Tánc

Regionális oktatási központtá válhat a Táncművészeti Főiskola

2016.11.03. 14:03
Ajánlom
Zágráb mellett a jövő évtől Szlovéniában, Mariborban is kihelyezett balett tanári képzést indít az MTF, emellett pedig Japánban és Olaszországban is tart felvételi vizsgákat az intézmény vezetősége.

Néhány héten belül aláírják azt a megállapodást, amelynek keretében a Magyar Táncművészeti Főiskola az Alma Mater Europaea – Evropski Center Maribor magán egyetemmel együttműködve keresztféléves klasszikus balett tanári MA szakot indít Szlovéniában. A 2007-ben alapított maribori egyetem elnöke az intézmény honlapján már bejelentette, hogy a AME-ECM megkapta a szükséges akkreditációkat a klasszikus balett képzési szakok indítására, és a felvételiket már meg is kezdték.

Ludvik Toplak azt nyilatkozta, hogy eddig Szlovénia volt az egyetlen olyan ország Európában, ahol nem volt felsőfokú tánc- és a balettoktatás. A szlovén táncosok kénytelenek más országokban továbbképezni magukat. A tavasszal kezdődő balett tanári szak 8 fővel indul a Magyar Táncművészeti Főiskola oktatóinak közreműködésével. Az MTF korábban már indított egy hasonló táncpedagógus-képzést Zágrábban, ahol idén fejezte be tanulmányait az első végzős évfolyam.

Takamori Miyu japán hallgató, aki különdíjat kapott a szentpétervári VII.Vaganova Prix nemzetközi balettversenyen, valamint ő fogja képviselni hazánkat a 2017-es Lausanne-i balettversenyen is

Takamori Miyu japán hallgató, aki különdíjat kapott a szentpétervári VII.Vaganova Prix nemzetközi balettversenyen, valamint ő fogja képviselni hazánkat a 2017-es Lausanne-i balettversenyen is (Fotó/Forrás: Victor Vasiliev)

November közepén Tokióban rendez a főiskola a balettművész szak számára immár hagyományosnak mondható éves megtekintést, ahol Szakály György rektor több száz jelentkezőből választja ki azt a pár tucatot, akiknek érdemes a budapesti felvételire elutazni. Ők itteni sikeres próbatáncot követően nyernek felvételt. Emellett idén először tartanak Olaszországban, La Spezia városában hasonló helyi meghallgatást a főiskolára jelentkezők számára.

Jelenleg több mint 40 külföldi diák tanul az MTF-en, jelentős a japán és olasz hallgatók aránya. Idén szeptemberben indult el az angol nyelvű Táncos és Próbavezető alapszak (a táncpedagógus képzés 3 éves BA szintje) klasszikus balett specializációval kifejezetten külföldiek számára.

Hogy telik egy balett szakos egy napja?

Kapcsolódó

Hogy telik egy balett szakos egy napja?

Új sorozatot indítunk, melyben a magyarországi művészeti képzéseket egy-egy hallgató egy napján keresztül mutatjuk be. Elsőként a Magyar Táncművészeti Főiskolára látogattunk el, ahol a 19 éves, balettművész-szakos végzős, Kovács Kristóf engedett bepillantást egy pénteki napjába. Előzetesen csak annyit mondok: sokkal keményebb volt, mint gondoltam volna.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A színház volt az én igazi házasságom – Máthé Erzsi 95 éves

A születésnapját ünneplő Máthé Erzsi olykor úgy érzi, annyi figurát játszott már el élete során, hogy sokszor önmagát kell keresnie. Pedig mindegyik alakításában teljes lényével jelen volt. A színésznő néhány éve már a nyilvánosságtól visszavonultan él. Az alábbi interjút tizenöt éve, 2007-ben adta Canjavec Juditnak a Buda Lapjában, a másodközlés a szerző engedélyével történt.
Zenés színház

Kritikaszemle Kurtág György párizsi operabemutatójáról

A Scalában tartott ősbemutató után április 30-án a Párizsi Nemzeti Operában is színre került Kurtág György egyetlen operája, a Beckett nyomán írt A játszma vége. A kritikák remekműként írták le az alkotást.
Tánc

Egyed Bea és Bozsányi Liliána győzelmével ért véget a X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál

A különleges hangulatú és látványvilágú előadás mellett a nemzetközi táncszakma képviselői is tiszteletüket tették a Bethlen Téri Színházban.
Klasszikus

Második díjat nyert a Chaos Quartet Bordeaux-ban

A korábban Budapesten is díjazott vonósnégyesnek a Bordeaux-i Nemzetközi Vonósnégyesverseny zsűrije második helyezést, valamint egy különdíjat ítélt meg.
Vizuál

Goya, Tiepolo, Canaletto – Újra láthatóak a Régi Képtár kincsei

Megújult terekben, újrarendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége. Immár hat évszázad európai művészeti irányzatairól és a legfontosabb alkotóiról kaphatunk átfogó képet, a korai gótikától egészen a klasszicizmus korának művészetéig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Egyed Bea és Bozsányi Liliána győzelmével ért véget a X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál

A különleges hangulatú és látványvilágú előadás mellett a nemzetközi táncszakma képviselői is tiszteletüket tették a Bethlen Téri Színházban.
Tánc hír

A háború kezdete óta először tartottak előadást Lvivben

A Nemzeti Opera május 6-i balettelőadását, a Giselle-t 300 ember láthatta.
Tánc ajánló

Akiknek a házfal is táncparkett – újra Magyarországon a vertikális tánc úttörői

Képzeld el a következőt: teljes nyugalomban sétálsz az utcán a többi emberrel együtt, amikor a semmiből hirtelen megszólal a zene, és az egyik épület oldalán fél tucat artista kötélen leereszkedve táncolni kezd a muzsika ütemére. Valami ilyesmit tesz a BANDALOOP. Érdemes fürkészni a nagyvárosok házfalait!
Tánc ajánló

Kováts Adél és lánya, Kováts Rozália is fellép az ArtMan Egyesület táncestjén

Különleges táncelőadást láthat május 10-én a Trafó közönsége: a két vegyes képességű táncosokból álló alkotócsapat előadása a közreműködők saját élethelyzetére reflektál.
Tánc ajánló

Az emberi útkeresésről: a Feledi Project TestTérKép bemutatója a Nemzeti Táncszínházban

A TestTérKép előadás a párkapcsolat, a közösségi viszonyok és az egyén saját történetét kutatja ezekben a hétköznapi drámákban, ahol nincs semmi, amit más ne élt volna meg, mégis, a történés pillanatában újszerű és felfoghatatlan minden pillanat. A Feledi Project bemutatója május 9-én várja az érdeklődőket.