Tánc

Naplegenda – a Magyar Állami Népi Együttes előadása

2005.08.07. 00:00
Ajánlom
A Naplegenda című táncos produkcióval az alkotók egészen eredeti látvány- és hangzásvilágot hoztak a hazai és külföldi táncszínházi előadások palettájára. A darabot szabadtéren utoljára tavaly augusztusban láthatta a közönség; idén augusztus 12-én 20:00 órától a Budai Parkszínpad ad otthont a nagyszabású táncelőadásnak.

Jelenet az előadásból

A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokból építkező zenéjével találkoztak. A zeneszerző különleges, szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etno-zenéje mellé a magyar néptánc legdinamikusabb, legerőteljesebb mozdulatait állították. Együttműködésükből a régió zenei és tánchagyományainak esszenciáján alapuló, szellemében XXI. századi, kreatív táncszínházi vízió született, amely a Nap kultuszát, életünkben betöltött szerepét, égi útjának és az emberi élet menetének, fordulópontjainak kapcsolatát a művészet sajátos eszközeivel jeleníti meg. A Magyar Állami Népi Együttes ebben a produkciójában a néptánc világában eddig sohasem látott hang-, fény-, és színpadtechnikai elemeket vonultat fel.

Mihályi Gábor, az együttes koreográfusa munkájáért a Magyar Táncművészek Szövetségétől 2000-ben megkapta Az év legjobb alkotója-díjat.

Km.: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara; Herczku Ágnes, Németh Ferenc (ének)
Zene: Nikola Parov
Koreográfia: Németh Ildikó, Mihályi Gábor, Ónodi Béla, Szappanos Tamás, Végső Miklós
Jelmez: Imrik Zsuzsa
Látványterv, festmények: Barcsik Géza
Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

Esőnap: augusztus 13.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Dragomán György Máglya című regényét méltatja a New York Times

Elbűvölőnek nevezi a rangos amerikai napilap kritikusa Dragomán György regényét. Ottilie Mulzet fordításában angolul is megjelent a Máglya, és máris dicsérő recenziót kapott.
Klasszikus

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

Mozdulatba zárt pillanatok

Ma már a modern tánc előfutáraként tekintünk rá, a 20. század elején azonban a mozdulatművészet még nem volt több egy lázadó gesztusnál, amely a klasszikus táncformák – különösképpen a balett – szigorú szabályrendszeréből kitörve a korlátlanságot hirdette. Börcsök Boglárka dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy rekonstruálja a mozgásnak azt a fajta konvenciókon túli szabadságát, amely az irányzat lényegét adta.
Tánc videó

A bakibalett, amelyben a táncosoknak muszáj hibázni – VIDEÓ

Jerome Robbins 1956-os koreográfia a néző rekeszizmait is megdolgoztatja. Chopin keringőjére repkednek tétovázva a balerinák.
Tánc hír

Valentin-napon indul a Nemzeti Táncszínház új sorozata

A legnagyobb táncos legendák és feledhetetlen történetek elevenednek meg a Nemzeti Táncszínház legújabb online sorozatában, a Dance Details-ben.
Tánc hír

A jelenből és jelenről táncol a Duda Éva Társulat

Különleges táncelőadást hívott életre a Duda Éva Társulat: túllépve a tavaszi karantén alatt készített Egypercesek videósorozaton, a tavaly megélt élményeket, kollektív tapasztalatot szeretnék színpadra adaptálni. A PRIZMÁT február 25-én közvetítik a TRIP Hajóról.
Tánc hír

Az artistaművészet előtt tiszteleg a Fővárosi Nagycirkusz új online műsora

A cirkusz új épületének 50. évfordulóját egyedülálló programokkal ünnepli az intézmény, köztük egy nagyszabású produkcióval, a Dinasztiákkal.