Tánc

Négy kontinensről érkeznek a fellépők a 2022-es Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra

2021.12.14. 09:35
Ajánlom
Mintegy száz artistaművész részvételével rendezik meg 2022. január 12. és 17. között a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált, a nagyszabású eseményhez kapcsolódva két tudományos programot is szerveznek.

A Fővárosi Nagycirkuszban tartott hétfői sajtótájékoztatón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett: a járványhelyzet miatt immár második alkalommal marad el a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legnagyobb cirkuszfesztiválja.

Ez a rendkívüli helyzet felértékeli a világ három-négy legjelentősebb cirkuszfesztiválja között számon tartott budapesti rendezvényt,

mivel azok a szakemberek, akik nem tudnak elmenni Monte-Carlóba, részt tudnak venni a budapesti rendezvényen - mondta az államtitkár. „A világ Magyarországra fog figyelni 2022. január 12. és 17. között” – hangsúlyozta Fekete Péter.

_UAD4706-093356.jpg

A 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál sajtótájékoztatója (Fotó/Forrás: Fővárosi Nagycirkusz)

A fesztivál nulladik napján, január 11-én a Művésztelepen a CircusTheatrum, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium csapata Szentivánéji álmodók című workshopját lehet megtekinteni. Január 12-én kezdődik a Red Carpet Show, az artistaművészek ünnepélyes bevonulása a Fővárosi Nagycirkusz előtt. Január 14-én a magyar artistatehetségek mutatkoznak be a Newcomer Show keretében. A XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 17-én nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul. A cirkuszművészet iránt érdeklődőknek több alkalommal nyílik lehetőségük megtekinteni az „A” és a „B” versenyprogramokat.

A fesztiválhoz két további program kapcsolódik. Január 11-én a Cirkuszépületek Európában című nemzetközi tudományos konferencia keretében neves külföldi és magyar előadók tartanak építészettörténeti tanácskozást a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában, amely a fesztivál végéig ingyenesen megtekinthető, a cirkuszépületek történelméről szóló kiállítás megnyitójával veszi kezdetét.

Január 13-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében a Fővárosi Nagycirkusz pedagógiai módszertani programjairól, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumról és az alakuló könyvtári gyűjteményről tartanak konferenciát.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház

Elhunyt Bicskei István színművész

75 éves korában elhunyt Bicskei István Aase-díjas színművész, a vajdasági színjátszás fontos alakja – adta hírül az Újvidéki Színház. Élete során Újvidék mellett játszott Magyarkanizsán, Szabadkán, Békéscsabán és Debrecenben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.
Tánc ajánló

Aki nélkül nem létezne a hazai kortárs tánc

Vannak kivételes formátumú pedagógusok: a szűk szakmán belül mindenki ismeri a nevüket; azok, akiket tanítottak, rajongással beszélnek róluk, de a széles közönség nem is tudja, mennyit köszönhet a szerény háttérembereknek. Jeszenszky Endre jellemzően ilyen tanár volt.