Tánc

Pipálgatod már a bakancslistád?

2014.05.26. 12:21
Ajánlom
Vágylista, vagyis bakancslista. A STEREO Akt új, Felülről az ibolyát című előadását, Boross Martin rendezését mutatja be május 29-én és 30-án a Trafó Kortárs Művészetek Háza.

Az előadás - amely a Füge Produkció, a SÍN Kulturális Központ és a Trafó összefogásával valósulhat meg - színházi és filmes eszközök sajátos összekapcsolásával jeleníti meg két fiatal, Tamara és Imre bakancslistáján szereplő kívánságait. A produkció szerves része egy videóinstalláció, amely sokszor a valóságtól elrugaszkodott módon idéz meg tipikus vágyképeket és az azokba belehelyezkedő szereplőket. Az alkotók a mediatizált világ emberének vágyai, céljai és motivációi mélyére néznek, és ezen keresztül sarkallják a résztvevőket, hogy átgondolják saját életüket - áll az előadás ismertetőjében.

Boross Martin 2011 óta négy előadást rendezett, amelyekben a közönség rendhagyó pozícionálásával és részvételével kísérletezett. Valósult már meg produkció labirintussá alakított egykori lakóházban (Pamlényi Pál Postás Panoptikum 2011), szakrális térben (Harminchatok) és buszon is (Promenád). A néző bevonásának lehetőségeivel kísérletezve, Boross Martin mind újabb és újabb eszköztár alkalmazásával feszegeti a színház határait. A Felülről az ibolyát című előadás terve támogatást kapott a 2013-as TITÁNium-pályázaton, amely fiatal, a harmincötödik életévüket még nem betöltött színházi alkotóknak ad lehetőséget a hazai és nemzetközi megmutatkozásra.

Az előadás mögött ezúttal nem egy társulat, hanem egy rendhagyó társulás áll: a 2013-ban létrejött STEREO Akt. Ez Rácz Anikó és Boross Martin alkotóműhelye, amelyben producer és rendező közös munkájából születnek az előadások. Nem dolgoznak állandó társulattal, mivel mindig az adott produkció jellégéhez igazodva választják ki azokat a művészeket, akik aztán bekapcsolódnak a közös munkafolyamatba. A Felülről az ibolyát című előadásban Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre és Tóth Szabolcs szerepel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.