A 2012 januárjától - a Bethlen Téri Színház Nonprofit Közhasznú Kft létrehozásával - régi nevét ismét viselő színházban négy fontos társulat, a színház négy szimbolikus pillérének tekintett Közép-Európa Táncszínház, a Füge, az ESZME és az Apró Színház előadásaiból áll össze a repertoár az idei szezontól - mondta el Szögi Csaba, a színház művészeti vezetője a január 10-i sajtótájékoztatón. Az évad második felében kilenc különböző műfajú premiert tartanak a befogadó intézményben. Leértékelés címmel a Zadam Társulat előadását februárban, a bolgár Jivko Jeliazkov Mono Crossing című szólódarabját a Közép-Európa Táncszínház táncművészével, Hargitai Mariannal márciusban, Juhász Zsolt és a Duna Táncműhely A csend szigetei című koreográfiáját pedig áprilisban tűzik műsorra.
A táncelőadások mellett prózai előadásokat is bemutatnak: március elején Térey János Paulus című művének színpadi változatát Makranczi Zalán, a Nemzeti Színház művésze állítja színpadra, majd Csomor Csilla önálló estjén Blaha Lujza sorsa című előadás elevenedik meg Bezerédi Zoltán rendezésében. A 2013-as évet február 1-jén a Vendégváró fesztivállal indítják hagyományteremtő céllal. A határon túli színházakat bemutató sorozat keretében három napig a színház vendége a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Utolsó pillanat, A téboly hétköznapjai és az Arany-légy című előadással.
Tavasszal, az áprilisi föld napja alkalmából GLOBE Feszt néven egyhetes fesztivált rendeznek, amely a brit Masters of Puppets Theatre vendégjátékára épül. Újraélesztik a '30-as évek Bethlen-kabaréit is a Stand Up Brigád csapatával. Áprilisban Szép Ernő Kávécsarnok című művét mutatják be Szurdi Miklós rendezésében, valamint a Pulzus Társulás kísérleti előadását is láthatja a közönség. Gyerekprogramokkal és bábelőadásokkal is várják a nézőket, köztük az Apró Színház Bumba című produkciójával.