Tánc

Pszichedelikus táncfilm a századfordulóról

2016.11.19. 16:44
Ajánlom
A Lumiere-fivérek már a 20. század elején elkészítették a mai pszichedelikus mémek elődjét, melyben a romantikus baletthagyományokkal szakító Loie Fuller szerpentintáncát és a kígyózó kelmék hullámzását rögzítették.

Sőt, tulajdonképpen ez az első multimédiás vírusvideó, tekintve, hogy a táncstílus éppen a Lumiere-filmnek köszönhetően terjedt el, és vált tömegkulturális jelenséggé. A 19. század végén ugyanis Nyugat-Európában a romantikus balettel szembemenve a modern táncmozgalmak a test szabadságát helyezték előtérbe. Ennek a műfajnak az egyik első képviselője volt Loie Fuller, aki -bár amerikai származású- a Montmarte közönsége előtt vitte sikerre 1891-es találmányát, a szerpentintáncot.

Ez a tánc alapjaiban szakított a klasszikus balett hagyományaival, hiszen a tánc fókuszába a tökéletesen kivitelezett táncmozdulatok helyett a test organikus mozgása, valamint a test a tér kölcsönhatása, plasztikussága került. A szerpentintánc ráadásul színpadtechnikailag is korszakos jelentőségű, hiszen Fuller kihasználta a frissen feltalált elektromos izzóban rejlő lehetőségeket és alulról megvilágított üvegpadlón táncolt, amihez foszforeszkáló kelméket készíttetett. Így tehát tulajdonképpen az első fény-showt is ő találta fel. Mivel azonban színes film ekkoriban még nem létezett, ezért a Lumiere-fivérek filmjüket utólag pigmentálták, így jött létre ez a különös "vintage" hatás.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Előremutató nemzetközi projekthez csatlakozott a Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem csatlakozott egy a közép-európai táncművészeti egyetemek közti együttműködési projekthez, amelynek célja, hogy kialakítson egy olyan hallgatói és egyetemi hálózatot, amely összeköti a régió táncszíntereit.
Tánc hír

Gáláns jelmezfelajánlást kapott a Magyar Táncművészeti Egyetem a japán Atelier Yoshino Co. részéről

A Magyar Táncművészeti Egyetem campustúrát és fogadást tartott a Diplomáciai Testületek tagjai számára. Az esemény kiemelt programpontja volt az Atelier Yoshino Co. jelmezkészítő és -bérbeadó vállalat jelmezadományozási ceremóniája.
Tánc ajánló

A szerelem a központi témája a Duna Művészegyüttes legújabb bemutatójának

A Szerelemkert című produkció válogatást nyújt neves koreográfusok rég nem látott műveiből, kiegészülve az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiáival. A bemutató október 3-án lesz látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc ajánló

A Szegedi Nemzeti Színházban debütál a Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása egy sorozat kezdőállomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt.
Tánc ajánló

The Freaks – Világpremier cirkuszshow a Margitszigeten!

Augusztus 28-án a világon először lehet látni a szenzációs multimédiás cirkuszshowt: a The Freaks NOVA – Visionaire’s World című látványos produkcióját.