Tánc

Pina Bausch, a modern tánc úttörője 75 éves lenne

2015.07.27. 14:19
Ajánlom
Július 27-én született a táncművészetet megújító német koreográfusnő, aki azt vallotta: "nem úgy akarok mozogni, mint egy táncos, azt akarom megmutatni, ami mozgat." MAGAZIN

A Solingenben született Philippine Bausch New Yorkban, a Juilliard School diákjaként ismerkedett meg az amerikai modern tánctechnikákkal, majd tagja lett a Metropolitan Balettnek. Hazatérve, a hatvanas években együtt dolgozott Kurt Joss-szal, akit a német expresszionista tánc egyik megalapítójának tekintenek.

Bausch a wuppertali színházon belül 1973-ban hozta létre később világhírűvé lett együttesét, a Tanztheater Wuppertal élén több mint három évtizedig állt. Társulata tagjainak kiválasztásakor egyszerre keresett táncost és személyiséget, mert a színpadi összművészet megteremtésére törekedett. Koreográfiáiban leginkább a férfi-nő kapcsolat foglalkoztatta, a táncot és a színházat ötvöző műveibe belefoglalta az éneket, a beszédet, a pantomimot és hétköznapi jeleneteket is. Táncosai a színpadon a mozgás mellett meg is szólalnak, és mindig megpróbálnak az adott ország nyelvén beszélni, ahol fellépnek.

A társulat a világ mintegy 40 országában több mint 400 vendégjátékon szerepelt. Bausch első olyan rendezése, amelyet nem saját társulata mutatott be, a Goethe Intézet felkérésére készült: 1997-ben a Párizsi Opera balett-társulatával a Tavaszi áldozatot tűzték műsorra. (A Sztravinszkij nyomán készült táncdarabot 1975-ben már megkoreografálta saját táncszínháza számára.)

1977-ben Kékszakáll címen készített Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájából koreográfiát. Társulatával többször is fellépett Budapesten: 1995-ben Nelken (Szegfűk) és Café Müller című darabjukat láthatta a közönség a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. 1999-ben hosszabb időt töltött Magyarországon, társulatával a Trafóban dolgozott. Az itt töltött idő alatt Bausch beutazta az országot, táncházakba, koncertekre, piacokra, fürdőkbe járt, megismerkedett a cigány kultúrával, megkedvelte Sebestyén Márta hangját, és eljutott erdélyi falvakba is. Budapesten született a Wiesenland (Zöld föld) című produkció is, amelyet 2000 májusában mutattak be a Vígszínházban. Pedro Almodóvar spanyol rendező Beszélj hozzá című filmjéhez utóbb ebből választott részletet, a filmben Bausch önmagát alakította. 2011 júniusában a soros magyar európai uniós elnökség keretében a Sweet Mambo című darabot mutatta be táncszínháza Budapesten.

Pina Bausch a múlt század második felének egyik legnagyobb táncszínházi alkotója volt, akit egy neves tánctörténész a magatartásformák archeológusának nevezett. Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el, egyebek közt megkapta a Kyoto-díjat, a Goethe-díjat, valamint a művészet Nobel-díjaként emlegetett japán Praemium Imperiale díjat, és az amerikai művészeti és tudományos akadémia tagjának is megválasztották. 1983-ban Federico Fellini olasz rendező És a hajó megy című filmjében Lherimia hercegnőt alakította. Utolsó koreográfiáját Ein Stück von Pina Bausch címmel 2009 júniusában mutatták be Wuppertalban. A premierrel egy időben rákbetegséget diagnosztizáltak nála, és néhány nappal később, június 30-án meghalt.

Wim Wenders 2010-ben fejezte be a táncművészről készített háromdimenziós dokumentumfilmjét. A német rendező évtizedekig készült a filmre, amelyet egyfajta road movie-nak szánt, és 2009-ben fogott munkához. Bausch váratlan halála után félbehagyta a munkát, de végül a társulat táncosainak kérésére befejezte az alkotást, amelyet 2011-ben Oscar-díjra jelöltek a legjobb dokumentumfilm és a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, és elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Európai Filmdíjat. Wenders megmutatni akarta a darabokat, nem elmondani, hogy miről szólnak, mert ezt maga Bausch is mindig megtagadta. A művésznőről tavaly mutattak be egy több mint 25 éve készült, eddig nem látott dokumentumfilmet, amely az Ahnen című darab próbái alatt készült.

Bausch halálakor Novák Ferenc koreográfus, a Honvéd Táncszínház alapítója és volt vezetője, akivel személyes ismeretségben voltak - Bausch táncszínháza 25. születésnapjának megünneplésére a Honvéd Táncszínházat kérte fel -, azt mondta róla: nála nem létezett egyetlen vitatható mozdulat sem, minden gesztust megindokolt, ugyanakkor maximálisan számított táncosai kreativitására.

A wuppertali táncszínház alapítójának halála után együtt maradt. A fennállásuk 40. évfordulója alkalmából tartott, idén júniusban véget ért jubileumi évad során Bausch ismert darabjait vitték színre. A tervek szerint idén először mutatnak majd be új darabot. Bausch születésének 75. évfordulója alkalmából Németországban emlékbélyeget bocsátottak ki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc misty copeland

Táncfilmek, amik miatt érdemes várni az őszt

Misty Copeland, Szergej Poluynin, és Carlos Acosta - többek között ők gondoskodnak arról, hogy a hűvösebb napokban lenyűgöző táncfilmeket lássunk a mozikban.
Tánc gyász

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc recirquel

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.
Tánc fájdalom

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Tánc magazin

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.