenghet a hazai közönség számára, mivel nem először dolgozik együtt a Győri Balettel: első közös előadásukat, a 2008-as Keep smiling című Chaplin-hommage-t a Queen-balett követte, a 2011 őszén bemutatott La vie en rose ihlette Rózsaszínház pedig francia sanzonokra készült táncszínház, mellyel június 7-én a Müpában is párizsi hangulatot varázsolnak majd a színpadra.

Ben van Cauwenbergh Antwerpenben született, ahol táncosként kezdte a karrierjét, majd leszerződött a London Fesztivál Baletthez (a mai Angol Nemzeti Balett), ahol Rudolf Nurejev oldalán táncolt. 1989 és 1992 között balettigazgató volt a svájci Lucerne-ben, 1992-ben pedig a wiesbadeni Staatstheaterben, ahol tizenöt éven át dolgozott. 2008-ban Van Cauwenbergh az esseni Aalto-Musiktheater balettigazgatója lett, az intézmény művészeti vezetőjeként több mint 20 egész estés produkciót koreografált. Koreográfusi munkáját a klasszikus esztétika és a kortárs táncelemek összekapcsolása jellemzi, munkáit a világ számos balett-társulatának repertoárján ott találjuk. A Queen-balett, melynek eredetijét Essenben mutatták be 2004-ben, műfaját tekintve nem volt teljesen előzmények nélküli, közülük egyről biztosan kötelező említést tenni. Maurice Béjart 1997-ben koreografált Ballet for life című műve Freddie Mercury és a Béjart Ballet Lausanne szintén AIDS-ben, ugyancsak negyvenöt évesen elhunyt szólótáncosa, Jorge Donn emlékére készült „rockbalett". Béjart, aki egyébként is rajongott a Queenért, nem sokkal Freddie Mercury halála előtt ismerkedett össze az énekessel, aki nem messze lakott tőle Montreux-ben. Az együttes több albumát is Montreux-ben vették lemezre, ahol azóta egy Freddie Mercury-szobor áll a tóparton jellegzetes pózban öklét a magasba lendítve.

Kevés olyan együttest találunk a rocktörténetben, akik ilyen sok örökérvényű slágert írtak volna, akik annyiszor kerültek a slágerlisták élére, és akik mindig egész stadionokat töltöttek meg a koncertjeikkel. Nemcsak a rajongók, de a szakértők is úgy vélik, hogy a Queen minden idők tíz legjobb zenekara közt biztosan ott van. Az 1971-ben alapított csapat akkori tagjai több mint húsz éven keresztül együtt maradtak és zenéltek egészen a frontember, Freddie Mercury 1991-es haláláig. Mercury legendás színpadi megjelenése, karizmatikus és nárcisztikus előadásmódja, mellyel folyton ébren tartotta a közönség figyelmét, sokoldalú énekhangja és összetéveszthetetlen táncstílusa tette őt bálványozott sztárrá. Fényűző életmódja és csillogó személye elválaszthatatlan marad az együttestől, még ha a másik három tag, Brian May, Roger Taylor és John Deacon nélkül sosem lehetett volna az, aki. Mind a négy tag írt dalokat különböző stílusokat vegyítve: széles műfaji repertoárjuk a rock and rolltól kezdve a funkon, rapen, folkon át a bluesig és a klasszikus hangzású dalokig terjedt.

Számtalan ismert Queen-dal zenéje és szövege inspirálta Ben van Cauwenbergh színpadi produkcióját is, mely nemcsak egyszerűen a slágereknek (Don't stop me now, It's a kind of magic, Love of my life, I want to break free, Bohemian Rhapsody, Save me  - Who wants to live forever) a tánc nyelvére való lefordítását jelenti, hanem az egykori Queen-koncerteket idéző komplett látványshow megálmodását is. A legendás csapat előtt tisztelgő produkció vizuális sokszínűségével és a rabul ejtő zene energiájával mozgat meg mindenkit, színpadon kívül is. A koncertvideókat, fotókat, emblematikus tárgyakat, mozdulatokat bemutató előadás nemcsak egy rockegyüttes és a balett kapcsolatáról szól, hanem a szerelemről (Love Of My Life), a rock-and-roll aranykoráról (Crazy Little Thing Called Love), a groteszkről, humorról (Lazing On A Sunday Afternoon) és egy izgalmas, bűnügyi légkörről is (Another One Bites The Dust). A zárójelenet kompozíciója rekviem Freddie Mercuryért és búcsúja közönségétől (Who Wants To Live Forever). A lenyűgöző díszletek és háttér Dmitrij Simkin díszlettervező, videóművész munkái, aki korábban balett-táncosként került Németországba, de 2007-ben befejezte huszonöt éves karrierjét, és azóta díszlettervezéssel, videótechnikával foglalkozik. A Queen-balettben látható videóanyagok az eredeti koncertfelvételeket és klipeket használják, a díszletek közt pedig olyan különleges szcenikai elemeket láthatunk, mint a nyitókép központjában álló hatalmas Queen-korona lelógó királyi palásttal és a második felvonásban látható óriás, füstbe burkolt Freddie Mercury-szobor a földből félig kinőve. A legutolsó dalként felcsengő We Are The Champions című dal közben pedig egy olyan ikon képe rajzolódik ki a közel kétórás előadás nyomán, aki nem érte be azzal, hogy egyszerű sztár legyen: Freddie Mercury legendává akart válni. Vagy, ahogy ő fogalmazott: „vannak, akik beérik a második hellyel, de én erre képtelen vagyok. Én úgy érzem, aki második, az vesztett. Ha megízlelted, milyen elsőnek lenni, a második hely már kevés."