Tánc

Öt inspiráló táncos, aki véghezvitte a lehetetlent

2017.04.29. 10:29
Ajánlom
A táncosoknak minden nap meg kell küzdeniük saját fizikai határaikkal és a versenyhelyzet adta állandó stresszel, de vannak, akiknek ezen felül még a származásukból adódó korlátokat is le kell gyűrniük, hogy érvényesülni tudjanak. A Tánc Világnapján azokról mesélünk, akik látszólagos behozhatatlan hátrányuk ellenére is elérték a csillagokat.

1. Misty Copeland (34)

Nem hiányozhat ebből a listából a legnagyobb tabudöntögető, Mity Copeland, aki több szempontból hátránnyal indult: szegény családba született, és csak tizenhárom éves korában kezdett el táncolni, bőrszíne és sportolókat meghazudtoló izmos testalkata, nőies idomai miatt pedig sokáig teljesen alkalmatlannak találták az uniformizáló balett világában. Ő azonban szorgalmával hamar az American Ballet Theater tagjai között találta magát. 2015-ben első magántáncosnak választották itt, ezzel ő lett a társulat 75 éves történetében az első színesbőrű magántáncos. Mára igazi ikonná vált: forgattak róla egész estés portréfilmet, rendszeresen szerepel a legnagyobb sportszergyártó cégek reklámjaiban, Afrikában szociális balett kurzusokon tanít, sőt, még Barbie babát is készítettek az ő képmására.

Misty Copeland

Misty Copeland

2. Carlos Acosta (43)

A havannai nyomortelepen született táncos első sikerét 9 évesen szerezte, amikor megnyert egy breaktánc versenyt, ami akkoriban az utcai bandák dominanciaharcának egyik legfontosabb terepe volt. Apja, hogy megóvja fiát az utcai élet veszélyeitől, beíratta egy balettiskolába. Carlos tizenhárom éves koráig szenvedett a balettől, de akkor felfedezte a műfaj szépségeit. 16 évesen fölényesen megnyerte a lausanne-i balettversenyt, ami rengeteg ajtót kinyitott előtte annak ellenére, hogy bőrszíne miatt ő is különcnek számított: táncolt az Angol Nemzeti Balett társulatában, a Kubai Nemzeti Balettnél, a Houston Ballet együttesében. Jelenleg szabadúszóként a világ összes jelentős balettszínpadán várják. 2007-ben önéletrajzi kötete is megjelent Nincs út hazafelé címmel.

Carlos Acosta

Carlos Acosta

3. Michaela DePrince (22)

A Sierra-Leone-i származású táncos már azon az ajtón sétált be, amit Misty Copeland kinyitott. Viszont addig az ajtóig hosszú utat kellett megtennie. A háborúban megárvult, fekete bőre és bőrbetegsége miatt egész gyerekkorában az „ördög gyermekének” csúfolták. Később egy amerikai házaspár örökbe fogadta őt, akik azonnal beíratták egy balettiskolába. Miután a Youth America Grand Prix versenyen nyert ösztöndíjjal elvégezte az American Balett Theater iskoláját, a New York-i Dance Theatre of Harlem-hez csatlakozott. 2012-ben történetét Taking Flight: From War Orphan to Star Ballerina című memoárjában írta meg, ami rövid időn belül az év legkeresettebb könyve lett. 2013-ban a Holland Nemzeti Balett ifjúsági társulatához került, ahol jelenleg ő az egyedüli afrikai származású táncos. Michaela életében jelenleg a tánc játssza a főszerepet, de később, tánckarrierje végén szeretne egy művészeti iskolát nyitni Sierra Leonéban.

Michaela DePrince

Michaela DePrince

4. Ahmad Joudeh (26)

Joudeh egy szír menekülttáborban nőtt fel. Gyerekkora óta táncos akart lenni, de a családi támogatás hiányában titokban tudott csak táncórákra járni és sokszor megverte apja, ha rajtakapta, hol járt. De kitartott, és egy idő után maga kezdett ingyenes balettórákat adni a környezetében élő gyerekeknek és szerepelt egy arab táncos tehetségkutatóban is. Egy fotósorozat miatt, amelyet Palmürában készített, az ISIS halálosan megfenyegette. Ekkor tetováltatta a nyakára: "Tánc vagy halál". Egy holland újságíró Dance or Die címmel riportot készített róla, amit látott a Holland Nemzeti Balett művészeti vezetője, Ted Brandsen is, aki alapítványt hozott létre tanulmányai finanszírozására. Ma Amszterdamban él Joudeh, és a Holland Nemzeti Balettban táncol.

Ahmad Joudeh

Ahmad Joudeh

5. Sudha Chandran (52)

Nemcsak a balett berkein belül vannak különös életutak és csodával határos sikerek. Az indiai Sudha Chandran már ígéretes Bharatanatyam (klasszikus indiai tánc) művész volt, amikor 16 évesen egy autóbaleset következtében amputálni kellett jobb lábát. Nem adta fel, két év kihagyással egy számára kifejlesztett speciális művégtaggal visszatért a tánchoz, aminek virtuóz művésze lett. Fellépett Európában, Kanadában és a Közép-Ázsiában is. 1984-ben megfilmesítették történetét Mayuri címmel, amiben saját magát alakította, és amiért díjat is nyert. Később számos indai TV filmben szerepelt és táncos tehetségkutató műsor zsűrijeként tűnt fel. Amikor megkérdezték tőle, hogyan tudta véghezvinni ezt az utat, azt mondta: „a tánchoz nem szükségeltetik láb!”

Sudha Chandran

Sudha Chandran

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Színház

Szüleik ellen lázadó fiatalokról szól Vidnyánszky új rendezése a Nemzetiben

Shakespeare Rómeó és Júlia című művét tűzi műsorra a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében; a szerelem mindenhatóságáról szóló darab olvasópróbáját kedden tartotta meg a társulat, a bemutatót december elejére tervezik.
Klasszikus

A Concertgebouw tiszteletbeli karmestere lett Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere 2021 szeptemberétől az amszterdami Concertgebouw zenekarával is dolgozik.
Plusz

Állami kitüntetéseket kaptak művészeink október 23. alkalmából

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc kult50

Hívnak a mozdulataik – Rémi Tünde és Appelshoffer János a Kult50-ben

Napjainkban az a folklór legfőbb kihívása, hogy képes legyen megszólítani a MA emberét is, érthető és ismerős témákat kínálva számára. Appelshoffer Jánost és Rémi Tündét nézve egyértelműen azt érzem: hívnak a mozdulataik, legszívesebben táncra perdülnék velük. Hogy mit csinálnak másképp, mint bármely néptáncegyüttes? Úgy kísérleteznek a műfajjal, hogy egyszerre őrzik meg annak legszebb hagyományait, és engedik fel a színpadra a giccsmentes, kortárs szem és fül számára is érthető elemeket.
Tánc hír

Lengyel avantgárd a tánc nyelvén

Gergye Krisztián legújabb összművészeti produkciója Magdalena Abakanowicz lengyel képzőművész alkotásai nyomán jeleníti meg a misztikus, mítikus, mitologikus világok összefonódását, ahol az örök mozdulatlanságra ítélt alakok egyszer csak életre kelnek.
Tánc hír

Operából a táncszínpadra a Nemzeti Táncszínházban

Az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat különleges vállalkozásba kezdett, amikor Puccini egyik legszebb és legtöbbet játszott művét fordították át a tánc nyelvére. A Bohémélet november 6-án kerül bemutatásra a Nemzeti Táncszínház nagytermében.
Tánc kult50

Egy valódi danseur noble – Balázsi Gergő Ármin a Kult50-ben

Fiatal kora ellenére díjak egész sorával büszkélkedhet a Magyar Nemzeti Balett principálja, Balázsi Gergő Ármin, aki 2019-ben „Az évad legjobb férfi táncművésze” cím mellett megkapta a Junior Prima Díjat is.
Tánc interjú

Mintha különböző játszmákon száguldoznánk végig

A PR-Evolution társulat legújabb előadása szituációkon, emberi játszmákon száguld végig, hogy a végén megtalálja a kiutat és a tanulható szeretet, az Agapé egyes állomásait. Nemes Zsófiával, a PR-Evolution Dance Company vezetőjével Péli Nagy Kata beszélgetett.