Philadanco! |
Nagyszabású, modern balett-show-val startol a Budapesti Tavaszi Fesztivál tánc-szekciója. A Philadelphia Dance Company vérbeli szórakoztató esttel érkezik, a műfajon belül kifejezetten igényes előadással, persze kérdés, hogy mennyire kedveljük magát a showműfajt.
Ezen az estén klasszikus képzettségű, robosztus testű, gyönyörűen kidolgozott izomzatú, technikás táncosok brillíroznak a Művészetek Palotájában, többnyire minden fölös eredetiséget nélkülöző koreográfiákban, melyek közül csupán egyetlen, az utolsó darab nyújt igazán maradandó élményt. A Philadelphia Dance Company a nyers erőt, a testek tökéletességét, az önmagáért való technikát állítja piedesztálra a szórakoztatás jegyében. A többségében fekete táncosok rutinos, elegáns, könnyed profik: mindannyian jó nevű, patinás intézményekben végeztek, és irigylésre méltó karrierút áll mögöttük/előttük egyaránt. Magabiztos tekintetű, elbűvölő mosolyú táncosok röpködnek a levegőben közel két órán át – és közben a koreográfiákban olykor mégis ott ásít az üresség. Tanácstalan vagyok, mi okozza a hiányérzetemet, talán az, hogy ezek a táncosok bármit el tudnának táncolni, ehelyett pedig mintha egy szemkápráztató balettvizsgára kerültem volna.
Az In Between Time című, elandalítóan giccses nyitó produkcióban Zane A. Booker koreográfus kizárólag a látványra hajt, még a táncosok ruhájának színe is úgy van összehangolva, hogy az egy csoportban szereplők jelmezének összhangját ne törje meg semmi, így aztán a lendületes és habkönnyű produkció leginkább a hatvanas-hetvenes évek sodró musical-táncbetéteit idézi.
Christopher L. Huggins Blue című darabja kicsit izgalmasabb azért, a társulat férfitagjai, (természetesen kékben) a feloldhatatlan férfibúról vallanak, miközben tételről-tételre sorra szabadulnak meg a ruhadarabjaiktól: érzékeny izomkolosszusok testi-lelki kitárulkozását láthatjuk a férfiszolidaritás fontosságáról. Christopher L. Huggins nem csak koreográfusként, hanem jelmeztervezőként is szerepel, az általa tervezett ruhák, – a szűk nadrágokhoz viselt magasan záródó, de pörgős szabású szoknyarészben végződő felsőrészek – jóval egységesebb, tisztább képet nyújtanak, mint akár az első darab Christiana Gianni által tervezett pasztellszínű selyemruhái vagy a harmadik darabban Anna-Alisa Belous aranyos revü-jelmezei.
A Violin Concerto, Milton Myers Philip Glass zenéjére komponált munkája ismét kicsit édeskés. Szimmetrikus testalakzatok sorjáznak csillogó jelmezekben, a darab végét meg egy bálványként magasba emelt női test képe koronázza meg. Kezdek ráérezni, mit jelent a „szép” ennél a társulatnál: hibátlan testeket és mosolyokat, pazar technikát, a színpadtér szimmetrikus felosztását, túláradó érzelmességet és feltűnő jelmezeket.
A negyedik koreográfia – Christopher L. Huggins munkája Steve Reich zenéjére –, az Enemy Behind the Gates című darab viszont kifejezetten eredeti. A puritán, zárt, fekete ruhákban felbukkanó táncosok úgy sorakoznak fel egymás mellett, mint egy zongora vagy írógép billentyűi, melyek egy láthatatlan kéz ujjgyakorlatára kezdenek mozogni. A záróképben ott rejlik a társulat ars poeticája: a táncosok levegőbe ugranak, a színpadra sötét borul, megdermed a pillanat, mint egy polaroid fotón. A gravitáció eszerint igenis legyőzhető.
(2008. március 14. Művészetek Palotája - Fesztivál Színház, 19:00 Philadanco! - The Philadelphia Dance Company: Blue
kor.: Zane A. Booker, Christopher L. Huggins, Milton Myers; zene:
Chuck Mangione, Philip Glass; jelmez: A. Christina Giannini, Christopher L. Huggins, Anna-Alisa Belous; műv. vez.: Joan Myers Brown;km.: Penelope J. Armstead-Williams, Miguel Edson Banket, Erin D. Barnett, Chloe O. Davis, Tommie-Waheed Evans, Brandon Glasgow, David Holland, Odara N. Jabali-Nash, Joan Kilgore, Mykal D. Laury, II, Clifford N. Lee, Teneise L. Mitchell, Mora-Amina Parker, Devin L. Roberts, Tyrell V. Rolle, Jay Staten, Tracy Vogt, Dawn Marie Watson)
hírlevél
