Tánc

Párizsba tánclépésekben köszöntött be az ősz

2019.10.01. 15:55
Ajánlom
A francia főváros legforgalmasabb bevásárló utcáján vezetnek végig tánclépésekben az Alvin Ailey American Dance Theater táncművészei Redha Medjellekh vágás nélküli rövidfilmjében.

A francia koreográfus és rendező a járókelők reakcióira volt kíváncsi, ezért egy olyan láncreakciót vett filmre, amelyben a táncosok egymásnak adják át a mozdulatot – őket követve halad a kamera végig az utcán. Ebben a sorban ott látjuk az amerikai modern táncegyüttes hat táncosa mellett az utcai táncos, krupmer Tony Noscriptet, a breaktáncos Reemcat-et, a ritmikus gimnasztika versenyző Nathalie Fauquette-t, az utolsó láncszem pedig az AADT rangidős rajongója, az amatőr Claudette Walker – köré gyűlnek a táncosok a fináléban Hanto Beatmaker hip hop zenéjére.

Azt szerettem volna illusztrálni, hogy kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül tudunk a táncon keresztül kommunikálni és tapasztalatot cserélni

– fogalmazott a 2017-ben készült videóval kapcsolatban a New York-i bázisú Medjellekh. „A tánc egy univerzális nyelv” – tette hozzá. Ez persze nem újdonság. 

Az Alvin Ailey Amerikai Táncszínházat 1958-ban alapította a névadó koreográfus és táncos, Alvin Ailey fiatal, afroamerikai táncosokkal. „Megpróbálom megmutatni a világnak, hogy mi mind emberek vagyunk, és hogy a bőrszín nem számít, csak a munka minősége. Hogy létezhet olyan kultúra, amiben a fiatalok nem félnek kockázatot vállalni és megmutatni saját értéküket, különösen a tánc és más művészetek terén. Ez a munkám célja” – fogalmazott missziójával kapcsolatban Alvin Ailey, akinek

Revelations című előadása a történelem legtöbbet játszott modern táncdarabja lett.

A társulatalapító 1989-ben AIDS-ben meghalt, jelenleg Robert Battle művészeti vezetése mellett működik a társulat 32 táncossal, Alvin Ailey célkitűzését követve.

Életrajzi film készül Alvin Aileyről, az afroamerikai modern tánc úttörőjéről

Kapcsolódó

Életrajzi film készül Alvin Aileyről, az afroamerikai modern tánc úttörőjéről

A filmet az Oscar-díjas Holdfény című dráma rendezője, Barry Jenkins forgatja – értesült a The Hollywood Reporter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.