Tánc

Ötven év után újra Kubában az American Ballet Theatre

2010.08.03. 09:02
Ajánlom
A társulat novemberben a szigetországban egy fesztiválon lép fel.

A társulat a havannai nemzetközi balettfesztiválon vesz részt, ahol Alicia Alonsót ünneplik. Alonso jelenleg a Kubai Nemzeti Balett igazgatója, a 40-es években pedig az American Ballet Theatre tagja (ABT) volt. A balerinát tavasszal New Yorkban is köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából, a Metropolitan Operában előadást tartottak a tiszteletére. Az amerikai együttest személyesen Alicia Alonso hívta meg.

Az Egyesült Államok és Kuba közötti politikai viszonyt mutatja az is, hogy New York-i táncosok ritkán lépnek fel a Fidel Castro vezette országban. Bár az ABT 1960 óta nem járt Kubában, néhány táncosa és művészeti vezetője a hetvenes évek közepe óta egy-egy hivatalos utat tehetett, csakúgy, mint a New York City Ballet (NYCB) és az Alvin Ailey American Dance Theater, az NYCB két volt táncosa pedig a New York-i illetőségű Cuban Artist Fund, egy amerikai-kubai művészeti csereprogramot működtető alapítvány vezetőségében tölt be pozíciót.

Az ABT útját a társulat saját turnéköltségvetéséből fedezi, azt a táncot mint az Egyesült Államok kultúrdiplomáciai eszközét promotáló Dance/USA szervezet nem támogatja. A november 3-tól 6-ig tartó utazást engedélyezni kell annak a kormányhivatalnak, ami ellenőrzi azokat a gazdasági és kereskedelmi ügyleteket, amelyeket amerikai vállalatok, szervezetek és magánszemélyek külpolitikai és nemzetbiztonsági szempontból kockázatos országok vállalataival, szervezeteivel vagy magánszemélyeivel kötnek. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.