Tánc

Pécsi perpatvar

2010.02.07. 19:44
Ajánlom
Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója 2010. január 29-i hatállyal visszavonta Vincze Balázs balett-tagozatvezetői megbízatását. A táncművész ezt indolkolatlannak tartja, és perel.

Balikó Tamás a Pécsi Balett művészeti vezetőjének Kováts Tibort - az EKF évében Kováts nemzetközi kapcsolataira és üzleti tapasztalataira hivatkozva - nevezte ki, Vinczének pedig a pedig kiemelt fizetéssel a társulat tagjaként, illetve művészeti tanácsadóként kínált munkát. A váltás okaként a színigazgató hivatkozott a Pécsi Balett előadásainak csökkenő nézőszámára is.

A nemrégiben Prima-díjjal kitüntetett, a Pécsi Balettnél 2005. augusztus 1-től dolgozó Vincze Balázs a sajtónak eljuttatott nyilatkozatában kifejtette, hogy 2011. július 31-ig szóló vezetői kinevezésének visszavonása, Balikó állításaival ellentétben. nem közös megegyezéssel történt, és nem folytatja az együttesnél a jövőben művészeti tanácsadóként pályáját. Vincze, aki bíróság elé viszi az ügyet, felmentését azért sem látja indokoltnak, mivel már 2007 óta részt vett az EKF-et érintő projektekben, elindította a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, a balettegyüttes pedig több külföldi városban mutatkozott be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.
Tánc ajánló

Marilyn Monroe története a Miskolci Balett előadásában

Két előadással vendégszerepel a Miskolci Balett a Nemzeti Táncszínházban november 9-én: a Marilyn Monroe életéből készült Vörös napló Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával látható, míg a Jobb későn, mint soha című produkciót Hugo Viera portugál koreográfus elgondolása alapján tekinthetjük meg.
Tánc ajánló

Új szereposztással látható a Recirquel ünnepi produkciója

A Millenáris Üvegcsarnokban a közönség szeme láttára kelnek életre a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek, a különleges cirkuszi térnek köszönhetően a nézők a lebilincselő történet részeseinek érezhetik magukat.
Tánc hír

Online követhetjük a Magyar Nemzeti Balett napindító gyakorlatait a balett világnapján

Az Operaház YouTube- és Facebook-oldalán november 1-jén 19.00 órától elérhető közvetítés betekintést enged a Spartacus- és a Don Quijote-előadások próbafolyamataiba is.