Tánc

Roboz Ágnes: „Szükség volna már némi újításra is!”

2019.07.29. 10:00
Ajánlom
A 93 éves Roboz Ágnes mindenkinek a „Mesternő”, aki táncolt, koreografált, tanított itthon és a világ számos országában. Nyitottságról, újításról, inspirációról beszélgetett vele a Táncművészet folyóirat szerzője.

Roboz Ágnes nyolcvan esztendeje tanít, hiszen 13 évesen már Trojanoff mesternél a legkisebbekkel foglalkozott, és még most is mindenkinek segít, aki hozzá fordul – tanáccsal, útmutatással vagy netán kritikával. A táncművészetért végzett munkájáért a holland állampolgárságot is megkapta, s ma is elképesztő kíváncsisággal, nyitottsággal, valamint szeretettel figyeli a mozgás művészetét.

RobozAgnesotthonaban-095439.jpg

Roboz Ágnes otthonában (Fotó/Forrás: Táncművészet)

Ennyi különféle tapasztalattal milyennek látja a hazai táncművészetet? Hová jutottunk magunkhoz és a világhoz képest?

Úgy látom, visszafelé fejlődtünk. A világon annyiféle új metódus létezik, mi pedig kissé túlzottan is ragaszkodunk a hagyományhoz, a klasszikus balett Vaganova-módszeréhez, amit lehetne már mással is kombinálni.

Tudom persze, hogy a mai tanárok ezen nőttek fel és jó táncosokká váltak, ám szükség volna már némi újításra is. Csak egyetlen példát mesélek: volt egy növendékem Hollandiában, Esther Protzman, aki kiválóan tanítja a lábfej erősítését, s a módszerét oktatva bejárta a világot, Kanadától Londonig. Hiába ajánlgattam, tíz évbe telt, mire sikerült elérnem, hogy meghívják Budapestre tanítani, aztán persze óriási sikert aratott… Itthon ragaszkodunk a hagyományokhoz, csakis ebben élünk, ahelyett, hogy kutatnánk a továbblépés lehetőségeit. Túl kényelmesek az emberek, meg vannak elégedve magukkal. A zene területén szerencsére némileg előrébb tartunk.

Annak idején a hágai iskola azért hívta meg, mert fejleszteni kívánták a táncoktatásukat. Az eltelt évtizedek alatt pedig odáig jutottak, hogy ma már a növendékeik díjakkal térnek haza a versenyekről, s az oktatóikat kérik fel tanítani a világ különböző pontjain…

Igen, mert egyszerűen nem ragadtak bele a régmúltba, hanem mennek tovább az úton. A pedagógiájukat is állandóan fejlesztik. Itthon ezt hiányolom. Ahogy azzal sem értek egyet, hogy nálunk csak a hibákat sorolják mindig, pedig nem mindenkit motivál, ha csupán a negatívumokat hallja. Mindenkihez más a kulcs. Arra is akadnak nagyon jó példák, hogy mennyit segít a biztatás. Ahogy az is mindig fontos, hogy

ne csupán klasszikus balettben gondolkozzunk, hanem lássuk, hogy a karakter- vagy a modern tánc tanulása szintén mennyit segít abban, hogy valaki még jobb klasszikus balettművész legyen.

Annak idején, amikor Drezdába kaptam meghívást, hogy karaktertáncot tanítsak, láttam, milyen ereje van a modern tánc tanításának. Ahogy az improvizációóráknak is, amelyeket a világ különböző pontjain megfigyelhettem. Egykor javasoltam is Hidas Hédinek, aki az Állami Balettintézet igazgatója volt 1962–72 között, hogy vezessük be mi is, azonban azt a választ kaptam, hogy a növendékeink nem koreográfusok, hanem táncosok akarnak lenni. Pedig a rögtönzés képességére egy táncművésznek is szüksége van, ugyanúgy, ahogy a színészeknek. Ahogy arra is, hogy legyen saját elképzelése egy szerepről vagy egy darabról. Gondnak látom azt is, hogy itthon mindig ugyanaz a zene szól a balettórákon, míg külföldön improvizált játékra gyakorolnak a növendékek. A korrepetitorok csak a kottát bújják, ahelyett, hogy improvizálnának a zenében, figyelve a táncosokat, és mindig hoznának valami újdonságot, amire az előadóknak is reagálniuk kell.

A fiatalok a két-, három- és négynegyeden kívül alig ismernek valamit, a hatnyolcados ütem betartása – ahogy észrevettem – néha már nehézséget jelent a számukra.

Roboz Ágnes tanít

Roboz Ágnes tanít

Ahogy hallom, ma is igyekszik minden új bemutatót megnézni.

Sajnos, az utóbbi időben már nem tudok előadásokra járni, de a volt növendékeim beszámolóit mindig meghallgatom, és amit lehet, azt megnézem a televízióban vagy a neten. Az egyik volt londoni növendékem előfizet nekem a Dancing Timesra, így a világ táncostörténéseit is figyelem.  Itthon mindenesetre azt érdekes jelnek vélem, hogy az Operaház nem vett fel egyetlen végzőst sem a Táncművészeti Egyetemről,

és nincsenek olyan mesterek, akik amellett, hogy táncolnak a dalszínházban, közben tanítanák a fiataloknak a különböző stílusokat. Máshol fontosnak tartják az együttműködést, a tapasztalatok átadását.

Jiří Kylián (cseh kortárs koreográfus, a Holland Táncszínház egykori művészeti vezetője – a szerk.) is hívott nemrég, negyvenéves már a barátságunk, és mindig mondogatja, mennyit tanult tőlem, közben pedig nekem egy pillanatig nem volt ilyen érzésem.

Inkább ő volt az, aki engem beavatott a modern művészetbe. Mindenhol és mindenkor tanulni kell.

No meg persze, ezt a tudást megosztani az összes érdeklődővel…

Tényleg a pályakezdésem óta foglalkozom ezzel, emlékszem, még Hidas Hédi kért fel 1965-ben, hogy írjak egy pedagógiai cikket, s mint szaktanár, én voltam az első, akinek ilyen feladatot adott. A mondanivalóm lényege az volt, hogy inspirálni kell a gyerekeket, hogy járjanak koncertekre, múzeumba, színházba, s persze a saját előadásainkra. Akkoriban a fiatalokkal tele is lett minden este a kakasülő, mert olyan volt a légkör…

Nagyon fontosnak tartom, hogy a mai művész legyen kulturált és széles látókörű. Ne csak azzal foglalkozzon, hogy mekkorát tud ugrani és hányat forogni.

Képezze magát tapasztalatokkal, tudással. Már az akkori pedagógiai cikkembe beleírtam mindezt, s így gondolkodom ma is. Inkább az bánt kicsit, hogy úgy érzem, csak mondom és mondom a magamét, de már nincs időm megvárni mindennek az eredményét. Azért – ahogy mindig – most is bízom benne, hogy akinek füle van a hallásra, ahhoz mindez eljut. Akárcsak az – már elfelejtettem, de Orosz Adél emlékeztetett rá –, hogy egykor minden balettintézetis órámat azzal a mondattal kezdtem: tanuljatok nyelveket! Ha lehet, ma ez még fontosabb, mint egykor.

Roboz Ágnes tanít

Roboz Ágnes tanít

Annak idején Jan Trojanoff lengyel származású balettmester magániskolájában adta az első óráit a kicsiknek. Miért nála kezdett tanulni és miért nem az akkoriban népszerűbb Nádasi Ferenc balettstúdiójában?

Már nem is emlékszem rá, hogy miért Trojanoff iskoláját választottam. Bár nagyon tiszteltem Nádasit, hiszen olyan egyéniségeket nevelt, mint Róna Viktor, Orosz Adél vagy Kun Zsuzsa, örülök, hogy Trojanoffnál kezdtem, hiszen nála a tanításba is belekóstolhattam, hétvégenként pedig a balett mellett karakter- vagy szteppórákon is részt vehettem. Mivel a szüleimmel Rákosszentmihályon laktunk, így az iskolai órák után nem mehettem haza, hiába kezdődött az órám csak fél ötkor, én már kettőkor a balettiskolában voltam, ott írtam a másnapi leckét, míg vártam a soromra. Ezért is kért meg Margitka, Trojanoff felesége, hogy nem kezdenék-e foglalkozni a kicsikkel. Persze, hogy igent mondtam, és nemsokára már magánórákra is felkértek, a keresetemből magamat ruháztam, még a szüleimet is támogatni tudtam. Már ekkor a tánc lett a kenyéradóm… Érdekes, hogy Trojanoff akkor azt mondta az édesanyámnak:

„Ágiból sosem lesz klasszikus balerina, de más vonalon biztosan karriert fog befutni.”

Nem keseredett el emiatt?

Nem, mert én táncolni szerettem, s mindegy volt, hogy mit. Emlékszem, az improvizációs órákon sírtam, oly nagyon meghatott a mester előadása. Nekem már akkor, gyerekfejjel a tánc volt az életem, s máig az maradt. Aztán a háborút követően elmentem Trojanoffhoz, hogy vele szeretnék dolgozni, de ő tartott az oroszoktól, ezért a feleségével és a gyerekeivel elhagyta az országot. Sok évtized elteltével, amikor az Egyesült Államokba mentem tanítani, telefonált az egyik egykori csoporttársam, s együtt hívtuk fel Trojanoffot. Ő Amerikába érkezve ugyancsak életre hívott egy tánciskolát, ezt az intézményt később Kováts Nóra és Rab István vette meg tőle. A mester nagyon örült, hogy felhívtuk, és megismételte: „Mondtam neked, hogy karriert fogsz befutni.”

Az ő iskoláját követően Szentpál Olga (mozgásművész, koreográfus, táncpedagógus – a szerk.) gyakorolt rám nagy hatást.

Mindenben megnéztem, amiben csak lehetett. A háborút követően nála akartam folytatni a tanulmányaimat, de nem sokkal ezután, a negyvenes évek második felében a művészetét már polgári csökevénynek minősítették. Mégis, akkora hatást gyakorolt rám, hogy ma sokan azt mondják, még a lakásberendezésem is őt idézi. Miatta van a fülemben állandóan fülbevaló. Ő volt az első pedagógusom. Trojanoff pedig a balettmester, aki felfedeztette velem, mi minden kell ahhoz, hogy jó előadóvá váljak, de Olga jelentette számomra a forradalmi invenciót.

Aztán elvégezte a koreográfus szakot is, a Fővárosi Operettszínház tagjaként dolgozott hét esztendőn keresztül, majd az Állami Balettintézetben nép- és karaktertáncot tanított, egészen 1971-ig. Utána pedig már a holland évek következtek. Mennyire volt más az ottani világ?

Nádasi Marcella (Nádasi Ferenc felesége, svájci származású balettművész, táncpedagógus – a szerk.) nagyon jó barátnőm lett, s miután a férje halála után elhagyta Magyarországot, elintézte, hogy a hágai iskolában tarthassak egy bemutatótanítást. Abban a kicsi országban öt állami iskola volt, és mindenütt bemutatóórákra hívtak. Izgalmas volt az ott megtapasztalt életforma, tetszett, így amikor annak a holland konzervatóriumnak a rektora – ahol a zene mellett a táncszak is működött – szerződést ajánlott, mert érezte, hogy zenei nevelést is nyújtok, csupán annyit kértem, várjanak egy évet. S aztán már valóban hosszabb időt, több évtizedet töltöttem Hollandiában.

Más volt ott tanítani?

Az ottani gyerekek is tízévesen kezdték, s volt, aki előtte privát iskolába járt, de azt kell mondjam, ugyanúgy, testalkat alapján válogatták őket, ahogy nálunk. Számos dologban nem volt különbség, viszont azt éreztem, nagyon sok új, pozitív tapasztalatot szerzek, s kezdek másként gondolkodni. Tetszett, ahogy a hollandok élnek, ahogy mindenki biciklizik, még a királynő is, akivel kétszer találkozhattam. Ráadásul hosszasan beszélgettem is vele a magyar táncnevelés kérdéseiről.

Azt éreztem, Hollandiában befogadnak, bár ezt elmondhatom a londoni Royal Ballet Schoolról is, ahol szintén tanítottam tizennyolc esztendőn keresztül, a nyári tanfolyamon.

Roboz Ágnes tanít

Roboz Ágnes tanít

Hollandiában a táncért végzett munkájáért még állampolgárságot is kapott. Miért döntött aztán úgy, hogy hazaköltözik?

Az élő családtagjaim itt voltak, a fiam, az ikerunokáim. S érdekelt az itthoni táncélet, örömmel jártam – amíg csak tudtam – előadásokra, órákra az egyetemen. Díszvendégeskedtem számos fesztiválon. Azt hiszem, van egy szerény képességem, az, hogy tudjam, mit teszek jól… Nagyon sok korszakot megéltem, érdekes életem volt, érdekes emberekkel találkoztam. Ha megnézem ma a Magyar Állami Népi Együttes bármely produkcióját, eszembe jut, amikor Rábai Miklóssal (Kossuth-díjas néptáncművész, koreográfus, folklorista, az együttes alapítója – a szerk.) együtt jártunk gyűjteni, ahogy ültünk a szénásszekéren, s arra gondoltunk, milyen jó lenne, ha volna egy kerékpárunk. Vagy ahogy annak idején a külföldi táncanyagokat, Petipa memoárjait fordítottam, püfölve otthon az írógépet, hogy legyen némi nemzetközi kitekintésünk is. Ahogy filmeket forgattam, hiszen olyan produkciókban vehettem részt koreográfusként, mint A kőszívű ember fiai vagy az Egri csillagok, s olyan rendezővel is dolgozhattam, mint Várkonyi Zoltán.

Még bízom abban, hogy itthon is elindul egy újító folyamat, hiszen ma már nem lehet ugyanúgy tanítani, mint akárcsak tíz évvel ezelőtt.

Tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy a világ folytonosan változik. Szükség van az állandó nyitottságra, kíváncsiságra, újításra és persze inspirációra. Azt látom például, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetemen Bolvári-Takács Gábornak, az új rektornak temérdek reformelképzelése van, remélem, hogy ezekből sok meg is valósul. S talán még láthatok néhány változást, hiszen bízom abban, hogy ma is tehetek valamit a táncért…

(Forrás: Táncművészet folyóirat)

Roboz Ágnes:

Kapcsolódó

Roboz Ágnes: "Kilencvenévesen is sokat tanulok"

A mindenki által csak Mesternőnek szólított Roboz Ágnes június 18-­án tölti be 90. életévét. Ebből a jeles alkalomból köszöntik a hazai és a nemzetközi táncvilág emblematikus képviselői az Állami Balettintézet alapító tanárát, Várkonyi Zoltán felejthetetlen filmjeinek koreográfusát, a Royal Ballet School (London) és a Hágai Királyi Konzervatórium karakter­- és néptánc tanárát a Hagyományok Házában. Az elismert koreográfussal a Nemzeti Táncszínház munkatársa beszélgetett sokszínű, hosszú és különleges pályájáról.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Közleményt adott ki Domingo ügyében a nevét viselő fesztivál

A Plácido Domingo Classics Fesztivál közleménye nem utal arra, hogy a tenor #metoo-botrányára kíván reagálni, de beszédes, hogy két nappal a kirobbanása után tették közzé.
Vizuál

Erőszakterápia és macsónosztalgia Tarantino kilencedikje

Volt egyszer egy férfiasabb világ, ahol a koszos hippik felett győzött John Wayne. Sharon Tate csillogó szemmel nézi a saját filmjét, és a rendező ilyen csillogónak akarja látni a mi szemünket is.
Klasszikus

Mégis, hogy írjuk Sztravinszkij nevét? Akarom mondani, Stravinskyét...

Fél hajkoronámat elvesztettem már a kérdés felett töprengve, és a legrosszabb, hogy a másik fele beleőszül. Szerencsére Bárdos Lajos kisegít.
Zenés színház

Sonya Yoncheva kiáll Domingo mellett

A fiatal bolgár szoprán, Sonya Yoncheva szerint, aki majdnem tíz éve dolgozik a spanyol tenorral, Domingo igazi úriember. Anna Nyetrebko vagy Daniel Barenboim viszont hallgat. Európában nem mondták le az énekes koncertjeit.
Klasszikus

„Atyaúristen” – Ilyen volt nekem idén Kaposfest

„Atyaúristen” – nyögte a templomi csöndben egy hölgy két tétel között. Ugyanis jó zenét hallott, meg én is, sokat. Naplószerűség Kaposfest első két napjáról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

Kezek és lábak nélkül – Breaktáncosok, akinek szárnyakat ad a tánc

Az ILL-ABILITIES egy montreali székhelyű tánccsoport, ami nyolc olyan kiváló breaktáncost egyesít a világ különböző tájairól, akik testi hátrányukat leküzdve kerültek az élvonalba.
Tánc lapszemle

„Az életed árán is” – Meddig feszíthetik a húrt a táncosok?

Érdekes véleménycikk jelent meg a Dance Magazine oldalán: egy elismert koreográfus arról elmélkedik, mennyire fenntartható 2019-ben az a régi szemlélet, miszerint a balett-táncosoknak „bele kell halniuk” a táncba.
Tánc lapszemle

Az előadások nyolcvan százalékát férfiak koreografálják

Habár a közelmúltban tendenciává vált – főleg a nyugati országokban – a női koreográfusok jelenlétének erősítése, még mindig nem beszélhetünk a nemek közti egyenlőségről ezen a területen – írta meg a Dancemagazine.com.
Tánc ajánló

A magyar mozikban is bemutatják a Carlos Acostáról szóló életrajzi filmet

Út a királyi operába címmel augusztus 22-től kerül a mozikba az eredetileg Yuli címet viselő alkotás, ami a havannai nyomortelepről a legnagyobb balettszínpadokig jutó balett-táncos pályáját követi nyomon. A filmet a Cirko Film forgalmazza.
Tánc hír

130 év után elköltözik a Cirkusz a Városligetből

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Nyugati-pályaudvar mellé költözik a Fővárosi Nagycirkusz – számolt be róla a hvg.hu.