Az alaptörténet nem változott, a viszonyok mindenki számára ismerősek lehetnek, az előadás légkörét viszont – talán épp a pandémia idején kialakult bizonytalanság, illetve a Római partra szorult munkaértekezletek miatt – izgalommal teli várakozás jellemzi.
A Varidance produkciója nem akar szembemenni a hagyományokkal, nem lesz benne – ahogy Ferenczi György, a közreműködő 1-ső Pesti Rackák zenekar vezetője mondta – „dance-alap a fuszulykaszárára”, csak letisztultság, egyedi hangzás és a 21. századi színház követelményeihez illő, szemkápráztató látványvilág.
„Azt csináltam, hogy a főbb dallamokat, hangokat, amiket megjegyez az ember, azokat elkezdtem játszani a zongorán, énekeltem hozzá, mintha egy pop-dal lenne. Dallamként kezeltem” – mesélte a Varidance próbanaplójában Szirtes Edina Mókus, hozzátéve, hogy a könnyebb munka érdekében ilyenkor muszáj elfelejteni az egyébként zseniális eredeti változatot.
A nézőktől is ezt kéri az alkotógárda: úgy üljenek be az előadásra, hogy az ajtón kívül hagynak minden gondolatot, ami a történettel kapcsolatban bennük kavarog.
Ugyanis pont ez az előzetes János vitéz-élmény teszi nehézzé az alkotók számára a darabbal való munkát, a megújulást: olyan ismert az alapmű, a legtöbb ember a régi előadás okozta varázst szeretné újra átélni a nézőtéren, ahhoz viszonyítva ítéli meg az új produkció sikerességét.
A csapat számára ezúttal az újrakomponált zene is kihívás, és már-már mértani feladat elé állítja Vári Bertalant, a társulat vezetőjét és koreográfusát, aki a táncosokkal együtt gondolkodva alkotta meg a jeleneteket. A pandémiás helyzetben ugyanis próbálni sem volt könnyű: csak a Szirtes Edina Mókus által küldött demókat tudták alapul venni.
A munka azonban nem állt meg, az eredmény pedig a május 27-i zártkörű bemutatón látható először.
Szereposztás:
Kukorica Jancsi – Hernicz Albert / Perger Balázs
Iluska – Bánházy Eszter / Dunaveczki Éva / Szeretva Renáta
Bagó – Simon Gergő / Végső Zsolt
Mostoha – Jaklics Liliána / Simó Anna / Zolja Adél
Francia király – Végső Zsolt / Széchenyi Krisztián
Francia király lánya – Dunaveczki Éva / Hahn Jusztina Sára
Strázsamester – Széchenyi Krisztián / Simon Gergő
Huszárok, Leányok, Tündérek – Csasztvan András, Deák Bálint, Halmosi Dzsenifer, Kecskeméti Gergely, Péter Szilvia, Veres Tamás
Közreműködnek: Szirtes Edina Mókus és Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák
Rendező-koreográfus: Vári Bertalan
A május 27-i premieren még csak a szakmai közönség láthatja az előadást, ám utána a társulat turnéra indul, szeptemberben pedig több alkalommal is műsorra tűzik majd a János vitézt – melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A társulat ezen felül tervezi egy hanghordozó kiadását is, melyen az áthangszerelt, de jól ismert dalok lesznek hallhatók.
Fejléckép: jelenet az előadásból (forrás: Varidance)