- Múlt évben egyszerre ünnepelte nyolcvanéves születésnapját a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, akkor kapta ajándékba ezt a felkérést.

- Az előkészületekből teljesen kihagytak, csak azt tudtam, hogy lesz egy ünnepség, de hogy mi lesz azon az ünnepségen, azt nagy titokban tartották előttem. Főleg ahhoz képest, hogy ki mindenki lépett fel ott. Két rendezvény is volt, az egyik a Nemzeti Táncszínházban, ez inkább családias jellegű volt, a másik pedig a Vígszínházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos műsora volt, itt vettem át az ajándékot Bátyai Edinától. Ügyesek voltak, meg voltam hatódva.

- Miért a Hegyen-völgyön lakodalom lett a most bemutatásra kerülő produkció?

- Edinával még akkor megbeszéltük, hogy mivel a legelső produkció, amit Szegeden csináltam 1972-ben, a Hegyen-völgyön lakodalom volt, ezért maradjon ez, még ha az előadás természetesen nem is lesz ugyanaz. 1972-ben a kornak megfelelően még szimfonikus zenekarral játszottuk a produkciót, és hatalmas sikere volt az előadásnak.

- Mennyiben más 2012-ben egy ekkora szabadtéri táncelőadás megrendezése, mint negyven évvel ezelőtt?

- Megjelenésében kicsit meg kellett változtatni, tehát például látványosabb díszletet terveztünk hozzá. Megbontottuk a dramaturgiát is, a mostani előadásba bekerült néhány allegorikus jelenet, ami 1972-ben még eszébe nem jutott volna az embernek. Meghívtam Horváth Csabát, akivel csináltunk egy pas de deux-t, ami a szerelemről szól, de közben a színpadon alul párhuzamosan egy gyerekjáték is folyik. Az első Hegyen-völgyön lakodalomnál ilyen típusú színpadi együttmozgásról még szó sem volt.

- Mi szerint válogatta össze a részt vevő művészeket?

- Teljesen saját csapatról van szó. Horváth Csaba tanítványom volt, őt szerettem volna a két allegorikus jelenet koreográfusának felkérni. Foltin Jolán és Stoller Antal természetes részt vettek a munkában, hiszen ők mind a ketten benne voltak az összes szegedi produkcióban. Makovinyi Tibor, a Honvéd Együttes volt tánckarvezetőjét, önálló koreográfust is a csapatban akartam tudni. Lengyel Szabolcs a legfiatalabb tanítványi generáció tagjaként van ott a koreográfusok közt. A produkció zenéjét Kiss Ferenc írja, illetve állítja össze. Az együttesekből a hozzám közelállókat hívtam meg: a Bihari Táncegyüttest, a Vasas Művészegyüttest, valamint az összes szegedi táncegyüttest is.

- A közönség korábban interneten szavazhatott arra, hogy három táncos-koreográfus közül ki legyen az egyik főszereplő. Végül Román Sándor és Gergye Krisztián mellett a fia, Novák Péter kapta a legtöbb szavazatot, így ő játssza majd a Násznagyot.

- Először is, Csuja Imre lesz a Vőfély, akinek népi alexandrinusban írt vőfélyszövegeket adtunk. Az Énekmondó szerepére Herczku Ágnest kértem fel, Péter fiam pedig a Násznagy lesz. A násznagyról egyébként igen téves elképzelések vannak errefelé, mert a násznagy nem biztos, hogy rokon, hanem egy tekintélyes ember, aki tulajdonképpen felvigyáz az egész szertartásrendszer módjára, és egyben házigazda jellegű tisztet is betölt. Péternek végül nem is adtunk verses szövegeket, neki azt kell csinálni, amihez a legjobban ért: mintha egy műsorban lenne, időnként beleavatkozik az eseményekbe, figyelmezteti az embereket.

- Hogyan tekint vissza arra a negyven évre, amikor Szegeden alkotott?

- Sok sikeres produkciót csináltam itt, és nagyon örülök neki, hogy mindegyiknél fel tudtam kérni egy magyar költőt a munkához. Többek közt együtt dolgoztam Ágh Istvánnal, Bella Istvánnal, Kormos Istvánnal, Nagy Lászlóval, Kis Annával. Legtöbbjükkel abban állapodtunk meg, hogy eredeti verseket írnak az előadásaimhoz. Valamint nemcsak én, hanem sok tanítványom is csinált aztán Szegeden koreográfiát: Foltin Jolán, Stoller Antal, Diószegi László. Szintén emlékezetes volt, amikor 1985-ben Markó Ivánnal közösen csináltuk meg itt a Szarvassá változott fiak című táncjátékot, amiben az első részt, a balladát koreografáltam én. Óriási sikere volt a Markóval való közös munkának. Rengeteg emlék és produkció köt tehát ide, ezért talán mondhatom azt, hogy Szeged nekem a kedvenc vidéki városom.