Tánc

Premier: A Jó és a Rossz kertjében

2010.11.12. 19:25
Ajánlom
Az ötvenéves Pécsi Balett ünnepi premierje november 19-én a Pécsi Nemzeti Színházban.

"Nagyszínpadi koreográfia koncepciójaként már igen régóta gondolkodom a hét főbűn témakörén. A bűnök és a róluk szóló tanítások, melyeket leginkább a katolikus egyházhoz kapcsolunk, s melyek gyökerei a 4. századra vezethetők vissza, jelentős szerepet játszanak a nyugati társadalmak társas érintkezésének rendszerében évszázadok óta. A tánc egy igen nagy erejű médium, mely képes az emberi lélek finomságait és bonyolultságát a maga eszközeivel bemutatni. A tánc nyelvének segítségével szeretném megmutatni, hogyan van jelen a hét főbűn a ma társadalmának mindennapjaiban; s mindezt oly módon kívánom megjeleníteni és értelmezni, hogy a mai nézők számára releváns és befogadható legyen, mintegy önmagukra ismerjenek. Egy olyan egyedülálló előadást látok magam előtt, mely egyszerre nyeri el a szakmai finomságokat értő táncrajongók és az előadást megérteni kívánó és szórakozni vágyó széles közönség tetszését" - vall az előadásról a koreográfus, Cameron McMillan.

2010. november 19. 19:00 - Pécsi Nemzeti Színház

A Jó és a Rossz kertjében

Zeneszerző: Riederauer Richárd

Díszlet, jelmez.: Molnár Zsuzsa

Asszisztens: Sarah Storer

Koreográfia: Cameron McMillan

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.