Tánc

Négy szereposztással jön a Don Quijote az Operában

2016.11.10. 16:58
Ajánlom
Az egyik legmagasabb technikai felkészültséget igénylő balettet 11 betanító balettmester közreműködése mellett négy szereposztásban viszi színre a Magyar Nemzeti Balett. A premier november 19-én lesz.

Ez a négy szereposztás már önmagában is nagy bravúr: „Nem minden társulat képes négy szereposztást kiállítani. A művészek nemcsak egy, hanem akár két szerepben is könnyedén, magas minőségben tudják eltáncolni, többek között a nehéz szólókat” - mondta Solymosi Tamás balettigazgató, betanító balettmester a november 10-ei sajtótájékoztatón. Hozzátette: "Ez egy nehéz darab, mindenkinek meg kell mutatnia akár karakterben, akár szerepformálásban a maximumot, mert különben nem lesz jó" - mutatott rá .

Kollár Imre, Rózsa István, Rományi Nóra, Solymosi Tamás, Ókovács Szilveszter

Kollár Imre, Rózsa István, Rományi Nóra, Solymosi Tamás, Ókovács Szilveszter

A darab egyik női főszerepét, Kitrit az Operaház új csillaga, a moszkvai Balettverseny 2013-as győztese, Melnik Tatjana fogja táncolni, aki nagy felelősségnek nevezte, hogy a premieren ő mutatkozik majd be a szerepben. Az ő partnere Leblanc Gergely lesz, vele korábbi interjúnkban olvashat a szerep technikai és művészi megformálásáról. 

Kapcsolódó

"A balettben soha nem lehetsz elég precíz"

Leblanc Gergely magántáncos kapta idén a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja címet. Öt éve tagja az Opera balett-társulatának, ahol a kezdetektől magas színvonalú technikai tudást igénylő szólószerepekben bizonyítja tehetségét. Novemberben a Don Quijote egyik férfi főszerepét, Basilt táncolja az egyik szereposztásban.

Néhány éve szerepelt már a Don Quijote a Magyar Nemzeti Balett repertoárján, a mostani ahhoz képest új díszletekkel és jelmezekkel, de az eredeti Michael Messererére épülő koreográfiával kerül színpadra. A díszletet Rózsa István díszlettervező jegyzi, aki „az Operaház történetének egyik leggrandiózusabb díszletét álmodta meg” - hangzott el a sajtótájékoztatón. A jelmez a néhány nappal ezelőtt Vágó Nelly emlékéremmel kitüntetett Rományi Nóra nevéhez fűződik, aki megtisztelőnek érzi a feladatot, már csak azért is, mert az előző Don Quijote jelmezeit éppen Vágó Nelly tervezte.

Cheprasova Elisaveta, Lagunov Ievgen, Katona Bálint, Radziush Mikalai

Cheprasova Elisaveta, Lagunov Ievgen, Katona Bálint, Radziush Mikalai

Kollár Imre karmester Ludwig Minkus muzsikájáról elmondta, hogy talán még nehezebb dirigálni, mint egy operát, hiszen a négy szereposztás négy különböző interpretációt takar, amelyek között csak kicsik az eltérések. Ezek megvalósítása jelenti a legnagyobb kihívást egy zenekar és annak dirigense számára. A zenét szórakoztatónak, élvezetes és látványos muzsikának jellemezte, amely nem törekszik csajkovszkiji vagy bartóki mélységekre. "Szórakoztatni akar és karaktereket bemutatni, ezt viszont tökéletesen tudja" - fogalmazott.

Hangya Rita

Hangya Rita

A balett középpontjában a Cervantes-regényből is ismert humoros szerelmi történet áll: a fiatal Kitri és Basil története, amely minden bonyodalom ellenére Don Quijote közbelépése révén végül boldog véget ér. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.