- Szereted a tanítást?
- Nagyon. Sokáig kortárstánc-technikát tanítottam, de az, hogy megmutassak egy mozdulatot, és pontosan elemezve megtanítsam, mostanában kevésbé érdekel, inkább úgynevezett „kreatív tánccal" foglalkozom, azaz egyszerű játékszabályokon keresztül improvizálunk. Absztrakt irányba indulunk el, megnézzük, hogy ezeket a szabályokat követve hogyan mozdul meg a test, aztán megnyitjuk a játékot, és kapcsolódásokat, helyzeteket teremtünk. Ilyenkor már elmozdulunk a szabályoktól, és valami új születik.
- Kik azok, akik tanítványokból váltak alkotótársakká?
- Garai Júlia a legfixebb csapattag, de ő nem tanítvány, hanem még évfolyamtársam volt annak idején, Vass Imre a Kapcsolódjunk és bömböltessük-nél szállt be, Biczók Anna a Mit kezdjünk a testünkkel című darabnál érkezett.
- Úgy tűnik, szereted a kockázatos váltásokat a pályádon. Egészen a Fészekig én azt gondoltam, téged elsősorban a formák érdekelnek, majd elkezdődött egy sokkal dekonstruktívabb, ironikusabb korszakod.
- A Képregény, a Domi, a Requiem, az Arborétum periódusában sokkal inkább az absztraktabb formavilág érdekelt, később áthelyeződtek a hangsúlyok. Fontossá vált, hogy ki az, aki táncol, hogy a test mit fejez ki igazán, később behoztam a szöveget is az előadásaimba, zenészeket kerestem, elkezdett érdekelni, hogyan viselkednek az emberek különböző helyzetekben. Furcsa, de a korábbi, absztraktabb látásmódom a Supra Hitsben visszaköszön, persze más körítésben, hiszen az soha nem érdekel, amit egyszer már megcsináltam. Az sem, amit egyszer már más koreográfustól láttam. Szeretem újra es újra tisztán kezdeni, elfelejteni, amit már tudtam, "amatőrként" állni az alkotáshoz, újraértelmezni a dolgokat. Nem félek, mert ezzel eddig csak nyertem, nekem így megy csak.
- Hogyan zajlanak nálad a próbák?
- Egy előadás mindig olyan lesz, mint amilyen a próbafolyamat volt. Az én dolgom a próbákon az, hogy a táncosok és a zenészek szabadnak érezzék magukat. Ha ez sikerül, nekem csak figyelnem kell. Én türelmes vagyok, rábízom magam az időre: ha kell, hagyom, hogy egy improvizációs folyamat akár két óráig is eltartson, ugyanis kell idő ahhoz, hogy egy táncos el tudjon szakadni a bevált megoldásaitól. Mizsei Zoltánnal, aki a Betonlótusz óta dolgozik velem zeneszerzőként, hasonlóképpen dolgozunk. Nekem mostanában az a legnehezebb, hogy úgy érzem, egyszerűen nem tudok lekötni dolgokat, nem érdekel az, hogy a saját mozgásomat betanítsam a táncosoknak. Egyszer még talán élvezném viszontlátni a mozdulataimat, de már másodszor untatna. Persze nem zárok ki semmit, nem kötöm meg a gondolataimat, a folyamatos változásban hiszek.
- Az új darabod, a Supra Hits sokkal kötöttebb. Azt is unod?
- Á, dehogy! Ez a darab arra emlékeztet, ahogyan tanítok: minden etűd egy-egy alapvető mozgássort jár végig, hogy mit jelent az ugrás, a séta, a forgás... Persze ezeket az egyszerű elemeket kontextusba helyezem, a diszkóra, a társastáncra, a revüre vagy akár a body builderek mozgására reflektálva.
- Tudatosan billented át ebben a darabodban a táncot a magaskultúrától a mainstream felé?
- Igen, ez egy tudatos játék. Ennek része a táncosok megjelenése is: tudtam, hogy a színpadon kivételesen nem civil embereket akarok látni személyes jelenléttel, mint a korábbi darabjaimban. Konkrét testeket akartam. A bemutató előtt kicsivel rájöttem, hogy ibizás hangulatú, lebarnult fiúkat-lányokat szeretnék látni: ezt a bőrszínt leginkább szoláriummal vagy a body builderek, társastáncosok által használt testfestékkel lehet elérni. Érdekes volt, hogy ez a megjelenés minden közvetlenséget, finomságot levett az előadókról, maradtak az érzelem nélküli, tökéletes testek.
- A slágerekből álló zenei válogatás is más, mint az élő zene, amit a korábbi darabjaidban megszokhattuk. Ezek a te kedvenceid?
- Igen, ezek az én kedvenceim közül valók: David Bowie, a Korn, a Talk Talk... ezekre a zenékre szoktam tanítani. Nagyon jó rájuk táncolni.
- Én ezt egy erős és szellemes darabnak tartom. Mi lesz most vele, átveszi valamelyik színház?
- A színházak nem nagyon ajánlkoznak: mint mindig, én próbálok meg utánajárni a lehetőségeknek, talán a Gödörben mehet majd. Annyira nem vagyok megijedve, ha valamit nagyon akarok, azt úgyis mindig végigcsinálom.
hírlevél
