Tánc

Oláh Nóra: „Gyermekkorom óta vonzódom a tanításhoz”

2023.03.21. 14:45
Ajánlom
15 évesen, alig nyolc éve lépte át először a Táncművészképző Intézet néptánc tagozatának növendékeként a Magyar Táncművészeti Egyetem kapuját Oláh Nóra, aki már három éve egyetemi gyakornok az intézményben. Fiatal kora ellenére több területen is helyt áll és segíti az egyetem oktatóit. Lelkesen, valóban a szakma iránti alázattal végzi a munkáját, amit hivatásnak tekint. Oláh Nóra mesél tanulmányairól és arról, miként került gyakornokként az MTE-re.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

„Úgy alakult az életem, hogy tanulmányaim vége felé komolyabban kezdett érdekelni a táncjelírás, így dr. Fügedi Jánosnak, a magyar tánckutatás nemzetközileg is elismert szakemberének hallgattam az óráit" – kezdi mesélni pályájának ezt a korántsem mellékes részletét az egyetem fiatal oktatója.

Oláh Nóra az interjú elején felidézte, a kezdetekkor még nem volt biztos abban, hogy hivatásos oktató akar lenni. Hatalmas lehetőségként élte meg az érkező felkérést, amely valóban érdekelte.

Ez volt az alap: az érdeklődés és a szakma szeretete, valamint az a tény, hogy nem akart külföldön elhelyezkedni,

így 2020-ban szakmai pályafutása következő lépcsőjeként a mesterképzést választotta.

olah_nora2-105405.jpg

Oláh Nóra (balra) (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Nóra hihetetlen elhivatottsággal és lelkiismeretesen munkálkodik az egyetem falai között, látszik, ezt a szakmát nem cserélné el semmivel. „Gyerekkorom óta vonzódom a tanári hivatáshoz, nagyon szeretek tanítani. Kedvelem a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt, bármennyi nehézséget rejt is magában ez a szakma. Élvezem, amikor látom a fejlődést, tapasztalom, mennyi mindent érnek el emberek az útmutatásommal. Ez fantasztikus, semmi pénzért nem adnám fel” – fogalmaz a fiatal pedagógus.

Nem akármilyen út, amikor valaki nemrég még hallgató volt a Magyar Táncművészeti Egyetemen, de alig néhány esztendő múlva már munkahelyének nevezheti az intézményt: „Ez egy furcsa, egyben izgalmas helyzet. Az ember átkerül egyik szerepkörből a másikba.

Az idő rövidsége miatt nyilván sokkal több mindent megért, mert közeliek az emlékek a padsor másik oldaláról.

Szerintem ezek fontos tapasztalatok, mert sok hallgatóként frissen szerzett benyomást pedagógusként átgondoltabban tudok megvalósítani.”

olah_nora-105232.jpg

Oláh Nóra (középen) (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Magyar Táncművészeti Egyetem)

A táncírás tehát már hallgatóként elkezdte foglalkoztatni, és miután eldöntötte, hogy nem megy külföldre, elfogadta dr. Fügedi János gyakornoki ajánlatát. Oláh Nóra ennek a bonyolult és izgalmas tárgynak a rejtelmeibe is betekintést engedett: „Ezeket a tantárgyakat, a táncjelírást és a mozdulatelemzést az egyetemen dr. Fügedi János oktatja. Az egészet úgy kell elképzelni, mint a zenében a kottát, csak itt bizonyos jelekkel az emberi mozgást írjuk le. Vannak olyan régi néptánc koreográfiák, amik nincsenek meg felvételen, viszont készült róluk lejegyzés, tánclejegyzés. Így van hozzá kotta, hogy milyen motívumokat táncoltak, milyen sorrendben, milyen dallamra és ott van mellette egy térrajz. Ez pontosan megmutatja, miként álltak a táncosok a színpadon, abból rekonstruálunk koreográfiákat.”

Nóra már az oktatás gyakorlatát említve elmondta, a diákokat arra tanítják, miként olvassák ezeket a leírásokat. Ezek jelek és minden jelnek az elhelyezésétől függően megvan a pontos jelentése. A lépéseknek, a karnak van egy külön sávja, és a jelek kombinációból jönnek ki a mozdulatok. Arra a kérdésre, pontosan mi fogta meg a táncírás és mozdulatelemzésben, az MTE fiatal oktatója így válaszolt: „Édesapámék mindig arra intettek, gondoljak arra, mi lesz, ha táncosként történik velem valami. Nem szabad egy dologra feltenni az embernek az életét. Mindig kerestem más irányt. Azért tetszik igazán a szakmám, mert valóban táncközeli. A táncírás a tánc tudományos eszközrendszere, amivel magát a mozgást vizsgáljuk, viszont ezt – erős túlzással – tolószékből is lehet csinálni.

Beszippant ez a világ, a mozdulatok bonyolultsága, az elemzések magas szintje.

Enélkül ugyanis nem tudjuk megmondani, melyik mozdulatot melyik jelkombinációval lehet legpontosabban kifejezni. Roppantul érdekel, hogy a különböző mozgásokat miként lehet megérteni, miben függ össze a mozdulatok sokfélesége, a test és a testrészek hányféle módon mozdulhatnak egyszerre. Vannak az embernek lábai, karja, törzse, feje, és ezeket mind tudja egymástól teljesen eltérően, de egy időben mozgatni. A test partitúrája sokkal bonyolultabb, mint a zenéé. Számomra ez tényleg fantasztikus!”

A frissen diplomázott pedagógus elmesélte, mivel telnek mindennapjai, aláhúzva, fontos, hogy az órákat magas színvonalon tartsa és azt is, lényeges az együttműködés a hallgatókkal: „Tanítunk néptáncot másodtantárgyként balerináknak, moderntáncosoknak, modern társastáncosoknak, színházi táncosoknak Juhász Zoltán kollegámmal, aki kiváló pedagógus. Emellett főtantárgyként, szintén néptáncot Dudás Dávid kollégámmal a Táncos és próbavezető szak néptánc szakirányán, több évfolyamon. Mindenhol más az anyag, tehát elég nehéz felkészülni. Pályakezdőként ennyi különböző igényű, különböző korú emberhez igen nehéz volt alkalmazkodni úgy, hogy az precíz és valóban minőségi munka legyen. Márpedig nekem az nagyon sokat jelent.”

Olah-Nora-1-1536x1024-105018.jpg

Oláh Nóra a Tisza Táncegyüttes 75 éves jubileumi műsorán (Fotó/Forrás: Goràcz József / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Oláh Nóra azt is felidézte, hogy az elméleti órákat Fügedi tanár úrral viszi. A fiatal szakember dicsérte az őt is korábban egyetemi körülmények között tanító dr. Fügedi János segítőkészségét, szakmai felkészültségét. Az MTE gyakornoka kiemelte, ugyan nem tanórai keretek között, de a mai napig tanul korábbi tanárától.

Fontosnak tartom, ahogy a tanár úr is, hogy a tanórákon olyan minőségben oktassunk, ami méltó az egyetem színvonalához”

– zárta gondolatait a fiatal oktató.

Szerző: Dolmány Fanni 

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Oláh Nóra egy vajdasági oktatóképzésen (forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Fények és árnyékok – különleges lengyel táncelőadások érkeznek a Bethlen Téri Színházba

Magda Niedzielska és Eryk Makohon előadásai a Közép-Európa Táncszínház szervezésében lesznek láthatók június 8-án és június 10-én. Előbbi a testnek a fényhez és a sötétségnek való viszonyait vizsgálja, utóbbi a nemek sztereotipikus társadalmi felfogását veszi górcső alá.
Tánc interjú

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Tánc ajánló

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Tánc interjú

„Ezen a szerepen egy életen át kell dolgozni” – interjú Beck Mariával

Decemberben mutatkozott be a közönségnek Máriaként A diótörőben, tavasszal Odette/Odile és Kitri szerepében láthattuk. Beck Mariát különös életútjáról, félig amerikai, félig orosz identitásáról és a balettirodalom női karaktereihez való viszonyáról kérdeztük.
Tánc interjú

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.