Tánc

Premier: Gyár

2010.10.10. 10:44
Ajánlom
„A gyár, az jó... megvéd mindentől... azaz csak egy dologtól, de az éppen elég... az élettől!”

Ez a mottója Nagy Csilla legújabb produkciójának, a Gyár című többszereplős monodrámának. A "táncgyár" falai közé ragadt táncos társ hiányában maga kezdi megalkotni élete szereplőit. A Gondnoknő, a Koreográfus, a Lény és a Tánckirálynő alakja elevenedik meg az előadásban, amely teremről teremre, zugról zugra haladva teszi élővé a kihalt épület hallgatag tereit. Betontalapzatok, vasak, csavarok, küszöbök, sérült lépcsőfokok, csempe- és üvegdarabok, kavics, por, szemét, roncs székek sora, beázásból maradt vízfoltok a padlón. Ez adja a hátterét Nagy Csilla felkavaró víziójának.

A Fringe Pécs 2010 fesztiválon díjat nyert alkotó 2008 óta tagja az Artus-Goda Gábor Társulatának. 2009-ben végzett a Táncművészeti Főiskolán, rendszeresen vesz részt külföldi fesztiválokon és szerepel nemzetközi koprodukciókban, kísérletező koreográfiáival pedig számos díjat nyert világszerte (Stuttgart, Rotterdam, Kanári-szigetek). A Gyár című előadás a Budapesti Őszi Fesztivál keretében az Artus Stúdióban látható október 13-án, 14-én, 16-án és 17-én.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc győri balett

Győrben bepótolhatja az elszalasztott tánceseményeket

14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált Győrben mától egészen vasárnapig.
Tánc balett

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Tánc videó

Szergej Polunyinnak az őrület is jól áll, de még mennyire

A szupersztár balett-táncost ezúttal egy ikonikus brit divatfotós, filmkészítő Rankin kérte fel közös munkára, amiből egy igen erős anyag született.
Tánc simkó beatrix

A Simkó-Grecsó páros hozta el a Tánc Fesztiválja fődíját

A Frenák Pál Társulat és a Pécsi Balett is két-két díjat kapott a veszprémi tánctalálkozó után – írta meg a szinhaz.hu.
Tánc balett

Miért ábrázolják ügyefogyottaknak az ázsiaiakat a balettben?

Egy Amerikában élő filipino táncos éles hangú véleménycikket jelentetett meg, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a klasszikus és modern balettdarabokban az ázsiai figurák rendre sematikus, sokszor nevetséges karakterekként tűnnek fel.