Tánc

Nagy sikert aratott a Táncművészeti Egyetem végzős hallgatóinak előadása az Operában

2023.07.04. 13:10
Megosztom
A Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakirányán végző hallgatók vizsgakoncertjét csodálhatták meg a Magyar Állami Operaházban a nézők 2023. július 2-án. A műsorban a klasszikus művek mellett neoklasszikus, modern és kortárs alkotások is helyet kaptak.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az eladáson a fiatal művészek a sokszínű, küzdelmes és kitartó tanulmányaik eredményéről adtak számot, amelyet kilenc évig a Magyar Táncművészeti Egyetem kiemelkedő színvonalú oktatói irányítottak és segítettek.

A végzősök előtt az elhelyezkedésüket tekintve óriási lehetőségek állnak nyitva azáltal, hogy főtantárgyuk, a klasszikus balett mellett a táncművészet sok más formanyelvét is igen magas szinten elsajátították. Fontos ez, mivel

a legnagyobb operaházak, de a kisebb együttesek repertoárján is a klasszikus balettek mellett megtalálhatóak a neoklasszikus és modern balettek, valamint a legújabb irányzatokat képviselő kortárstánc alkotások,

amelyekben a hallgatóknak majd helyt kell állniuk.

Vizsgakoncert3-1536x1025-130710.jpg

A Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatóinak vizsgaelőadása. (Fotó/Forrás: Horváth Adrienne)

A vizsgakoncert programja is tükrözte a kor ezen igényeit és trendjeit. Az első felvonás egy neoklasszikus művel kezdődött, amely jelen esetben Hans van Manen Adagio Hammerklavier alkotása volt. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a világhírű művész engedélyezte csodálatos koreográfiájának előadását.

A második rész koncertszámai között minden hallgató a tehetségének leginkább megfelelő stílusú és karakterű feladatban mutatkozhatott be,

míg a harmadik részben egy jelentős kortárs darab magyarországi ősbemutatójára került sor.

A tizenöt tehetséges végzős balettművész hallgatótársaikkal kiegészülve Jacopo Godani Moto Perpetuo című művét táncolták. Az előadás teltházzal, nagy sikerrel zárult, ahol a műkedvelő közönség mellett a közélet jelentékeny szereplői, a Diplomáciai Testületek tagjai, neves művészekből álló vizsgabizottság, külföldi együttesvezetők és szakírók vettek részt.

Végzős hallgatók: Alfie Edward Joseph Pearce, Bán Kata Borbála, Bečvarová Karin, Borka Dávid, Brletić Jana, Clark Tara, D’Andrea Anna, Katano Soichiro, Koizumi Juza, Lengyel Dorottya Fanni, Milchram Máté, Nagy Gvendolin, Okura Iku, Sakata Karen, Sironić Marta

Évfolyamvezető mesterek: Fodorné Molnár Márta, az MTE rektora; Dr. Macher Szilárd, oktatási rektorhelyettes.

További részletek az MTE oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép: A Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatóinak vizsgaelőadása. A fényképek nem a június 2-i esten készültek (Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.