- Ahogy a pályádat követtem, úgy tűnt, bátran váltasz. Összejött minden: a diszkótánc világbajnokság, a Balettintézet, Frenák Pálnál is táncoltál, majd a Cirque du Soleilnél, mégis túlléptél az összes állomáson.

- Az élet hozta így. Hiába voltam én diszkótánc világbajnok, a Balettintézetben mindent elölről kellett kezdenem, bár a múltam miatt technikailag nem volt gondom. Az alacsony termetem miatt mégsem neveztek versenyekre, pedig szerettem volna megmutatni, amit tudok, mert az egészséges versenyszellem adta kihívás fontos volt számomra. Végül aztán jelentkeztem egy koreográfusversenyre, és készítettem egy börleszk darabot, melyben egy nagyon magas évfolyamtársnőm volt a partnerem, és kifejezetten a kettőnk közti magasságkülönbségre játszottunk rá. Fontosnak tartom az öniróniát, aki nem tudja magát kinevetni, az számomra halott, az önkritika, irónia, humor teszi elviselhetőbbé az életet. 
Az mindenesetre gyorsan kiderült, hogy a klasszikus balettben szűkösek a lehetőségeim. Viszont miután végeztem, találkoztam Frenák Pállal, akinél eltöltöttem egy izgalmas évet. Rendkívül éles váltás volt ez a Főiskola után. Pali mélyvízbe dobja a táncosait, érettséget ad az embernek, sokat tanultam tőle a színházról, az más kérdés, hogy a kommunikáció egy idő után elromlott kettőnk között. Mivel csak egy darabjában szerepeltem, egy idő után azt éreztem, hogy nem várok tovább, inkább lépek. El is mentem két próbatáncra, az egyik a Ballet Preljocaj volt, ami nem jött össze, a másik a Cirque du Soleil, ami meg összejött. Közben, Juhász Katának köszönhetően, a MU Terminálnak is tagja voltam - ez is egy nagyon jó időszak volt az életemben -, ettől aztán a Cirque térített el. A Cirque du Soleil tagjaként rengeteg mindent kaptam: utaztunk, és közben előadásokat, koncerteket, kiállításokat néztünk, csomó élményt szereztünk. Tavaly április végén véget ért a turné, azóta két ajánlatot kaptam tőlük, az egyiket, egy 2010-es műsort Los Angelesben el is fogadtam, amit Philippe Decouflé rendez majd. Azért is örülök neki, mert Los Angeles azért nem Las Vegas vagy Disneyland.  
A váltások természetesen jöttek az életemben, szeretek beleugrani különböző dolgokba. A legfontosabb, hogy tapasztalni kell, nincs rossz tapasztalat: tapasztalat van. Rengeteg mindent szeretnék még tapasztalni, főleg tánc terén, az úgynevezett saját nyelv megtalálása helyett engem az érdekel, hogy mindig újragondoljam a dolgokat, újra meg újra a nulláról induljak el. Nem szeretem a kényelmes helyzeteket a művészetben.

- Szokatlan módon használod a darabjaidban a szöveget. A MU Terminál-osoknak készített darabodban a díszlet részeként jelent meg zárásként egy szó, a Művész moziban előadott szólódban pedig mintha zenének használtál volna egy szöveget.

- Gyenes Rudolf és Kovács Klára 1958-as társastánckönyvét, mely A keringőtől a mambóig címre hallgat, ismerősöktől kaptam, és olyan aranyos szövegnek találtam, hogy rögtön tudtam, hogy akarok vele kezdeni valamit. Ennek az improvizatív szólónak aztán több állomása is volt, először a Tűzraktérben, aztán a Művész moziban, legutóbb a Trafóban a DEBUT II. esten. Összetett a viszonyom a szöveggel: lemozoghatom, ellenpontozhatom, ironikusan reagálhatok rá, de használhatom zeneként is. Közben mások lettek a darab előnyei, mint kezdetben, mostanában a sorok között bátrabban kiszólok, kommunikálok a közönséggel, a Trafóban stand up comedy-s gesztusokat használtam: például beleettem a zsűri pogácsájába, míg ők kint próbálták megszülni a verseny eredményét. De már sajnos a Művész moziban is túl jól tudtam a szöveget, és nem tudtam ugyanúgy belemélyedni a könyvbe, és közben elveszteni a testem, mint kezdetben a Tűzraktérben. A MU Terminál-beli darab, a cím nélkül a tavalyi felújítása, amit nagyjából két hét alatt, az akkori résztvevők improvizációinak felhasználásával készítettünk, például az összes szalagos részt, a szólókat, duókat a táncosok csinálták. A fekete szalagok alatt fehérek vannak, ettől úgy néz ki , mintha vágások lennének a balettszőnyegen, és egy idő után elkezdtem látni a formát is bennük, a WHITE szót, ami azért is tetszett, mert egy elképesztően egyszerű szó, ami ilyen kontextusban önmagát magyarázza, és számtalan módon értelmezhető, nem lehet a jelentését leszűkíteni. A darabban nagy segítségemre volt Várnagy Kristóf, aki az asszisztensi feladatokat látta el.

- A térhasználatod is izgalmas, tudatos és igazán frissnek hat. Hogy gondolkodsz a térről koreográfusként?

- A táncban a térrel kapcsolatban nekem egyrészt Forsythe a meghatározó, akinek egy rendkívül érdekes és szabad rendszere van - arra épül, hogy a test milyen mértani formákat vág ki a térből - de ugyanilyen fontos számomra, amit Brook mond, hogy a tér nem mint elmélet, hanem mint eszköz a fontos. A cím nélkülben a véletlen is segített, vicces volt, hogy a darab próbái közben azt vettük észre, hogy a formák éppen a betűket mintázzák: az egyik trió éppen a W-re került, ott van a H, amire híd pozícióban lefekszenek a táncosok, az E három szárán szintén két trió van... persze azért nincs minden mozdulat konkrétan rápakolva a betűkre. Ez egy absztrakt, nyers darab, a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy nem lesznek benne mondjuk szerelmi jelenetek, vagy hagyományos történet. Viszont nagyon oda kell figyelnünk egymásra, mert Merzbow noise zenéjében, amit használok, nincsenek harmóniák, így aztán az egymásnak adott jelekre van felépítve az egész darab. Egy zenét különben nem azért szeretek alkalmazni, mert jól szól, hanem a szellemisége miatt: megragadott, hogy Masami Akita már művésznevével is egy dadaista gesztusra reagál, vagy hogy művészeti esszéket is írt, butoh-t is rendezett. 

- Milyen volt a kommunikáció a MU Terminál-os táncosok és közted?

- Mindig bizalmat szavazok a táncosoknak, és örülök, ha élnek ezzel a szabadsággal. Az elején persze azért adtam pontos technikai instrukciókat is, de aztán túl akartam lépni ezen. A próbafolyamat legvégén a táncosok egyesével is eltáncolták a szerepüket, és mindenkivel elbeszélgettem arról, mi az érzésem összességében a mozgásával kapcsolatban, és ő mit gondol minderről. A kommunikációban a sokszoros visszacsatolás érdekel, nem utasítani akarok, hanem párbeszédet. Rendkívül fontos a szóbeli visszajelzés, ezt akkor tanultam meg, amikor egy workshopon Istok Kovac azt mondta nekem, hogy jó volt, de most képzeld el, hogy a brazil-argentin futballvébé-döntő előtt, egy százezres aréna közepén táncolsz! A nap végére mindenki ötször jobb táncos volt, mint a nap elején. Én szintén hasonló, erős érzetekkel próbáltam tanácsot adni a táncosaimnak. Persze, az egy speciális helyzet, hogy az előadásban kettős szerepben voltam - koreográfusként és táncosként -, és nem a technikai pultban rágtam a körmöm, hanem maximálisan bíznom kellett a többiekben.  

- Mi a helyzet a krétakörös együttműködéssel? Erről én meglehetősen keveset tudok...

- Én sokszor furán érzem magam a színházban, dacos leszek - ez nyilván ez az utcatáncok hatása is - kedvelem a szabadabb tereket, az utcát és a civil helyszíneket, és nagyon szeretek abból kiindulni, ami éppen a rendelkezésemre áll. A Krétakör ezért is áll nagyon közel hozzám, rendkívül inspirálónak és felszabadítónak érzem a velük való közös munkát. Mindig is szerettem különböző társművészetek felől érkező emberekkel barátkozni, együtt gondolkodni - már a balettintézeti időkben is rengeteg, a művészet legkülönfélébb területeiről érkező barátot szereztem - ez engem mint táncost is kiegészít. Süsü azt mondta, azért hívott, mert a tűzrakteres szólóm arról győzte meg, hogy eléggé szabadon gondolkodom a táncról. Az első projekt, amibe beugrottam, az a Krétakör új irodájának az avatója volt, a második a novemberi dunaPartakciósorozat közben egy kéthetes research-program, ami a Szabadulóművész apológiájának előtanulmányául szolgált, a Szabadulóművészben pedig a Laborhotel című lakásszínházi előadásban vettem részt. Nagyon jó partnereket találtam ebben az egy évben, érzem, fejlődöm szakmailag, hatunk egymásra, és persze külön szimpatikus, ha 13 éves munka után egy rendező azt mondja, hogy a semmiből, a nulláról szeretné újrakezdeni.

- A saját projekted, a radioballet hogy áll?

- Jelenleg nem akarok állandó társulatot, szeretnék szabadon alkotni. Idén tervezünk egy hosszabb lélegzetvételű utcai akciósorozatot, de erről még nem szeretnék sokat elárulni, inkább figyeljétek a www.radioballet.comot.