- Kérlek, beszélj kicsit a kezdetekről! Mik voltak az alapvető elképzeléseitek, és merre halad most a program?
2005-ben Michaela Pein - Mimi - előállt egy ötlettel, hogy jó lenne egy improvizációs műhelyt létrehozni. Az én régi vágyam pedig az volt, hogy egy olyan programra lenne szükség, melynek keretében a táncosok egy hosszabb időszakon át alkothatnak, kísérletezhetnek, anélkül, hogy előadást kéne létrehozniuk. 2006 tavaszán hirdettük meg először Az Ismeretlen Kutatását, kezdetben nulla forintból, csupán próbahelyet és szakmai tanácsokat tudtunk adni az alkotóknak. A program első három évében meghívásos alapon jutottak be a résztvevők, most viszont már pályázati úton jelentkezhetnek. Az volt az elképzelésünk, - és a mai napig is így működik a program - hogy lehetőséget nyújtunk arra, hogy egy 2-2,5 hónapos időszakban a kiválasztott alkotók improvizációval foglalkozzanak, kutassanak, együtt dolgozva egy-egy nem táncos területről jövő művésszel. Arra törekedtünk, hogy a közönség is közelebb kerülhessen az alkotófolyamathoz, így mindig tartunk egy nyilvános témafelvetést, egy köztes, és egy záró munkabemutatót. Ennek az az előnye, hogy azok a nézők, akik végigkövetik a három eseményt, érzik, hogy meg vannak szólítva, kíváncsiak az újabb fázisokra, az alkotók pedig rengeteg visszajelzést kapnak a folyamat során.
- Gál Eszter hogyan került képbe?
- Mi eleve szerettük volna, ha Mimi mellett az L1 Egyesület tagjai kicsit bábáskodnának a program résztvevői felett, és Eszter volt az, akit ebbe valóban időt és energiát fektetett. Amióta Mimi és Hargitay Ákos kiköltöztek Bécsbe, Eszter felelős a program művészeti oldaláért, mi pedig, a Műhely Alapítvány, a szervezési és anyagi hátteret adjuk a programhoz.
- Kik szoktak jelentkezni a programra?
- Nagyon vegyes. Sok a külföldi érdeklődő. A második évtől kezdve a DÉPARTS program támogatásának köszönhetően ösztöndíjat is tudunk adni a jelentkezőknek. Négy táncost/koreográfust hívunk meg egy évben, abból egy jelentkező külföldi általában.
- Elég hullámzó színvonalúak a munkabemutatók. Előfordul, hogy a harmadik fázis is úgy hat, mintha az első lenne.
Azt gondolom, ez teljesen rendben van. Mi azzal szoktuk kezdeni, hogy tudatosítjuk az alkotókban, hogy nem kell előadást csinálniuk, és előfordulhat bármi, még az is, hogy valaki megakad a kutatási folyamatban, vagy az új ötletei felülírják az eredeti ötletét. A közönség felé is kommunikáljuk, hogy ezek nem előadások: hiszen ingyenesek a programhoz kapcsolódó események, az összes fázist megmutatjuk, a záró esttel szándékosan nem egy hagyományosabb színházi időpontban, hanem keddenként jelentkezünk, a közönséget pedig először egy közös játék várja, melyben a kortárs tánchoz fűződő kérdéseiket fogalmazhatják meg.
- Kik voltak szerinted eddig a legizgalmasabbak?
Úgy érzem, kicsit más, amit én sikeresnek gondolok, és más, amit te, mert más szemszögből nézzük. Nekem az a fontos, hogy ki érti meg, hogy a cél nem egy előadás, és hogy végre komótosan kísérletezhet, gondolkozhat, kalandozhat produkciós kényszer nélkül. Szerintem nagyon jól alakult például Murányi Zsófia és Oravecz Péter munkája, akik a szöveg és a tánc viszonyát vizsgálták. Nagyon jó témafelvetés volt Gold Beáé, aki Tanulmány a koreografológiáról címmel foglalta össze, amit az alkotó és a kritika viszonyáról gondolt. Folyamatosan ontotta a jobbnál jobb ötleteket, melyeket szorgosan szelektálnia kellett útközben. Hód Adrienn Kapcsolódjunk és bömböltessük című munkájában pedig az volt az érdekes, hogy a záró est után képes volt egy nagyon izgalmas darabot készíteni, abból a teljesen más alapanyagból, amivel a kutatási időszakban foglalkozott. Téri Gáspár munkáját is nagyon izgalmasnak tartottam, ő a Kitchen Budapest tagjaival dolgozott a tánc és a mesterséges intelligencia lehetséges kapcsolatán. De a programban résztvevő összes alkotó munkájáról tudnék számomra izgalmasat mondani.
- Mesélnél a mostani ösztöndíjasokról?
Idén nagyon nehéz volt választani, a külföldiek között például három rendkívül izgalmas pályázónk volt, végül Anna Nowicka mellett döntöttünk, aki azt vizsgálja, hogy válik szét és olvad össze egy ember személyisége és szerepei. Anna Szenteleki Dóra videoművésszel dolgozik, akivel azelőtt egyáltalán nem ismerték egymást. Nálunk különben az a gyakorlat a külföldi jelentkezők esetén, hogy a táncosok megírják a pályázatukban, hogy milyen művészeti ágból keresnének partnert, és az első 8-10 nap azzal telik, hogy találkozókat szervezünk nekik, alkotótársat kerítünk. Hadi Júlia a másik ösztöndíjasunk, ő a zaj, zene, szöveg, mozgás viszonyát vizsgálja Tabbouch Lindával, Arany Virággal és Latorczai Balázzsal. Ők még mindig csak az eszközökkel játszanak, és megmondom őszintén, engem ez egyáltalán nem zavar. Azzal kísérleteznek, hogy egy adott mozgás milyen zörejt ad ki, egy adott zajra hogy lehet mozdulni, vagy hogy lehet-e jelentés nélküli szöveget mondani. Kíváncsian várom, mit mutatnak majd nekünk április 20-án este a MU Színházban.
hírlevél
