A hajdani, legendás amerikai előadó-művészeti magazin, az After Dark 1968. decemberi számának 43. oldalán egy szikrázó tekintetű fiatalember egész oldalt elfoglaló, félalakos portréja látható. A képet Jack Mitchell, a világ egyik leghíresebb, ma is élő portréfotósa jegyzi, aki ekkoriban olyan hírességek ikonikus arcképeit készítette el, mint Truman Capote, Rudolf Nurejev vagy Andy Warhol. Az arcképhez egy rövidke hír kapcsolódik, melyben arról olvashatunk, hogy Nagy Iván, a fiatal magyar táncos, aki korábban Frederic Franklin társulata (National Ballet of Washington) és a New York City Ballet (NYCB) táncosaként mutatkozott be az amerikai közönség előtt, az American Ballet Theatre (ABT) együtteséhez csatlakozott. A lapszámban hosszú tudósítás szerepel amúgy a Hair színpadi változatának bombasztikus sikert hozó Broadway-bemutatójáról. A Nagy-portré hátoldalán egy másik (és feleakkora) Mitchell-fotóval illusztrált hír Merce Cunningham és társulata New York-i előadásairól. Világhírű társulatok, művészek, művek fémjelezte kor és helyszín, ahová a fiatal magyar táncos megérkezett.

Várnából New Yorkba

Az 1943-ban Debrecenben született Nagy Iván 1951-től tanult az Állami Balett Intézetben. Mesterei közt Bartos Irén és Olga Lepesinszkaja, legelső tanára pedig édesanyja, Nagyné Sárközy Viola balettpedagógus. Végzését követően 1960-tól a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Huszonkét évesen harmadik díjat nyert kapott a világsztárok sokaságát útjára bocsátó Várnai Nemzetközi Balettversenyen, ahová Lőrinc György nevezte be. (A seregszemlének közel négy évtized múltán, 2004-ben Nagy Iván volt a zsűrielnöke.)

A fiatal magyar művész amerikai pályája kezdetén, 1965-től három évadon át volt tagja Frederic Franklin társulatának, aki a várnai zsűri tagjaként figyelt fel Nagy Ivánra, a Kaszás Ildikóval ott bemutatott, Seregi László koreografálta pas de deux-ben (Az életbe táncoltatott leány című alkotásból). A direktor még akkor, helyben egyéves szólistaszerződést kínált fel neki. Nagy Iván washingtoni debütálásának emlékét az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumában egy 1965. októberi műsorfüzet őrzi: tanúsága szerint a magyar táncos William Dollar Le Combat című koreográfiájának Tankrédjaként lépett fel Claudine Clamoun partnereként, mint az együttes vadonatúj tagja. A jó szemű Franklin, a világ táncművészetének e legendája - aki amúgy idén nyáron ünnepelte 98. születésnapját - a 20. század olyan óriásaival táncolt együtt, mint Josephine Baker, Alicia Markova, Alexandra Danilova vagy Alicia Alonso. 1938-ban csatlakozott a Ballet Russe de Monte Carlo társulatához, melynek ő az egyik utolsó élő alapító tagja. Érdekesség, hogy a Franklin-társulatnál töltött első évad után Nagy hazajött, de nem maradt itthon. 1991-ben, az Angol Nemzeti Balett művészeti igazgatójaként, huszonhét év múltán, Budapesten így beszélt erről a Magyar Nemzetben Gelencsér Ágnesnek: „(...) tizennégy főszereppel a hátam mögött tértem haza. Nagy reményekkel eltelve mentem be a színházba, de azt mondták, hogy mivel nem voltam itthon, álljak csak szépen vissza a helyemre, a negyedik quadrille-ba (ez volt annak idején a kezdők vagy kiöregedett kartáncosok besorolása). Erre - ahogy mondják - felszaladt a pumpa, fogtam magam, és visszarepültem."

Legendák oldalán

Nagy Iván az ABT társulatának vezető magántáncosaként közel tizenkét év alatt a klasszikus és romantikus balett szinte összes fontos szerepét eltáncolta, de a kor számos kiváló újítója (Antony Tudor, George Balanchine, José Limón, Rudi van Dantzig és mások) munkáiban is remekelt a társulat otthonában és turnék sokaságán, szerte a világon. Egykori partnereinek listáján a század legnagyobb balerináinak neve olvasható Margot Fonteyntől Natalia Makarován át Carla Fracciig. A táncosi pályától a csúcson, 1978-ban (a Metropolitan Operában tartott pompás búcsúelőadással) visszavonult Nagyot méltatók a táncművész kifinomult eleganciáját, kiváló színészi játékát emelték ki. Erről ő maga így nyilatkozott némi iróniával: „Be is skatulyázott a kritika azzal, hogy egyértelműen és kizárólag én vagyok a princ, a danseur noble. És mivel híres balerinákkal léptem fel, mindig megírták, milyen kiváló partner vagyok."

Nagy Iván rövid egyetemi tanári és gasztronómiai kitérő után az utóbbi három évtizedben rangos balett-társulatok művészeti igazgatójaként tevékenykedett: az 1980-as években, bő fél évtizedig a chilei Ballet de Santiago együttesét irányította feleségével, Marilyn Burr-rel - a világ élvonalába emelve az 1992-ben Budapesten is fellépett társulatot. Hét vezetői ajánlat közül választva azután a Cincinnati Ballet művészeti igazgatójául szegődött, ahová Franklin javaslatára hívták: vezetésének évei (1986-1989) alatt sorsfordító változásokat vitt végbe a társulat életében. 1990 és 1993 között az English National Ballet vezetője volt, a patinás poszton Peter Schaufusst követve. A társulat 1992-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztivál talán legfontosabb programjaként vendégjátékot tartott a Magyar Állami Operaház színpadán, az előadás díszvendége a brit együttes fővédnöke, Diana, a néhai walesi hercegnő volt. A brit együttes (akkor még London Festival Ballet néven) 1962-ben, mint az első nagy, 1945 után érkező nyugati társulat, Budapesten, az Operában már egyszer vendégszerepelt: fellépő művészei közt pedig ott volt egy ragyogó, ausztrál születésű balerina: Marilyn Burr, Nagy későbbi felesége. A fiatal magyar táncos - mint 1991-ben fogalmazott - végig „ott sündörgött körülötte"...

Az 1990-es években, 2000-ig Nagy Iván ismét balettigazgatóként működött Chilében, ezen kívül Palma de Mallorcán balettiskolát hoztak létre feleségével. 2000-ben, a negyedszer megrendezett budapesti Rudolf Nurejev Nemzetközi Balettverseny zsűrijének elnöke volt. Pedagógusként feleségével úttörő szerepet vállalt Magyarországon a Pilates technika megismertetésében és elterjesztésében. Munkásságát 1997-ben EuroPAS Magyar Táncdíjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica emlékéremmel ismerték el - Nagy Iván a Magyar Táncművészeti Főiskolának 1996-tól címzetes főiskolai tanára - az idei évadtól pedig a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadója.