Tánc

Rangos cseh díjat kapott Ladjánszki Márta

2016.03.04. 16:44
Ajánlom
A magyar koreográfus vehette át a DNA-díjat a cseh színházi kultúra kimagasló támogatásáért és népszerűsítéséért február 22-én.
Ladjánszky Márta a DNA-díjjal

Ladjánszky Márta a DNA-díjjal

Ladjánszki Márta, az L1 egyesület művészeti alelnöke a cseh Nova Sít' non profit szervezet által alapított DNA DÍJ-at Prágában vehette át. A díjat olyan külföldi szervezőknek, művésznek adják át kétévente, aki igyekszik sokat tenni a cseh független színház és tánc láthatóságáért, jelenlétéért nemzetközi szinten is.

"Bár nevesítve én vagyok a díj kapcsán, de elengedhetetlennek érzem megemlíteni, hogy az L1 Egyesületen belül sokan aktívan segítenek abban, hogy a gondolataimat, javaslataimat meg tudjuk valósítani, de nemzetközi partnereink is mindig készek az együttműködésre. Valamint az is nagyon fontos, hogy a budapesti Cseh Centrum és egykori vezetője Michal Černý, valamint a jelenlegi munkatársai is a kezdeti lelkesedésünk óta állandó partnerünk a megvalósításban" - nyilatkozta Ladjánszki Márta a díj átvétele kapcsán. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Vizuál

Megnyílt az Antik and Art Budapest vásár és kiállítás

A magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői részvételével több mint 30 kiállító anyaga látható a Millenárison, köztük bútor, csillár, ékszer, festmény, grafika, numizmatika, óra, papír-régiség, porcelán és kerámia, ritkaság-szőnyegek, textíliák, vallási tárgyak.
Klasszikus

Itt hallgathatod vissza Bősze Ádám Varázsboltjának előző adásait

Tíz rész már felkerült podcastként a netre, mutatjuk, ha esetleg nem találta volna!
Színház

Földrészeken átívelő Íliász maraton az Ódry Színpadon

Éjszakába nyúló Íliász-felolvasást tartanak az Ódry Színpadon pénteken. A mintegy 12 órásra tervezett esemény, ahhoz az 59 ország részvételével zajló világméretű Homérosz-olvasáshoz csatlakozik, amelyet a lyoni École Normale Supérieure kezdeményezésére szerveztek meg.
Vizuál

KÉP-regény: Fényképezzünk Madonnát!

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Íme az első rész, amely az Evita című film budapesti forgatásához kötődik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A női szexualitásról mutat be szólót Batarita

Batarita abszurditással átszőtt és erotikával fűszerezett, Lüktetésed című szólóját a 2018-as tokiói premier után Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban mutatja be április 6-án.
Tánc ajánló

Újabb Balanchine-koreográfiát mutat be a Magyar Nemzeti Balett

Először látható Magyarországon a 20. századi grúz koreográfus Sylvia Pas de Deux-je március 22-én az OMG (Oh My God!) című balettesten az Erkel Színházban.
Tánc hír

Magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a New York-i Balettverseny döntőjében

Ma kezdődött a Valentina Kozlova International Ballet Competition döntője New Yorkban, amelyen egy táncos, egy koreográfus és egy zsűritag is képviseli hazánkat.
Tánc hír

Nálunk vetítik először a Rudolf Nurejev-portréfilmet

Április 2-án egyetlen alkalommal - a Rudolf Nureyev Nemzetközi Balettverseny részeként - eredeti nyelven, angolul, felirat nélkül vetítik az Urániában a White Crow című portréfilmet, még a hivatalos, New York-i premiervetítés előtt.
Tánc ajánló

Adyra és Lajkó Félixre táncol a Varidance!

Kettő az egyben, iskolásoktól a nyugdíjasokig – izgalmas, művészeti ágakon és korosztályokon átívelő kísérletre vállalkozik a Varidance társulat. A Vári Bertalan Harangozó-díjas táncos, koreográfus vezette együttes egy előadásban mutatja be Verslábak és A falka című produkcióit.