Tánc

Nyugat-európai turnéra indult a Győri Balett

2011.03.21. 12:01
Ajánlom
A két és fél hetes program során három osztrák és tizenhárom német városban lépnek pódiumra a győri táncosok.

Műsorunkon a Carmen című kétrészes produkció szerepel, amelyet az amerikai Robert North koreografált a győri együttes számára. A kompozíció nem az ismert Bizet-zenére készült, a táncjáték muzsikáját a brit Christopher Benstead komponálta. A címszerepet a turnén Sóthy Virág, Don Josét Pátkai Balázs, a torreádort Sebestyén Bálint táncolja. A jelmezeket és a díszleteket Gombár Judit Jászai Mari-díjas művész tervezte. A produkció világpremierjét 1997-ben tartották Győrött, azóta hazai és külföldi színpadokon számos sikert aratott.

A turnét egy osztrák programszervező iroda bonyolítja, amely másfél évtizede szervezi a győri együttes nyugat-európai útjait. A Győri Balett már több mint száz előadáson lépett a német közönség elé.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Tánc ajánló

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Tánc interjú

„Ezen a szerepen egy életen át kell dolgozni” – interjú Beck Mariával

Decemberben mutatkozott be a közönségnek Máriaként A diótörőben, tavasszal Odette/Odile és Kitri szerepében láthattuk. Beck Mariát különös életútjáról, félig amerikai, félig orosz identitásáról és a balettirodalom női karaktereihez való viszonyáról kérdeztük.
Tánc interjú

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Tánc magazin

Táncfilm készült a kényszeresség mögé zárt káosz találkozásáról a bürokráciával

A Nagy Emese által koreografált és Bartha Máté által rendezett kisfilm, OCD – Ordinary Catastrophic Day címmel egy rendmániás kaotikus utazását tárja elénk hét percbe sűrítve.