- Amikor utoljára beszélgettünk, végzős voltál a sevillai Tánckonzervatórium flamenco szakán, időközben sikeresen lediplomáztál. Milyen változásokat hozott ez az időszak?
- Azóta szinte folyamatosan utazom. Eddig Sevilla volt a székhelyem, de mióta lediplomáztam, az iskola már nem jelent kötöttséget. Vannak előadásaim Sevillában, Madridban, Lengyelországban, Ausztriában. Magyarországon főként a Nemzeti Táncszínházban, de számos vidéki színházban is bemutatkozhattam már. Keresem még, hogy hol lehetne a megfelelő bázis számomra, de egyelőre élvezem a szabadságot is.
- A Fülöp Viktor ösztöndíj hogyan segítette a pályád alakulását? Úgy érzed, segített abban, hogy elinduljon a karriered?
- Az ösztöndíj óriási lökést adott nekem, és a lehető legmegfelelőbb pillanatban kaptam meg, éppen a diploma megszerzését követő évben, amikor általában mindenki keresi még a helyét, hogy merre indulhatna tovább. Nekem ilyen szempontból ez egy nagyszerű támpontot jelentett. A felhasználása nem volt kérdés, mert régóta dédelgettem egy darab ötletét magamban, a fejemben már előkészítettem, és készültem rá. A díj lényegében ennek mihamarabbi megvalósulásához segített hozzá.
- Ez a darab a Suspiros - Sóhajok. Miből nyertél ihletet?
- Mint említettem, az ötlet régóta megvolt a fejemben, melyhez az ihletet az eddigi életemből gyűjtött élmények, tapasztalatok, könyvek adták. Majd a Sevillában töltött négy év, és főleg az a sok különböző nemzetiségű ember, akikkel találkoztam és együtt éltem, erősen hatottak rám. Nekem egyfajta elmélkedést jelent a darab, azt, hogy az életünk során vannak olyan érzések és érzelmek, amiket mindenki megtapasztal egyszer, függetlenül attól, hogy hova született, milyen nyelvet beszél, milyen kultúrából jön. Olyan, mintha ez egy törvényszerűség lenne. Ezek a tapasztalások minden emberélettel újrakezdődnek. Erről szól az előadás, az „élet Sóhajairól”, aminek fontos része az improvizáció. Szeretem, ha minden előadás egy kicsit más, egyedi, ha nem körzővel szerkesztett, így tényleg rá vagyunk kényszerítve, hogy nagyon figyeljünk egymásra, és egy közös lélegzés jöjjön létre a színpadon. Ezáltal pedig a közönség is sokkal jobban bevonódik, hiszen mi rájuk is figyelünk közben.
- Milyennek élted meg az alkotás folyamát?
- Az alkotási folyamat nem volt egyszerű, mert a csapat egyik fele Sevillában, a másik fele Magyarországon tartózkodott, ezért mindent előre pontosan el kellett tervezni, hiszen az első közös próbánk, csak a premier előtt két nappal volt. Szóval nem unatkoztunk abban az időszakban, de nem volt mitől tartanom, hiszen tudtam, hogy a megfelelő felkészültségű művészekkel vagyok körülvéve. A premiernek a Nemzeti Táncszínház adott helyszínt. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy az első hazai önálló estemet ilyen színvonalas környezetben és profi technikai háttérrel mutathattam be.
Rettenetesen izgultam, hogy milyen lesz a fogadtatás, hiszen már elővételben minden jegy elkelt. Szerencsére mind a közönség oldaláról, mind pedig szakmai részről nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Az első előadás után sokan érdeklődtek, mikor láthatják újra, ráadásul az előadásból készült promóciós videó alapján egy madridi fesztiválra is meghívást kaptunk, ahol három héttel a premier után újra előadhattuk a darabot. Ezek összessége adta az ötletet egy magyarországi turné megszervezésére. Természetesen nem könyvelhetem el kizárólag sajátomként a sikert. A darab meghívott művésze, Szirtes Edina csodálatos és különleges hangzást kölcsönöz az egyébként tradicionális flamenco zenének. Spanyol kollégáim, Juan José Bando gitárművész, és Cristina Soler, akit 2014-ben a legtehetségesebb fiatal flamenco énekesnek választottak Spanyolországban. Ütőhangszereken pedig hazánk egyik legjobb ütőse, Tar Gergely kísér. A tánccal együtt ők is a darab esszenciális részei. A köztünk lévő harmónia nélkül az nem lenne teljes.
- Több hazai turnén is túl vagytok. Ez sok fellépést és hatalmas energiát jelent.
-Idén április 29-én, a Tánc Világnapján indult egy kezdetben hét állomásosnak tervezett hazai turné, az alábbi városokba: Zalaegerszeg, Pécs, Miskolc, Solymár, Keszthely, Budafok, Budatétény, Budapest. Spanyol zenésztársaim ittléte alatt azonban további felkéréseket is kaptunk, így a Duna Karnevál keretében a Pesti Vigadóban és az Erkel Színházban is bemutathattunk egy-egy részletet, úgyhogy végül tovább maradtak a tervezettnél. Mindez valóban rengeteg szervezési munkát jelent, így én is belekóstolhattam a PR-marketing és a menedzselési feladatokba. Az egész családom részt vett a szervezésben, akik nagyon sokat levettek a vállamról. Nehéz összeegyeztetni a művészetet a szervezéssel, ez két külön szakma.
- A Suspiros- Sóhajok turné következő állomása október 30-án a Nemzeti Táncszínházban lesz.
- A Nemzeti Táncszínház egyik ideiglenes játszóhelyén, a Marczi Közösségi Házban már harmadik alkalommal lesz látható ez a darab. Eddig mindkétszer telt házzal játszottunk, és a közönség pozitív reakciója mindig magával ragad. Vidéken változó a fogadtatás. Van, ahol meglepettek, hiszen lehet, hogy először látnak élőben flamencót, emiatt lassan oldódnak fel, de a végső ováció sosem marad el. Budapesten mindig kitörő lelkesedés fogad. Szeretem a Marczi Közösségi Ház színpadát, mert a nézők nincsenek tőlünk se túl messze, se túl közel, jó kapcsolatot lehet kialakítani. A helyszínnek kiváló az aurája, és jól szól a színpad felülete is, ami sajnos sokszor nincsen így, hiszen a flamencónál a lábkopogás esszenciális. A zenészek is az én tempómhoz igazodnak, így ha azt nem hallani, akkor borul minden. A táncszínházi légkör pedig csak emeli az est színvonalát. A technikusok, akiknek a feladata szintén elengedhetetlen a háttérben, profik és készséggel állnak a rendelkezésünkre. Nagyon jó ilyen hangulatban dolgozni.
- A fellépéseken túl tanítasz is. Mit jelent számodra az oktatás? Időben mindez hogyan összeegyeztethető?
- Imádok tanítani. A családunkban sok pedagógus van, úgyhogy valószínűleg tőlük örökölhettem. Öröm számomra, hogy Magyarországon is egyre többen szeretnek bele a műfajba, nagyon lelkesek. Jó látni, a fejlődésük folyamatát. Szeretem az órákat, nekem is segít egy általános szinten tartásban, hiszen a szervezési időszakban van úgy, hogy az órámon kívül nem marad időm a gyakorlásra. Ezért is szeretnék a jövőben, egy menedzsert, aki tehermentesít engem.
- Mik a távlati céljaid, ami a műfaj hazai népszerűsítését illeti?
- Nem a tradicionális flamencót szeretném népszerűsíteni itthon. Kezdek rátalálni arra a stílusra és irányzatra, amitől az alkotásom nem egyfajta spanyolutánzás lesz, hanem egy teljesen egyedi kifejezési mód. Éppen ez a csodás a flamencóban, hogy ily módon nincsenek korlátai, bárki a saját ízlésére formálhatja a megfelelő technikai tudást elsajátítva. Szeretnék többet együtt dolgozni hazai zeneszerzőkkel is, és a hazai, nemzetközi fesztiválok hangulatába beilleszteni mindazt, ami én vagyok, amit képviselek, és elérni, hogy a más műfajban alkotók is meglássák a koprodukcióban rejlő lehetőségeket.