- Szociális kommunikáció szakon végeztél Brazíliában, a kortárs tánc már előtte is érdekelt, vagy csak utána lett része az életednek?

- Igazából a történet ennél kicsit bonyolultabb. A tánc már egészen kicsi koromtól kezdve vonzott, de valamiért sokáig nem engedtem neki. Gimnáziumban ugyan részt vettem pár táncórán, de semmi több. Aztán ahogy említetted, jelentkeztem szociális kommunikáció szakra és a kortárs tánc lényegében azután lett része az életemnek, hogy lediplomáztam. Rengeteg véletlen folytán kerültem fel a színpadra és valahol ironikus is az egész –

először a különféle médiumokat tanulmányoztam, majd a táncon keresztül én is az lettem.

Tropical Escape (Fotó/Forrás: Schiller Kata)

- Tagja voltál a Porto Alegréhez köthető Experimentális Tánctársulat első generációjának. Milyen volt akkoriban a színtér és miben változott azóta?

- Így igaz, nagyon korán bekerültem a társulatba, ami amúgy a mai napig aktív. Szokásuk például, hogy ingyenes órákat tartanak olyanoknak, akik másképp valószínűleg nem kerülnének kapcsolatba a tánccal. Csoportokra osztják őket és a művészet és a tánc különböző területeiről előadásokat tartanak nekik. Úgy gondolom, hogy ez pedig megváltoztatta azt, ahogy a különböző művészeti formákhoz hozzáálltak, ezáltal pedig a társulat kinevelt egy készségesebb, értőbb befogadói réteget. Persze nem mindenkiből lett táncos, aki bekerült a csoportok valamelyikébe, de akkor is. Sokakat, köztük engem is ráébresztettek arra, hogy ez lehet az ember szakmája is, hogy folyamatosan képeznünk kell magunkat. Hogy mi változott azóta? Dél-Brazília és Porto Alegre környékén egyre több egyetemen oktatnak táncot például. Persze akadémikusabb hozzáállással, mint a társulat tette. Sokat változott az is, hogy mit értenek a brazilok kortárs tánc címén: az én időmben még főleg a fizikai színházat jelentette, Pina Bausch (német koreográfus, tanár és táncos, a modern tánc egyik legfontosabb egyénisége) például egy állandóan visszatérő referenciapont volt. Manapság viszont az emberek nemcsak tájékozottabbak a tánc különböző formáit illetően, de jobban tisztában vannak a gyökereivel is, értik, hogy miért csináljuk és hogyan kapcsolódik a szociális igényeinkhez.

- Dolgoztál már többek közt jelmeztervezőként, táncosként és koreográfusként is. Melyiket szereted a legjobban, melyikben tudsz a leginkább kiteljesedni?

- A táncban. Nagyon mozgékony embernek tartom magam, bizonyos értelemben a mozgáson keresztül tudok értelmezni dolgokat. Ha nem mozoghatok, nem is értem a körülöttem lévő világot.

- Számomra úgy tűnik, hogy nagyon erősen kötődsz Magyarországhoz. Tagja vagy a Hodworksnak, Molnár Csabával pedig az Eclipse után pedig ismét együtt dolgoztatok, a Tropical Escapen.

- Az egész akkor indult, mikor Salzburgba költöztem, hogy a SEAD-en (Salzburg Experimental Academy of Dance, avagy Salzburgi Experimentális Táncakadémia) tanuljak. Ott rengeteg magyar osztálytársam volt, valamint egy tanárom is, Rózsavölgyi Zsuzsa, aki szintén táncol és rendez. Aztán 2011 környékén, mikor lediplomáztam, a Hodworks épp egy férfi táncost keresett és rengeteg barátom rámírt, hogy mindenképp jelentkezzek. Utánanéztem a társulatnak és azonnal szerelmes lettem a munkáikba, így nagyon boldog voltam, mikor a meghallgatások után engem választottak. Így kerültem először Magyarországra és azt hiszem, elég szerencsésnek vallhatom magam, mert hamar kiépült egy nagyon inspiráló baráti köröm itt.

- Mi fogott meg anno a Hodworks darabjaiban?

- Szeretem, ahogy Adrienn (Hód, a társulat alapítója), illetve mi, a társulat többi tagja keverjük a koncepciózusságot és a provokációt, mármint van mit nézni az előadáson és utána van miről beszélni, de ugyanakkor az egész nagyon fizikai is. Szóval

nemcsak dialógust tudok kezdeni valamiről a táncon keresztül, hanem érzékelem is őket a testemmel, teljesen más érzés így létezni.

Ráadásul sokat improvizálunk, ami szerintem mind koreográfusként, mind táncosként fontos, mert így tanulsz meg egyre többet magadról, a körülötted lévő dolgokhoz való viszonyodról, ezáltal pedig fejlődsz és friss maradsz – a nyomás, ami rád nehezedik egy színpadi improvizáció során, nem engedi, hogy elkényelmesedj.

- Ki tudnál emelni valamit, ami szerinted a magyar táncosok és a színtér sajátossága?

Ezt azért mondom, mert minden magyar táncos, akivel csak találkoztam, elképesztően jó volt. De tényleg, akárhova mész, bármilyen országba, ha ott találsz egy magyar táncost, biztos lehetsz benne, hogy hihetetlenül jól táncol. Nem tudom, hogy ez mennyire kapcsolódik a néptáncos gyökereitekhez, de mindenesetre hamar felfigyeltem rá. A másik pedig – ez lehet, hogy hatalmas hülyeség, szóval nyugodtan cáfolj meg, de úgy érzem, hogy mivel a nyelvetek, ahogy felépítitek a mondanivalótokat nagyon komplex, ezért a gondolkodásotok is az. Ettől pedig van egy olyan mélység bennetek, ameddig ha nem is jutok le mindig, abszolút tudok értékelni.

- A Csabával közös új darabotokat, a Tropical Escape-et úgy írtátok le, mint „a mocskos álmok tanulmányát”.

- Igen. Tudod, Csabával nagyon jó barátok vagyunk – szóval az egész úgy kezdődött, hogy elmentünk a stúdiónkba, nem kifejezetten azért, hogy elkezdjünk valamin dolgozni, inkább csak hogy időt töltsünk együtt. Nevettünk magunkon és mindenféle dolog szóba jött közöttünk, amikhez próbáltunk valamiféle módon kapcsolódni. Többek között megosztottuk egymással a maszturbációs fantáziáinkat is és elkezdtünk azon gondolkodni, hogy kulturális szempontból mi befolyásolja ezeket: hogy milyen környezetben nőttünk fel? Hogy milyen neveltetést kaptunk? Miért a férfiak, miért nem a nők? Miért éppen egy férfi, miért nem kettő? Aztán persze kinevettük magunkat és egymást, miközben elkezdett összeállni a darab koncepciója is, amelyben olyan kérdések is szerepek játszottak, hogy mi számít egzotikusnak és miért. Én brazil vagyok, ő pedig szlovák-magyar, szóval sokat beszélgettünk arról is, hogy ez alapján melyikünknek milyen kulturális beállítottsággal kéne rendelkeznie. Szóval lényegében szórakoztunk és igyekeztünk az ember azon képességét használni, hogy el tud képzelni különböző alternatív valóságokat.

Tropical Escape

- A Tropical Escape egy másik fő jellemzője, hogy megpróbál kapcsolatot teremteni olyan művészek munkásságával, amelyek nem csak alkotásként, hanem egyfajta életformakánt is beazonosíthatók. Például a multi-skilled drag queen előadók és az underground queer performansz kultúra.

- Emlékszem, sokat beszéltünk azokról a dolgokról, amiket be akartunk építeni a Tropical Escapebe, amikről beszélni akartunk. Ennek kapcsán pedig felvetődött bennünk a kérdés, hogy hogyan tudnánk kapcsolatot teremteni velük és igazolni a létét, az őrületét mondjuk annak, hogy két férfi hempereg egymáson a King Kong-zenéjére? Én nagyon szeretem a történelmet, főleg a művészettörténetet és úgy érzem, hogy például a queer performansz kultúra öröksége feledésbe merült, ezért elkezdtem összekapcsolni azzal, amit csináltunk, ez a kutatás pedig egybevágott egy másikkal, ami a saját gyökereinkre fókuszált. Mert ugyanakkor mi is megpróbáltuk megtalálni a saját történelmünket, a saját örökségünket, hogy hogyan fejlődött ki a saját esztétikánk? Ezeket pedig próbáltuk valahogy átadni a közönségnek is, hogy

nem vagyunk őrültek, ennek megvannak a maga gyökerei és még ha zavar is, ha ilyesmit látsz, legalább beszélhetsz róla.

- A Tropical Escape óta pedig elkészültetek a legújabb darabotokkal, a Winter Journey-val.

- Igen. Érdekes folyamat volt, mert nem volt annyi időnk az egészre, mint a Tropical Escape esetében, szóval rengeteg kávét és sört ittunk a munka alatt. Nagyon foglalkoztatnak mindkettőnket a vizuális művészetek, és az is, hogy mi csináljuk meg a darab minden részletét, mi varrjuk a kosztümöket, készítsük a díszleteket, stb. Emiatt pedig már régi ötletünk volt egy olyan előadás, ami egy kiállítótérben zajlik. Ennek kapcsán igyekeztük elképzelni, hogy milyen is lehet az, mikor a nézők nagyon közel vannak hozzánk, elvégre egy galériában semmi sem választ el minket tőlük, a darab alig pár centire tőlük kap helyet. Inkább egy új kísérletnek és nem egy új darabnak mondanám az egészet, mindenképp egy kihívás lesz számunkra, hiszen még nem csináltunk hasonlót. Szóval még én sem tudom, mi fog történni!