Oroszországban a szovjet éra idején a diktatórikus vezetésnek nagy beleszólása volt abba, mi kerülhet a színpadra, sőt a moszkvai és szentpétervári balettiskolák működésébe is. Ahogyan a kemény felvételi meghallgatásokon is megtalálták a legkisebb fizikai tökéletlenséget, úgy az ideológiai alapon működő Bolsoj és a Mariinszkij Színházak is folytonos cenzúra alatt álltak. Nemcsak abba szóltak bele, hogy miről szóljon a majdan színpadra kerülő mű, hanem a zenébe és a mozgásanyagba is. Ezt annyira komolyan vették, hogy még a ruhapróbákon is rendszeres vendégek voltak a politikusok, vagy megbízottjaik. Sokszor már egy kész produkció is elbukhatott a végső cenzúránál, ha valami ideológiailag kifogásolhatót találtak benne.

Leonide Massine egy hatalmas kalapácsot tart Alexandra Danilova feje fölé az Acéllépés című balettban (Fotó/Forrás: Sasha / Getty Images Hungary)

A testeket és a cselekményt is megváltoztatta a politika. A tradicionális szerepköröket meghagyta, de

Mindezzel az új „szovjet ember” reprezentálása volt a cél, akinek az ideológia szerint a görög és római istenségek mintájára az acélnál is erősebb izmai voltak.

1927-ben Szergej Prokofjev és a koreográfus Léonid Massine Gyagilev megbízásából pontosan a célból próbált meg egy új balettet készíteni, hogy bemutassa a párizsi közönségnek a hősi szovjet embert. A Le pas d'acier, vagyis az Acéllépés című produkció jelenetei a korabeli szovjet életben gyökereztek, így tengerészek és gyári munkások, állomás, piac is megjelenik benne. Ezt a művet be is mutatták Párizsban, majd Londonban és Monte Carlóban is, de soha nem kerülhetett föl a Bolsoj színpadára. A Proletár Zenészek Szövetsége ugyanis Prokofjevet a szarkazmus vádjával bélyegezte meg és nem engedélyezte. Prokofjev már 1918 óta külföldön élt, Európa szerte turnézott és külső szemlélője volt csupán a szovjet forradalomnak, így valószínűleg az általa érzett irónia beleszűrődött a műbe is. Prokofjev allegorikus balettjével szemben az egyik legfőbb kritika az volt, hogy

a színpadon a kalapács nem látszott elég hangsúlyosan.

Az Acéllépés tulajdonképpen a forradalom következményeit fogalmazta meg, ugyanakkor Gyagilev, a darab impresszáriója ezt nem szerette volna hangsúlyozni, ezért az első felvonást a francia közönség szórakoztatása érdekében át is íratta. A történetet orosz népmesei elemek sorával tűzdelte tele, 

Valamint ő íratta át a darab végkifejletét is úgy, hogy a hős és a hősnő egyéni érdekeit a közösség érdekeinek alávetve belép a munkáspártba.

Serge Lifar és Lubov Tchernicheva az Acéllépés című balettban (Fotó/Forrás: Sasha / Getty Images Hungary)

Prokofjev azt remélte, a Bolsoj-béli bemutatóra visszaállíthatják az eredeti cselekményt, és kitisztíthatják a dráma végét, ami eredetileg úgy nézett ki, hogy miután az acélgyárat bezáratják az új gazdaságpolitika nevében, a munkások maguk nyitják azt ki újra és foglalják el, majd taszítják börtönbe a kapitalista gyárigazgatót - de eddig sosem jutottak el. Ugyanakkor ebben a groteszk történetben mégis van valami szép. Nem a gyárakban, a kommunizmusban és a kapitalizmusban, hanem abban, ami ezeket az elveket és ideológiákat túlélte,

ez pedig egy új forma, a kinetikus mozgás. 

Mindenesetre a Proletár Zenészek Egyesülete ezt a maga korában nem értékelte.

Naplójában Prokofjev a Proletár Zenészek Egyesületének tevékenységét a tisztogatás szóval jellemezte. Leírt egy olyan esetet ugyanitt, amikor a színpadon ülve kellett a közönség kérdéseire válaszolnia az akkori igazgató, Mejerhold jelenlétében, aki szerette volna újradefiniálni a balettet a Bolsoj közönsége számára. Prokofjevvel itt közölték: az új ideológia jegyében újra kell gondolnia a darab végét.

„Ön szerint a gyár egy kapitalista hely, ahol rabszolgaként dolgoznak az emberek vagy pedig a szovjet mintának megfelelően mesteremberek dolgozóhelye? És mikor és hol tanulmányozta Ön ezek működését, ha 1918 óta külföldön él és 1927-ben mindössze két hétre tért vissza a Szovejtunióba?” - tették fel neki nyilvánosan a kérdést. Prokofjev erre így felelt:

Ez egy politikai jellegű kérdés, nem zenei, így erre nem kívánok válaszolni”.

Ennek a mondatnak a következménye egyértelművé vált 1930. január 23-án, a Bolsoj művészeti és politikai tanácsának összejövetelén, aminek elnöke Gusman volt és amin a szezon repertoárját beszélték át. Ezen Sosztakovics új operáját, Az orr-t kétes besorolásúnak ítélték, Prokofjev balettjét pedig eltörölték a műsortervről.