Tánc

Nagy József: "Nem a nézőszámra kéne figyelni"

2012.09.12. 14:16
Ajánlom
Az elmélyült műhelymunkára és a találkozások, együttműködések lehetőségének megteremtésére helyezi a hangsúlyt Nagy József, aki a Trafó Kortárs Művészetek Háza új igazgatójaként egy-egy meghatározó jelentőségű alkotó egész életművét is megismertetné a közönséggel.

Nagy József elmondta, hogy "Trafó-laboratóriumot" hoznának létre, ahol lehetőség nyílna magyarországi és külföldi alkotók, akár különböző művészeti ágak képviselőinek találkozására, közös munkára, amely nyomán további együttműködések születnének. Térbővítést tervez: új próbatermet, stúdiószínpadot alakítanának ki a kísérletező munkának helyet biztosítva, lehetőséget adva arra, hogy egyszerre több alkotó, művészeti csoport hosszabb ideig is párhuzamosan dolgozhasson az épületben, és ezáltal legyen esély az együttműködések megszületésére. Kiemelte, hogy fontosnak tartja az alkotók hosszabb ideig való jelenlétét és ezzel párhuzamosan az előadások mennyiségének leszorítását: azt akarja, hogy az intézményben megforduló művészek, társulatok számára ne jelentsen termelési kényszert, ne váljon gyorstalpalóvá a Trafóban való megjelenés. Lényeges, hogy a meghívott rendezők, koreográfusok, bábosok, cirkuszosok adják át tapasztalataikat, engedjenek betekintést munkájukba. Mint mondta, ha másik rendezővel, koreográfussal dolgozhatott, az számára is mindig meghatározó volt.

A nagyhatású külföldi alkotók - például Romeo Castellucci - magyarországi bemutatása is fontos célja: a meghívott előadásaikon, a közös műhelymunkán túl az általuk írt főbb műveket is lefordítanák, elérhetővé tennék az érdeklődők számára. Nagy József beszélt arról is, hogy a Trafó fő profilját megtartva a kísérletező előadóművészeti szféra bemutatása a feladatuk, különös figyelemmel a függetlenekre, amelyeknek kevés a játszási lehetőségük és működési problémákkal küzdenek. A Trafó maga is partner lehet közös előadások létrehozásában, emellett külföldi koprodukciós partnerek megtalálásában is szerepet vállalhat. Mint fogalmazott, a Trafó vezetésére való pályázáskor az ügy szolgálata vezérelte, az, hogy intenzívebben részt vegyen a Kárpát-medencei előadóművészeti közegben. Szeretne egyre többet itthon dolgozni, itthon élni - jegyezte meg a koreográfus. Nagy József elárulta, hogy a szeptember 3-i munkába állása óta eltelt időszakban a csapattal és a hellyel ismerkedett. Egyedül érkezett a Trafóba, egyelőre nem vett fel új munkatársakat, a már itt dolgozókra támaszkodva kezdte a munkát. Kitért arra is, hogy múlt pénteken kapta kézhez a fenntartói megállapodást, az intézmény működési szabályzatát. Ennek kapcsán rámutatott, hogy a szabályozást bizonyos pontokon - a kötelező előadásszám és a nézettség meghatározásánál - túl szorosnak, a mozgásszabadságukat behatárolónak érzi, ezért keresi a lehetőséget a változtatásra, a Trafó más színházaktól eltérő, speciális helyzetére hivatkozva.

"Az elsődleges szempont számomra a színvonalas előadások létrehozása, és nem szeretném, ha arra kéne figyelni, hogy a nézőszámmal a statisztikának megfeleljünk" - mondta, hozzáfűzve, hogy tapasztalata szerint lehetetlenség a közönség ízlését ilyen mértékben számításba venni. Mint hangsúlyozta, a Trafónak és az ott fellépő művészeknek ízlésformálóként kell megjelenniük. Nem célravezető egy előadás, műalkotás létrehozásakor azt tartani szem előtt, hogy az átlag közönség mit fog szeretni - mutatott rá. Tájékoztatása szerint a Trafó decemberig megszervezett programja nem változik, jelenleg a januártól kezdődő második félév műsorán dolgoznak, a művészekkel egyeztetnek, feltérképezik a helyzetet. Műhelymunkát és kurzusokat is tervez, ő maga is tartana workshopot és bemutatkozásként egy-két előadását is láthatná a közönség. A különböző művészeti területek általa elképzelt színpadi kapcsolódását is illusztráló, Hollók című darabot, illetve a Woyzecket is szívesen műsorra tűzné.

Fontos számára a színház világában jelentőset alkotó művészek - Mnouchkine, Brook, Bob Wilson, Vasziljev - bemutatása, a fiatalabbak közül Marthalert, Ostermeiert és Simon McBurney-t is említette. A táncművészet területéről többek között Francois Verret, Meg Stuart és Israel Galván, a bábszínház világából Gisele Vienne, a zenei területről Joelle Léandre és Anthony Braxton, a kortárs cirkusz alkotói közül pedig Philippe Menard és Johann le Guillerm nevét emelte ki. Nagy József szólt arról is, hogy együttműködést szeretne létrehozni többek között a MU Színházzal, az ősszel induló Átriummal és a Jurányi Inkubátorházzal, a budapestiek mellett vidéki és határon túli intézményekkel és fesztiválokkal is. Az első periódusban, az idő szorítása miatt, leginkább a franciaországi kapcsolataiban rejlő lehetőségeket aknázná ki: az általa vezetett orléans-i koreográfiai központtal és a többi hasonló intézménnyel tervez együttműködést. Mint hangsúlyozta, tenne annak érdekében, hogy Budapesten nemzetközi kortárs előadóművészeti fesztivál szülessen, a témáról beszélgetés-sorozatot szervezne, meghívva az avignoni fesztivál idei és jövő évi vezetőit is. Az eddig főként Franciaországban dolgozó vajdasági művész az általa Magyarkanizsán létrehozott művészeti központtal is cserekapcsolatot tervez: mivel a Trafóban egyelőre próbaterem-problémával küzdenek, egyes projekteken ott dolgozhatnának.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt. FRISSÍTVE!
Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Plusz

Megvan a Budapesti Tavaszi Fesztivál időpontja

Április 9-18. között rendezi meg a főváros a 40 éves fesztivált, amelyet idén először egyedül, a kormányzat anyagi segítsége nélkül kénytelen megszervezni.
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

Mozdulatba zárt pillanatok

Ma már a modern tánc előfutáraként tekintünk rá, a 20. század elején azonban a mozdulatművészet még nem volt több egy lázadó gesztusnál, amely a klasszikus táncformák – különösképpen a balett – szigorú szabályrendszeréből kitörve a korlátlanságot hirdette. Börcsök Boglárka dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy rekonstruálja a mozgásnak azt a fajta konvenciókon túli szabadságát, amely az irányzat lényegét adta.
Tánc videó

A bakibalett, amelyben a táncosoknak muszáj hibázni – VIDEÓ

Jerome Robbins 1956-os koreográfia a néző rekeszizmait is megdolgoztatja. Chopin keringőjére repkednek tétovázva a balerinák.
Tánc hír

Valentin-napon indul a Nemzeti Táncszínház új sorozata

A legnagyobb táncos legendák és feledhetetlen történetek elevenednek meg a Nemzeti Táncszínház legújabb online sorozatában, a Dance Details-ben.
Tánc hír

A jelenből és jelenről táncol a Duda Éva Társulat

Különleges táncelőadást hívott életre a Duda Éva Társulat: túllépve a tavaszi karantén alatt készített Egypercesek videósorozaton, a tavaly megélt élményeket, kollektív tapasztalatot szeretnék színpadra adaptálni. A PRIZMÁT február 25-én közvetítik a TRIP Hajóról.
Tánc hír

Az artistaművészet előtt tiszteleg a Fővárosi Nagycirkusz új online műsora

A cirkusz új épületének 50. évfordulóját egyedülálló programokkal ünnepli az intézmény, köztük egy nagyszabású produkcióval, a Dinasztiákkal.