Tánc

Ovációval fogadták a savtámadásból lábadozó művészeti igazgatót

2013.09.18. 14:47
Ajánlom
Szűnni nem akaró ováció fogadta a moszkvai Nagyszínház keddi évadnyitó társulati ülésen Szergej Filint, a balett-társulat művészeti igazgatóját, aki a januári savtámadást követő németországi kezelésről most tért vissza a teátrumhoz.

Az eseményen Vlagyimir Urin, az utóbbi két évben számos megrázkódtatást megért teátrum élére július elején kinevezett vezérigazgató elmondta: az új, 238. évadban nem áll szándékában forradalmat csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesznek személyi változások.

A társulati ülés résztvevői kerülték a korábbi nehézségek és botrányok említését. Még úgy is, hogy - sokuk örömére - ismét közöttük volt az egyik nagy felháborodást kiváltó eset áldozata, Szergej Filin. A balettegyüttes művészeti igazgatója arcát januárban kénsavval fröcskölték le. Arca és szeme súlyosan sérült, de németországi orvosai szerint bal szemére 80 százalékosan visszanyerte látását, a jobb szeme még nagyon gyenge. 

Szergej Filin, még mindig fekete szemüvegben, a sajtó hatalmas érdeklődése mellett köszönte meg a társulat támogatását és előző évadban végzett munkáját. "Nagy mértékben ennek köszönhető, hogy most itt vagyok önök között" - mondta, de alig tudta befejezni beszédét, amelyet a társulat nagy tapsa szakított minduntalan félbe. 

A hatóságok Pavel Dmitricsenkót, a botrányok tépázta Bolsoj egyik vezető szólótáncosát gyanúsítják a januári bűncselekményre való felbujtással, és hónapok óta vizsgálati fogságban tartják őt.

Az évadnyitó ülésen Urin - a Sztanyiszlavszkij és Nyemirov-Dancsenko nevét viselő sikeres moszkvai zenés színház volt igazgatója - közölte, hogy a fel akarják venni a harcot a jegyüzérekkel, spekulánsokkal. Partnereket keresnek ahhoz, hogy elérhető áron értékesíthessenek jegyeket egyes előadásokra. Így azok a színházszerető emberek is eljuthatnak a Bolsoj előadásaira, akik nem engedhetik meg, hogy az orosz átlagkereset feléért, 15 ezer rubelért (körülbelül 100 ezer forint) vegyék meg a belépőt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.