A flexibilitás az ízületek mozgékonyságát jelenti, amely az a képesség, hogy a mozgást az ízületekben nagy kiterjedéssel tudjuk elvégezni. A táncban ennek különös jelentősége van a csípőízületek, a váll ízületei, a gerinc háti szakaszának esetében, a megfelelő mozgásformák, pózok, ugrások végrehajtásához. A hajlékonyság adottsága gyerekkorban igazán jelentős, és kamaszkorig fejleszthető látványosan. Az említett életkoron túl, több tényező is befolyásolhatja azt az izmok, ízületi szalagok rugalmasságán át, az izmok nyugalmi állapotáig és az ellazulás készségéig.

A külső tényezők, melyek a táncostól függetlenek, például a környezeti hőmérséklet vagy a napszak, de az sem elhanyagolható, hogy éppen mozgás előtt vagy után van az adott táncos. A tágság általában negatív kapcsolatban van az izomerővel, az erős, kötött izomzatú táncos - amely leginkább a férfi művészekre jellemző - általában kevésbé hajlékony, illetve esetében különös jelentősége van az egyes, hajlékonyságot fejlesztő gyakorlatoknak. Természetesen ez minden balettnövendékre vagy professzionális táncosra igaz, függetlenül attól, hogy kiválasztásukat nagyban befolyásolja, mennyire flexibilisek a mindennapos nyújtás, folyamatos fejlesztés nélkül, mert, mint minden egyéb, ez a képesség is könnyen leromlik. Megemlítendő azonban, hogy a túlzott tágság már inkább hátrányt jelent a táncban is, mivel nagyban növeli a sérülések kockázatát.

Az izmok, ízületek nyújtása végezhető passzív, statikus vagy dinamikus gyakorlatok formájában, attól függően, hogy magát a mozgást, vagy külső segítséget is igénybe veszünk. Minden esetben figyelni kell a testet és a fájdalomérzetet, az eltelt idő mértékét, ugyanis legalább három perc szükséges, hogy a test reagáljon a nyújtás hatásaira. A stretching nem pusztán a hajlékonyságot fejleszti, de a sérülések és az izomláz is megelőzhető vele. A nyújtást segítheti a magasabb hőmérséklet vagy az arra alkalmas napszak, egy-két nap pihenőidő a héten, ezek azonban mind szubjektív szempontok, mert érdemes mindig az adott testre, fizikumra szabni a tágítást. A légzés szintén segítségül szolgálhat, a levegő kifújásakor hatékonyan nyújtható az adott testrész.

Egy táncművész erőszeretettel használja eszközként a balettrudat, a balett-terem falát, vagy az úgynevezett nyújtógumit, valamint a fekvő helyzetű erősítéssel egybekötött nyújtás is megfelelő módszernek bizonyulhat. Gyakran találkozunk egyenes háttal a lábra dőlő vagy lábát, csípőízületből kifordítva, állóspárgában megtartó táncművésznél, melyek a későbbi balettpózok kivitelezésére is rávezetik a táncost. Fontos, hogy egy adott hajlékonysági elem végrehajtásakor annak megtartása jelenti a pontos kivitelezést. A Vaganova-rendszerben a balettpózok, mozdulatok szabályosságát jelzi az, hogy az egyes testrészek pontosan hány fokos szöget zárnak be egymással. Az arabesque esetében például a szigorúan egyenesen tartott állóláb 90 fokot zár be a hátrafele fölemelt lábbal, ahogy attitude-nél ez a szög 45 vagy 90 fok is lehet. A lábdobások kivitelezésekor lényegében nincsen felső határ, a cél legalább a 180 fok, egy igazán látványos grand jeté kivitelezésekor a lábak 180 fokot meghaladóan vágódhatnak szét a levegőben.

A számérték fölfelé eltérhet, azonban ebből következően az előírt, lefektetett minimum a szabályos kivitelezéshez elengedhetetlen. A nemzetközileg elismert balerinák az egyes balettmozdulatok kivitelezése közben szinte rácáfolnak az anatómiára, testük adottságaival új, sajátos modern keretrendszert teremtenek a balettben, és átírják Vaganova szabályait. Ilyen Svetlana Zakharova, a Bolshoi vezető balerinája napjaink egyik leghajlékonyabb táncművésze, aki lábát 200 fokig emeli, developpéi, lábdobásai, jeté ugrásai ezáltal különösen látványosak. A Mariinszkij Színház prímabalerinája, Alina Somova fizikai képességeiről nemrég a Telegraph brit napilap is elismerően nyilatkozott.

A „klasszikusan szép, zeneileg sokatmondó" balerina lábai az ugrások közben bőven meghaladják a vízszinteset, a ritmikus gimnasztika mozdulataira emlékeztetve a nézőt. Az ehhez hasonló rugalmasság, a megfelelő hajlékonyság eléréséhez persze nem elég erre születni, a test folyamatos karbantartása is elengedhetetlenül szükséges a látványos sikerhez. A számértékek teljesítéséhez minden táncosnak át kell élni a húrok lassan nyúló feszülő fájdalmát, eleget téve a közhelyes mondásnak: „a balett akkor jó, ha fáj."