Tánc

MTE 75: Látványos fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán

2025.04.29. 11:05
Ajánlom
A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartó programsorozattal ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját, melynek célja megmutatni azt az utat, melyet intézmény az Állami Balett Intézet 1950-es alapítása óta bejárt. Az eseménysorozat egyik fontos állomása, a tánc világnapjának előestéjén, az Andrássy úton található W Budapest Hotel, a korábbi Állami Balett Intézet falának fényfestése volt.

A több mint kétórás program keretein belül a ma már elegáns hotel különtermében az érdeklődők megtekinthették az Egyetem hallgatóiról készített Art Around Us című fotókiállítást. A művészi igényességű képeken a korábbi Balett Intézet, a Drechsler-palota felújításának pillanatai, illetve a már megújult gyönyörű terek elevenednek meg a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével, akik a fotókon „betáncolták a teret.”  

MTE75_20250428-4231-104941.jpg

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75. születésnapjának ünnepéhez tartozó Art Around Us című fotókiállítás (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Az eseményen 75 kiváló balett- és táncművész, valamint több támogató és érdeklődő jelent meg, akik a program részeként kötetlen beszélgetésben idézték meg az egykori Állami Balett Intézet hangulatát. Felszólalt többek közt Kiss János, Kossuth-díjas balettművész, az elmúlt években sikeresen megújuló Magyar Táncművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke, aki az MTE rektor asszonyával egy évfolyamban, 1979-ben végzett az Állami Balett Intézetben. A Győri Balett korábbi vezetője emlékidézése végén elárulta, nem volt jó gyerek, de az intézményben oktató mesterektől ő és pályatársai is rengeteget tanultak, amiért a mai napig hálásak. 

MTE75_20250428-4469-104922.jpg

Kiss János, Kossuth-díjas balettművész (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Fodorné Molnár Márta, egyetemi tanár, az MTE rektora a Tánc Világnapjának előestéjén mondott beszédében külön megköszönte Igor Buerchernek, a W Hotel Budapest igazgatójának a kiváló együttműködést.

„A dátum mellett a helyszín sem véletlen – mondta a rektor – 1950-ben ebben az épületben, a Drechsler-palotában, valamint a túloldali, most a neves divatmárka üzletének helyén kezdte meg működését az Állami Balett Intézet, a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődje. A 75 év alatt óriási változáson ment át ez az épület, de az Állami Balett Intézetből is Magyar Táncművészeti Egyetem lett.

Mindez nem csupán névváltozás jelent.

Az Egyetem rektora beszédében kitért arra, hogy két héttel korábban megtartott jubileumi konferencián, ahol intézetenként és tanszékenként bemutatásra került az Egyetem múltja és jelenlegi működése, még az oktatók, dolgozók is rácsodálkoztak arra az előrelépésre, amin az intézmény az elmúlt évtizedekben, de különösen az elmúlt években keresztül ment.  

MTE75_20250428-1005-104922.jpg

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75. születésnapjának ünnepe a tánc világnapjának előestéjén, április 28-án (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

„75 évvel ezelőtt kizárólag középfokú balettművész képzés folyt az intézményben. Napjainkban azonban nincs még egy olyan felsőoktatási intézmény a világon, amely a tánc és határterületeinek ennyire széles oktatási palettáját lefedné. Az Egyetem hét szakán, 23 szakirányán tanulhatnak a hazai és a jelentős számú nemzetközi hallgatók a táncművészképzéstől, a koreográfus és tánctanár képzésen át

az olyan kurrens szakirányú továbbképzésekig, mint például a stresszkezelés és kiégésprevenció.

Az sem mellékes, hogy nem csak az oktatás minősége vonzza ide a fiatalokat, hanem a diplomaszerzés és az élethossziglan való tanulás lehetősége is, amellyel csak nagyon kevés művészeti képzőhely rendelkezik” – mondta el Fodorné Molnár Márta.

MTE75_20250428-4353-104941.jpg

Fodorné Molnár Márta, egyetemi tanár, az MTE rektora (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Az eseményen felszólalt még több elismert, az Állami Balett Intézetben végzett mesternő: Sebestény Katalin, Szőnyi Eleonóra, Téry Evelin, Pogány Alinka, de Hortobágyi Gyöngyvér, a Néptán Tanszék vezetője is mesélt az 1960-as évek végének néptánc koreográfus nemzedékéről, amely forradalmasította a színpadi néptáncművészetet és megalkotta a magyar módszert.  A korábbi kiváló balett- és táncművészek az ötvenes, hatvanas és a hetvenes évekből hoztak fel vicces és megható történeteket a menza legendásan ehetetlen paradicsomos káposztájától kezdve, a tanáriba zárt mestereken át, a baletthallgatókkal szívesen ebédelő néptáncosokig – „mert ott mindig maradt valami”.

MTE75_20250428-5171-104922.jpg

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75. születésnapjának ünnepe a tánc világnapjának előestéjén, április 28-án (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Az összejövetel este kilenc órakor egy 10 perces látványos fényfestéssel zárult. A vendégek az Operaház elől, az Andrássy útról nézhették meg azt filmösszeállítást, amelyben a fennállásának 75. esztendejét ünneplő Magyar Táncművészei Egyetem múltja és különböző formanyelvei mellett a jelenlegi hallgatók művészi igényességű imázsfilmje is megjelent a volt Állami Balett Intézet sokat látott, de az elmúlt években kívül-belül megújult falán.

MTE75_20250428-10781-112421.jpg

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75. születésnapjának ünnepe a tánc világnapjának előestéjén, április 28-án (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán (forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Klasszikus

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.